Quantcast
Channel: Tudomány – Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata

Balogh Mátyás: A mongóliai burját sámánok viselete és eszközei

0
0

Fotó: Nadya Stepanova – Isle of Olchon on Lake Baikal, considered the Sacred Isle of the Siberian shamans

 

Balogh Mátyás

(Eötvös Loránd Tudományegyetem, Orientalisztikai Intézet, Belső-ázsiai Tanszék, Budapest):

VALLÁSTUDOMÁNYI TANULMÁNYOK 7–8 / ELŐADÁSOK A VALLÁSRÓL – BUDAPEST 2007

A mongóliai burját sámánok viselete és eszközei

Az adatgyűjtés lehetőségei és körülményei

A mongóliai burjátok sámánizmusával foglalkozó szakirodalom- ban csak utalásokat és kevésbé részletes leírásokat találunk, a sámánok öltözetének és felszereléseinek bizonyos darabjaira vonatkozólag. Kü- lön a sámán viseletét és eszközeit tárgyaló cikk ez idáig még mongol nyelven sem született. Az 1996-ban Ulánbátorban kiadott Mongólia Néprajza1 című kötet a burját sámánizmust tárgyaló fejezetében G. Gantogtox a téma burját származású szakértője tételesen felsorolja a burját sámánviselet darabjait és a sámáneszközöket. A felsorolás azon- ban túlzottan tömör, listaszerű és hiányos. Az egyes eszközök haszná- latáról, s az azokhoz kapcsolódó és kapcsolható elméletekről, vallásos háttérről feltehetően az oldalszámbeli korlátok okán nem ír. Birtalan Ágnes Gantogtox leírását táblázatba foglalva ismerteti angol nyelven a 2004-ben megjelent Shamanism című enciklopédiában.2

G. Gantogtox, J. Tsoloo és Kara György a Buryat Shaman Songs and Rites3 címmel a híres-neves burját sámántól, Č. Ceren-től gyűjtött sámándalokat, szellemhívó énekeket publikáltak, melyekben számos utalás található a sámánviselet darabjaira és a sámán eszközeire, allite- ráló verses formában. Ezek a verssorok a dalok azon részében fordul- nak elő, melyek magáról a szertartást végző sámánról szólnak. Mikor a sámán kapcsolatba lép szellemeivel, a szellemhívó, vagy éppenség- gel a szellemeket elbúcsúztató dal szövegébe beleszövi saját nevét, életkorát, származását, majd ehhez hasonlóan felsorolja viseletének fontosabb darabjait, kellékeit és eszközeit.

A burját sámánok tárgyi világáról főleg az említett két publikáci- óból szerezhetünk megbízható információt.

A témával alaposan foglalkozó szakirodalom híján, a kérdés ala- posabb tanulmányozása érdekében feltétlenül szükséges olyan Mongó- liában élő főleg burját adatközlők felkeresése, akik ma is gyakorolják sámánhitüket. Ez a 2004-2005-ös mongóliai terepmunkám során va- lósult meg. Az egy éven keresztül folytatott kutatás során találkoztam azokkal az adatközlőkkel, akikről cikkemben név szerint is említést te- szek. Rövidebb bemutatásuk megismertetheti nevüket a téma jövőbe- ni kutatói számára, s azok, akik járatosak a mongol sámánizmusban, elhelyezhetik őket az általuk ismert sámánok viszonylatában.

A viseletre és felszerelésre vonatkozó legbőségesebb információt a kelet-mongóliai Dornod megyéből származó Altanceceg sámánnő és segítője D. Namsarai szolgáltatták. D. Namsarai a sámán eszköztá- rának szinte minden egyes tételére vonatkozó verses sámándal-rész- letekkel szolgált, melyek többé-kevésbé eltérnek a Č. Ceren-től G. Gantogtox és J. Tsoloo által gyűjtöttektől. Ezek közül néhány a jelen cikkben is helyet kapott. A szintén Dornod-i Dašbalbar öltözete művé- szi színvonalú kidolgozottságával gazdagította a kutatással kapcsolatos képanyagot. Cerenxand és Dondog adatközlők, bár Mongólia lakóinak többségét alkotó halha (xalx) népcsoporthoz tartoznak, mégis burját sámánok tanítványaiként praktizálnak, ezért ruházatuk és felszerelé- sük alapvetően burját jellegű. A burját szokások szerint sámánkodó halhák viseletének és eszközeinek kötelező halha jegyei egy külön ta- nulmány témájául szolgálnak majd.

Fekete és fehér sámánok

A sámánok fekete és fehér jellemzők szerinti megkülönbözte- tése4 nemcsak a burjátoknál, de a többi dél szibériai népcsoportnál is meg gyelhető jelenség.

Ahogy a sámánképességet, úgy a fekete és fehér jellemzőket is öröklődés útján kapja a sámánjelölt. Ez azt jelenti, hogy ha a sámán- jelölt felmenői között „fehér” sámánok voltak, akkor valószínűleg őt is a „fehér” szellemek, felmenőjének szellemei fogják kiválasztani a feladatra. A fehér sámánokat, a sámánszertartásokat, és az ezek- hez köthető dolgokat általában a gyenge, könnyű, enyhe, fehér, lágy szavakkal szokás jellemezni. A fekete sámánokkal és szertartásaikkal kapcsolatban pedig az erős, kemény és fekete jelzők használata gyakori. Ezzel összefüggésben a fehér sámánok kevésbé megerőltető szertartásokat végeznek, mint például enyhébb betegségek kezelése, jóslás, gyógy-masszírozás, csontok helyreigazítása. A fehér sámáno- kat tevékenységükből eredően a burjátok csontkovácsnak nevezik, s sokuk nem is tartja őket valódi sámánnak. A fehér és fekete dolgok megkülönböztetése kiterjed a burját sámánizmus minden területére. Így nem csak a sámánokat, de a sámánviseletet, eszközöket, isten- ségeket, a részükre felajánlott áldozatokat és a sámándalokat is fel- oszthatjuk fehér és fekete csoportokra. Ha a sámánjelöltnek nincse- nek olyan felmenői, akik fekete szellemekkel is kapcsolatban álltak, elvileg nincs lehetősége arra, hogy komolyabb sámántevékenységet is folytasson. A sámántevékenység gyakorlása szigorú szabályokhoz van kötve. Bármely sámán a beavató szertartását követő három éven belül nem végezhet ún. erős szertartást (xatuu šanga xereg), azaz nem gyógyíthat súlyos beteget, olyan problémák megoldásával, melyek emberek sorsát határozhatják meg nem foglalkozhat. Úgy tartják, a sámán ilyenkor még nem elég erős ahhoz, hogy az ehhez hasonló fel- adatokkal megbirkózzon és megvédje magát azoktól az ártó lényektől, amelyekkel transz közben találkozhat. A három év elteltével a sámán- mester adhat engedélyt az ilyen jellegű szertartások elvégzésére. Az, hogy a fehér sámánoknak életük során mindössze három, általában évente tartandó, beavatáson kell átesniük, kapcsolatban állhat ezzel a tiltással, hiszen a fehér sámánok feladatköre egyébként sem ter- jed ki a súlyosabb problémák kezelésére. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy sok fehér sámánról a harmadik beavatás után kiderül, hogy vannak fekete szellemei is, amelyeket valamelyik távoli ősétől kapott örökül. Ily módon sokan jutnak a „fekete” képességek birtoká- ba, hogy kijárva a 13 (13 beavatás) „osztályos sámániskolát” egyszer maguk is tanítványokkal rendelkező sámánmesterek legyenek. Ezek a sámánmesterek, és minden fekete sámán a burjátoknál, rendelkeznek „fehér” képességekkel is, azaz fekete-fehér (xara sagaaniiye xabsar- han) sámánok.

A burjátoknál jelentős eltérések mutatkoznak a fehér és a fe- kete sámánok viselete és eszközei között. A fehér sámánok öltözete jóval egyszerűbb, mint a feketéké, sokban hasonlít a darhat5 sámánok nappali szertartásokon viselt öltözetéhez. A fekete sámánok öltözete, kelléktára sokkal részletgazdagabb, s idővel, ahogy a sámán tudása gyarapszik, ugyanúgy növekszik a ruhadarabok, a hozzátartozó kiegé- szítők, valamint a felszerelések darabjainak száma. Így a burját sámán ruhája több részletében is pontos képet ad viselőjének a sámánok tár- sadalmában elfoglalt pozíciójáról.

Köpeny és csengő, a fehér sámán viselete és eszközei

A fehér sámán öltözete

A burját fehér sámán fejfedője egy általában kék vászonból ké- szült kék színű sámánsapka (maixabša), melynek tetejéből tizenegy rö- videbb vörös fonál lóg alá. Ezek a tizenegy burját nemzetség legendás őseit szimbolizálják.6 A sapka homloki részén a darhat sámánokéhoz hasonló arc látható, szintén kaurikagylóból (yawuu), vagy cérnával hí- mezve. A szemellenző rojtok is megtalálhatók, kivitelezésük azonban más. Nem bőr vagy vászoncsíkokból készülnek, hanem befont fekete zsinórokból. A fehér sámán testét egy kék brokát köpeny (xüxe xamba nümerge) fedi, mely leginkább egy hagyományos burját köntöshöz, az ún. degel-hez hasonlít.

A fehér sámán eszközei

A sámán eszközei közül a legfontosabb a hátasa, melynek se- gítségével utazásokat tehet a különböző világrétegek között. A fehér sámánnak kétfajta hátasa is van. Az egyik a csengője, mely megegye- zik a buddhista szerzetesek szertartási csengőjével. Némely sámán ezt vadzsrával, szintén a lámák kelléktárából ismeretes jogarral együtte- sen használja, úgy, hogy egyik kezében a csengőt rázza, másikban pedig a vadzsrát forgatja. A másik hátas a nyírfából faragott lófejes, vagy sárkányfejes sámánbot. Vannak sámánok, akik a vadzsra he- lyett a sámánbotot tartják az egyik kezükben és azt a csengő ritmusá- ra előre-hátra mozgatva sámánkodnak. A lófejes botra kúp alakú réz vagy vas-csörgők vannak erősítve, valamint egy kék selyemszalagot is rákötnek. Ahogy az egyik ilyen bot tulajdonosa magyarázta, a se- lyemszalag azt jelzi, hogy az adott állat, jelen esetben a ló, egyfaj- ta áldozat a szellemek részére. Nem csak a mongoloknál, de még nnugor népeknél is meg gyelhető az a szokás, hogy egy háziállatot oly módon áldoznak a szellemeknek, hogy azt nem ölik meg, hanem megjelölik egy szalaggal, s attól kezdve azt megülni vagy felmálházni nem szabad. Úgy tartják, ezzel az állattal a szellemek rendelkeznek, csakis azok használhatják őket. Ezt a szokást mongol szóval Seter-nek nevezik. A fehér sámán botján ábrázolt ló is egy ilyen seter-ló. A bur- ját sámánok kelléktárának elengedhetetlen része a burjátul bardag-nak nevezett tárgy, melyről első pillantásra nehéz eldönteni, hogy egyfajta sámánbot-e vagy ostor. Az idegen nyelvű szakirodalomban mindkét értelmezés előfordul, s a burját elnevezés boncolgatása sem segít ab- ban, hogy egyértelmű következtetésre jussunk. A bardag használatát és egyes darabjainak kivitelezését gyelembe véve, megalapozottabb- nak látszik az a feltevés, miszerint az egyféle ostor, vagy legalább is egy hajdani sámánostor „elcsökevényesedett” változata lenne. Ezért a továbbiakban a bardag-ot ostorként tárgyaljuk.

A fehér sámánok ostora egy nyélből és egy hosszabb bot rész- ből áll. A nyelet három éves szarvas, vagy jávorszarvas agancsából készítik, míg a bot- részt három tamariska-ág alkotja. Ezeket az ága- kat egyes források szerint három különböző hegyről, más források szerint három különböző folyó partjáról gyűjtik. Ezt a részt különféle színű szalagok és kúp alakú fémcsörgők díszítik. A bőr rész, amely egyértelműen ostorrá tenné az eszközt, hiányzik. A jobb és baloldal nemekkel történő párosítása az ostor használatában is megjelenik: a sámánnők a bal, a sámánok, pedig a jobb kezükben tartják a hagyo- mány szerint. A szertartások során főleg a révület kezdetén a sámán gyakran szemellenzőként a homlokához tarja és úgy néz körbe, mint az eltévedt utazó, aki tájékozódni próbál. Az ostorral a sámán, áldás- képpen, gyakran megcsapkodja, vagy megtapogatja páciensét.

Páncél és fegyverzet, a fekete sámán öltözete és felszerelései

A fekete sámán öltözete

A fekete sámánok öltözete jóval több darabból áll és sokkal rész- letgazdagabb, mint a fehéreké. A teljes fekete sámánöltözetet csak nagyon kevesen birtokolhatják, nevezetesen azok, akik már tizenkét beavatási szertartáson estek át. Ezeket a szertartásokat legalább egy, de inkább több évente végzik, s minden egyes szertartás után a sámán öltözete és felszerelése egy újabb darabjával lesz gazdagabb. Az, hogy hányadik szertartás után pontosan mely ruhadarab, kiegészítő, vagy eszköz illeti a sámánt, az területenként igen eltérő lehet, de általános szabály, hogy a sámántudomány magasabb fokán állóknak nagyobb erejű rontó lényekkel, nagyobb veszedelmek közt kell szembenézniük, s ezért az őket védelmező páncél és fegyverzet is erősebb, jobb és több kell, hogy legyen.

A fekete sámánok fejfedője

A fekete sámánoknak kétfajta fejfedője van. Az egyik a fehér sámánoknál már említett sámánsapka, mely a fekete sámánok esetében fekete színű. Ezt a sámán kisebb jelentőségű szertartásoknál használja. Egy fontosabb szertartáson ennek a vászonsapkának a tetejébe veszi fel a sámán vasból készült szarvas sisakját (üülen amitai). Ez a sisak kivitelezését és stílusát tekintve igen sokféle lehet, de alapvető elemei- ben megegyeznek egymással. A sisak tetejét két szarvasagancs díszíti. Az agancsok ágainak száma a beavatási szertartások számával párhu- zamosan növekszenek. Így a tizenkét beavatással rendelkező sámán sisakján két, egyenként hatágú szarvasagancs található. Érdekes, hogy ezeket az egyértelműen szarvasagancsnak látszó díszeket a burját sá- mándalok varjúkarmokként említik. A sisak fejet körülfogó abroncsán bronztükrök vannak, tetejéről farkával lefelé négy vászonból varrt kí- gyó (dürben yexe mogoi) lóg alá. Altanceceg sámánnő sisakjáról két kígyó lóg le a hátára és két gyík (xüren ereen gürbel) a mellére. Ezek bal, illetve jobb oldali elhelyezkedésük szerint, nő- és hímneműek.

Csak kevés magas rangú sámánnak van őzbőr kabátja (yexe ami- ta), melynek bal vállán egy barnás szürke sas (xüren ereen bürged), jobb vállán pedig egy mitikus garuda-madár (garid) ül. A középrendű sámánoknak is van viszont mellvértje és a hátát védő páncélja. A mell- vérten gyakran találunk szív alakú bronztükröt, hármas csoportokba rendezett fémcsörgőket, íjat nyíllal, és állatábrázolásokat. Az egyik ilyen mellvértre egy garudamadár, egy vaddisznó és egy gyík van felvarrva. A garudamadár értelemszerűen a három világréteg közül a felsőt, a vaddisznó a középsőt, a gyík pedig az alsót szimbolizálja. Ezekhez az állatokhoz és világrétegekhez a mongolok a levegő, a föld és a víz elemeket társítják.

A hátulsó páncélzatot egy vállcsontot szimbolizáló vasrúd, vala- mint a sámán sisakjáról a hátára lógó három, egyenként három részből álló úgynevezett hajfonat alkotja. A vasrúd két végén apró kis szar- vacskák láthatók, melyek száma megegyezik a sisakon lévő agancsok ágainak számával. A hajfonat részei vékony sodort vasrudakból állnak, ezek összeillesztése egy vaskarikával történik, melyeken egyenként három-három kúp alakú vascsörgő található. Ezek a karikára erősített vascsörgők a sámán egész öltözetén megtalálhatók, és a sámán apróbb csontjait szimbolizálják. A burját sámánöltözeten a sámán fontosabb szervei, nagyobb csontjai is ábrázolva vannak. A kisebbeket, melye- ket nem ábrázolnak, éppen ezek a kúp alakú csörgők képviselik. A mellvért és a hátulsó páncél alatt lévő, általában bordó, vagy sötétbar- na színű köpenyen néha csak stilizáltan, néha viszont egészen élethű ábrázolásban jelennek meg az emberi csontok. Legtöbbször a borda, a karcsont és a lapocka, de néha a kézfej is. A sámánköpeny hónalja nyitott, ugyanis a burjátok úgy tartják, a sámán lelke révületkor itt távozik, hogy átadja helyét a szellemlénynek, aki ugyanitt megy be. Éppen ezért a sámánt, mikor a révületből magához tér, nem szabad a hóna alá nyúlva felsegíteni, mert azzal elzáródna az út, és a lelke nem találna vissza a testébe. A ruha két hónaljánál vászonból varrt lebeny is található, melyeket szárnyaknak (dalabša) neveznek. Úgy tartják, a sámán ezekkel a szárnyakkal képes repülni a sötétség világában (xa- ranxui oron), ahová révületben jut el.

A ruha nyakánál hátul egy négyszög alakú párnára egy ember alak van varrva. Ennek a párnának a belsejébe olyan titkos dolgok vannak belevarrva, melyekről csak a sámánnak és a mesterének van tudomása. Ezek lehetnek rongydarabok, vagy növényi magvak. Úgy tartják, minden sámánköpenynek megvan a maga gazdaszelleme, és az ebben a párnában lakozik. Mikor a ruha elkészül, a sámán mestere fújással vagy köpködéssel „feléleszti” (amiluulxa) azt, és rávarrják a gazdaszellemet ábrázoló ember alakot.

A burját sámánok lábbelije és nadrágja nem kap olyan hangsúlyt, mint az öltözet többi része. Gyakran előfordul, hogy a feje tetejétől a térdéig szakrális öltözetet viselő sámán utcai nadrágban és edzőcipő- ben végzi a szertartást. A legtöbbször azonban egy sötét vászonnadrá- got tűrnek be egy hagyományos burját csizma szárába. Némely sámán nadrágján kisebb kígyók és csörgők vannak felvarrva, csizmájuk orrán gyakori az oroszlán, tigris, vagy kígyó fejét ábrázoló díszítés.

Felszerelés

A fekete sámán legfontosabb eszköze és egyben hátasa, a dobja (xese). Ezért a fekete sámánokat másképpen dobos sámánnak (xesetei böö), szertartásaikat pedig dobos szertartásoknak (xesetei böölen) is nevezik. A dob alakja legtöbbször kör alakú, de elterjedtek a nyolc és háromszögletű dobok is. A dob nyírfából készült keretére általá- ban borjú, vagy kecskebőrt feszítenek. Ez feltehetően összefüggésben áll azzal, hogy a burjátok legfőbb gazdasági tevékenysége az állat, elsősorban a marhatartás, szemben például a darhatokkal, akiknél a vadászat igen nagy szerepet játszott, s ennek megfelelően dobjaikat is a tajgában élő vadak bőre borítja. A dob keretének belső peremén három ponton egy-egy fémkarika található, s ezek mindegyikén kilenc-kilenc, összesen huszonhét kis csengettyű (xolbogo) lóg. A burját sámándalok dobra utaló része még egy csengettyű meglétét sejteti, de ennek hollé- tét eddig még egyik dobon sem sikerült megtalálni. Az említett sámán- dal magának a szertartást végző sámánnak a bemutatásán kívül (név, kor, rang) felsorolja mindazokat az eszközöket, melyekkel a sámán szellemeit hívja. A sámándob ekképpen jelenik meg a dalban:

Xorin naiman xolbogtoi Xondio haixan duutai
Daida delxiiye bürxööhen Daiban xara xese 7

Huszonnyolc csengettyűs Szépséges hangú
A világot befedő Hatalmas sámándob

A dob külső peremére egy piros, sárga, kék színű vékony szala- gokból álló bojt van erősítve. A vászon vagy selyem a szellemeknek bemutatott áldozatok állandó része. Az ugyanezen anyagokból kivágott kisebb szalagok D. Namsrai burját sámánsegítő magyarázata szerint, azok a dob gazdaszellemének felajánlott áldozatok, neki ajándékozott ruhadarabok.

A sámándob fogója a burjátok esetében egy, a dob belső pere- méhez három ponton rögzített bőrszíj, melyet gyeplőnek mondanak. Mikor a dobot készítik, utolsó lépésként, akár csak egy lóra, a gyeplőt felkötözik. Ezen kívül s egy ponton a külső peremhez egy kék áldozati szalagot is kötnek. Az áldozati szalag ugyanaz a „szeter-szalag” me- lyet a fehér sámánok lófejes botjánál tárgyaltunk. Mindez egy külön szertartás keretében történik, melynek végén a dobot füsttel megtisz- títják és áldásképpen a következőt mondják: Poroszkajárású gyorslép- tű jó paripa váljék belőled! (žoroo hain yabdaltai, xurdan hain xüleg bolooroi).8

A dobverőt (toibuur) szokás egyfajta ostorként is értelmezni, mellyel a sámán hátasát, azaz dobját veri. Az igazság azonban az, hogy a burját sámánoknak a dobverőn kívül van külön ostoruk, ami persze nem zárja ki a dob-hátas és a dobverő-ostor analógiájának lehetőségét sem. Mégis a sámánostor és a dobverő ismertetése több tudományos munkában összemosódik, a dobverő leírásánál gyakran találkozunk egyértelműen csak a sámánostorra jellemző részletekkel. A dobve- rő D. Namsrai ismertetése alapján egy „krokodilhal” (matar-zagaha) testét formázó fadarabból áll. Nyelén egy lukon átfűzött, két végénél összekötött bőrszíjjal akaszthatja azt a sámán a csuklójára. Ez a luk a magyarázat szerint, a krokodilhal szeme. A krokodilhal nyilvánva- lóan az alsó világ képviselője, a sámán öltözetén is található egyéb csúszó-mászókkal együtt. A dobverő vastagabb végét, egyik oldalon kecskebőr puhító borítja, másik oldalán pedig egy vasdrótra felfűzött kilenc karika található. A kilenc karika kilenc nyelvet jelképez, magát az eszközt is kilenc nyelvű dobverőként (yühen xeletei toibuur) említik a sámándalok. Ezek a nyelvek Dondog sámán szerint csörgésükkel a szellemek jókedvét hivatottak szolgálni, míg Namsarai szerint az em- beri nyelvhez hasonlóan a szellemek és a sámán közti információcsere eszközei. A dobhoz hasonlóan a dobverőn is megtalálható a színes szalagokból álló bojt, mely a dobverő gazdaszellemének ajándékba adott ruhadarabjait jelképezi.

A burját fekete sámánok ostora annak ellenére, hogy használata a külső szemlélők számára rejtve marad, gyakran nem is látszik a reá kötözött szalagok tömegétől, a legérdekesebb és a legtöbb mögöttes tartalommal bíró eszköz. Az ostor alapvető részleteit a fehér sámánok eszközeinél már tárgyaltuk. A fekete sámánok ostora ehhez képest két fontos dologgal egészül ki. Az egyik az úgynevezett suhintó (šerbüül- ge), a másik a miniatűr fegyverek és szerszámok csoportja. A suhintó tulajdonképpen az ostor leglényegesebb része lenne, s mivel ez a fehér sámánostorról hiányzik és a fekete ostorok zöménél sem jelenik meg kifejezetten olyan formában, hogy az egy suhintóra emlékeztessen, a sámánostor ostor-szerűsége is elvész. A fekete sámánostor esetében legtöbbször a suhintót a nyélhez kötözött menyhalbőr (gutaar zaga- hanai arha) formájában találjuk meg. Ez a kivitelezés nem sejteti a menyhalbőr eredeti funkcióját, csak az elnevezés (šerbüülge) utal arra. Ilyen Alatanceceg sámánnő fekete ostora is. A suhintó efféle elhelye- zése arra enged következtetni, hogy az eszköz, burjátul bardag, talán nem is ostor, hanem a dobhoz és a sámánbothoz hasonlóan inkább egyfajta hátas, melynek ostora oldalára van erősítve. A menyhalbőrrel kiegészült sámánostor, ugyanúgy ahogy a dob is, rendre felbukkan a sámándalok sorai közt:

Gurbal uuliin huxai / Három hegyről származó tamariska
Gunan bugain eber / Három éves szarvas agancsából
Gutaari zagahanai arha / Menyhal bőréből készült
Gürmehelže xehen ezen yexe bardag(9) / Nagy Sámánostor úr

Dašbalbar burját sámán ostora feltehetőleg egy régebbi vagy egy korábbi módszerrel készült darab lehet, mivel a menyhalbőrből font suhintó nem a nyelére, hanem a végére van kötözve, s ezáltal az való- ban inkább ostorra, mint sámánbotra hasonlít.

A sámánostor tamariska ágakból készült nyelére vaskarikákkal vannak erősítve a szintén vasból kovácsolt miniatűr fegyverek és esz- közök. A burjátok sámánhite szerint ezeket a kovácsok védőszelleme (haxiuha) Damdin Dorlig kovácsistenség készíti illetve neki tulajdonít- ható. Damdin Dorlig nem más, mint a sámánok fegyverkovácsa, aki a mai felfogás szerint nem csak a kovácsoknak, de minden kézműves munkával foglalkozónak, a fémből készült eszközöknek és az elekt- romos árammal működő gépeknek is felelőse. A sámán öltözetének darabjait, eszközeit olyan ember készíti, aki egyébként nem sámán, de kapcsolatban áll Damdin Dorliggal, és vörös kecske áldozatot mutat be neki. Az ilyen mesterembereket Dorligos embereknek (Dorligtoi xün) nevezik. Minden fekete sámánostor nyelén ezért megtalálható Damdin Dorlig üllője (düše), kalapácsa (alxa) és kék kecskebőr fújta- tója (xüxe yamaan xööreg). Ezenkívül általában van még egy vasaló- lap, amit bizonyos szertartásokon felhevítenek, hogy a sámán révült állapotban megnyalogassa. Ezzel egy karikára van felfűzve egy csí- pőfogó (baxi), amivel forrón izzó vasdarabokat fog meg a sámán. A forró vas kezelése, nyalogatása gyakran visszatérő elem nemcsak a burjátok, de más nemzetségek szertartásaiban is. Úgy tartják, révü- letkor a sámán nem szenved sérülést az izzó tárgyak nyalogatásától, sőt nem is érez fájdalmat ilyenkor. Az apró eszközök között találunk olyanokat is, melyek a sámánt a szellemlények birodalmában tett uta- zásai során segítik. Ilyen páros eszköz, a csónak (ongoso) az evezővel (helüür) együtt és a létra (šata). A sámándalok tanúsága szerint létrára a sámánnak akkor van szüksége, ha meredek szikla áll az útjában, a csónakra, pedig akkor, ha vízen kell átkelnie. A sámándalokban ez ekképp fogalmazódik meg:

Xangil baisa garbal / Ha meredély vagy szikla támad
Damžaad garxa šata / A létrával áthágható
Müren dalai xaabal / Ha folyó, vagy tó állja az utat
Tabiad garxa ongoso / A csónakkal áthajózható

Arra az esetre, ha a sámán minden akadályt leküzdve eljutott a legfőbb burját istenségekhez, a tizenhárom északi úrhoz, de azok kapuja zárva van, az ostoron az egek kapujának a kulcsa (tengerei üüdiiye ongoidog soožo) is megtalálható, ami formájában nem egy mai kulcsra, hanem egy régebbi, a jurták zárját nyitóra emlékeztet. A sá- mánostoron lévő dolgok közül azonban a fegyverek a legfontosabbak, mert a sámán ezekkel felveheti a harcot azokkal az ártó szellemlé- nyekkel, melyek belső utazása során veszélyt jelenthetnek reá nézve. A burját fekete sámán ostorán mindig megtalálható a vasból kovácsolt kis íj (nomo) és nyíl (homo), a szablya (heleme), balta (balta), fejsze (hüxe), lándzsa (žii žada), a pányva (salama) mellyel az ellenségét elfoghatja, és egy cölöp (gadaha), amelyhez az elkapott ellenséget kötelével (argamža) hozzákötözi. Hasonló, a bölcső felett kötélen ki- feszített fegyverek védték hajdanán a mongol csecsemőket is az ártó lényektől.

A fekete sámán botja (horibo) páros eszköz, melyet a szertartá- sokon úgy használ, hogy végével a földnek tartja, két kezével a bot lovat formázó fejére támaszkodik, és előre-hátra mozgatja. Ez felte- hetően a lovak vágtáját imitálja. Mikor egy-egy szellemhívó-dal vagy annak egy bizonyos szakasza véget ér, a lovakat meg kell itatni. Ekkor a két lófejet egyszerre egy csésze pálinkába mártják. Hasonlóan tesz- nek a sámándobbal is: a dalok szünetében meglocsolják őket pálinká- val. A lófejes sámánbot, legtöbbször vasból készül, de ismeretes fából faragott változata is, és kengyeleket (düröö) is felfedezhetünk rajta. Egyes feljegyzések szerint vaskarikákkal és apró csörgőkkel (xolbogo) némely sámánboton a ló sörényét és farkát is ábrázolják, sőt, azon még miniatűr fegyverek és csónak is található.11 Ezek szerint bizonyos sámánok felszerelésében az ostor és a sámánbot funkciója összemo- sódhat, ahogy ez a kivitelezésben is megnyilvánul.

A fekete öltözet, és különösen az ostor nyelén található minia- tűr fegyvereket és eszközöket a burjátok Damdin Dorlig kovács istenségnek tulajdonítják.

Damdin Dorlig szerepkörének ismeretében megérthetjük, hogy a mongol népeknél egykor milyen fontos szerepet tölthetett be a hadviselés, és milyen nagy megbecsülésnek örvend- hettek a fegyvereket előállító kovácsok. Ha megvizsgáljuk a sámán felszerelését és tevékenységét, világossá válik az is, hogy tulajdonkép- pen maga a sámán is egy páncélba öltözött, felfegyverzett harcos, aki testi fogyatékosságai, betegsége, „rátermetlensége” (rossz látás, epi- lepszia, gyenge zikum) okán nem a csatatéren emberek ellen, hanem egy belső világban, ártó szellemlények ellen vívja harcát. Úgy tartják, a magasabb beavatási fokozaton álló sámánok mágikus ereje nagyobb, s így az ellenségei, az ártó szellemlények is erősebbek, ezért nagyobb védelemre, több fegyverre van szüksége, ezzel magyarázható a kiegé- szítők és az öltözet darabjainak folyamatos gyarapodása. Ahogyan a mongolság nyugati ágához tartozó kalmükök és ojrátok eposzaiban tételes versbe szedett felsorolását találhatunk az eposzi hős lovának és fegyvereinek, a sámándalok hasonló eszközökkel írják le a sámán dobját és eszközeit.

  1. Gantogtox, G. 1996., Böö mörgöl, In: Mongol ulsiin ugsaatni jüi 3. boti / 19-20 juunii jaag üye / Ulaanbaatar
  2. Birtalan, Á., Buryat Shamanism In: Shamanism An Encyclopedia of World Beliefs, Practices, and Culture. Volume II. 2004. Santa Barbara, California – Denver, Colorado – Oxford, England
  3. Gantogtox, G. , Kara, G. , Tsoloo, J., 1998. Buryat Shaman Songs and Rites In: Uran joxiol sudlal „Literature Studies” Ulaanbaatar. pp. 95-140.
  4. Kira Van Deusen, In Black and White: Contemporary Buriat Shamans In: Shaman 1999. Autumn pp.153-166.
  5. Diószegi V., A mongóliai samanizmus kérdései. Beszámoló az 1960. évi mongóliai gyűjtőútról In: Ethnographia LXXII (1961) pp. 534-554.
  6. Oyuuntungalag, A. 2004. Mongol Ulsiin Buriaduud “ The Buryats of Mon- golia” Ulaanbaatar
  7. D. Namsarai sámánsegítő közlése.
  8. Soyombo, L., Mongol Böö Mörgöliin Ügiin Sangiin Onclog „A mongol sámánhit szókincsének sajátosságai” Ulaanbaatar 2005.
  9. D. Namsarai sámánsegítő közlése.
  10. D. Namsarai sámánsegítő közlése.
  11. Gantogtox, G. 1996., Böö mörgöl, In: Mongol ulsiin ugsaatni jüi 3. boti (19-20 juunii jaag üye) Ulaanbaatar 

Felhasznált irodalom:

BALOGH, M., Shamanic Traditions, Rites and Songs Among the Mongolian Buriads: Meeting a Shamaness and Her Assistant (megjelenés alatt)

BUM-OČIR, D.: Mongol böögiin jan üil, ”Mongol Shamanic Ritual” 2002. Ulaanbaatar

DIÓSZEGI V., A mongóliai samanizmus kérdései.Beszámoló az 1960.évi mongóliai gyűjtőútról In: Ethnographia LXXII (1961) pp. 534-554.

GANTOGTOX, G. 1996., Böö mörgöl, In: Mongol ulsiin ugsaatni jüi 3. boti / 19-20 juunii jaag üye / Ulaanbaatar

GANTOGTOKH, G., KARA, G., TSOLOO, J., 1998. Buryat Sha- man Songs and Rites In: Uran joxiol sudlal „Literature Studies” Ulaanbaatar. pp. 95-140.

KIRA VAN DEUSEN, In Black and White: Contemporary Buriat Shamans In: Shaman 1999. Autumn pp.153-166.

OYUUNTUNGALAG, A. 2004. Mongol Ulsiin Buriaduud “ The Buryats of Mongolia” Ulaanbaatar

SOYOMBO, L., Mongol Böö Mörgöliin Ügiin Sangiin Onclog „A mongol sámánhit szókincsének sajátosságai” Ulaanbaatar 2005.

A Balogh Mátyás: A mongóliai burját sámánok viselete és eszközei bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.


Szent Növények (részlet Nevill Drury – Samanizmus című könyvéből)

0
0

A szent növények – növények, amelyek víziókat és hallucinációkat keltenek – a világ számos területén központi helyet foglalnak el a samanizmusban. A mai nyugati városlakónak a pszichotropikus eszközökkel előidézett látomások ideája aberrációnak tűnhet, sőt talán egyfajta dekadenciának, visszaesésnek. A hatvanas évek elején, amikor a pszichedelikus (a tudat korlátait fellazító) szerek használata elterjedt, az újságok gyakran írtak az olyan drogok által „mesterségesen” kiváltott misztikus epizódokról, mint az LSD és a psilocybin. Megfigyelték, hogy az ilyen drogok minden esetben torzulást okoznak, összemossák a való és az irreális határait.

A sámán ősi világában ennek épp az ellenkezője igaz. Itt a szent növényekről azt hiszik, hogy azok megnyitják az égbolt kapuit, érintkezést tesznek levetővé az istenekkel és szellemekkel, és bejárást biztosítanak egy, a földinél emelkedettebb valóságba. Az ecuadori jivarók például az ismert világra azt mondják, hazugság”. Csak egy valóság létezik – a természetfölötti világa.

Szent Növények Részlet Nevill Drury - Samanizmus című könyvéből

Szent növények – a mitikus látomások kapuja (Martin Carey rajza) Aquarian Angel)

Viszonyulásunkat az efféle dolgokhoz a modern nyugati társadalomban nyelvünk tükrözi. Maga a „drog” szó is élénken színezett terminus, és gyakran olyan cselekvésekhez társítják, melyeket a közfelfogás helytelenít. Következésképpen a „drogélmény”, ha nevezhetjük így, nem olyasvalami, amit korunk nyugati kultúrája a maga teljességében értékel. Az átlagember némi különbséget tesz a samanizmusban is használt szent vagy pszichedelikus szerek és az élvezeti célokra, menekvésre vagy fájdalom csillapítására szolgáló drogok/kábítószerek között, amelyek a jelenkor városi életéhez szorosan hozzátartoznak.

Tanulságos, a mai ember gondolkodását a sámán szemszögéből megvilágító anekdotával szolgál Peter Furst Hallucinogens and Culture (Hallucinogének és kultúra) című könyvében. Furst jelen volt, amikor egy újságíró a pejotot „drognak”

nevezte egy huichol sámán előtt. A sámán kimérten csak ennyit mondott: „Az aszpirin drog, a pejot szent.”1

Ezért a samanizmusban használt hallucinogén (hallucinációt előidéző) növények fogalma némi pontosításra szorul. Míg a meghatározás természetéből adódóan az ilyen növények toxikusak – amennyiben ezen olyasmit értünk, ami határozz biodinamikus hatást gyakorol a testre -, ez még nem jelenti azt, hogy egyben mérgezőek is, bár néhányuk (például a Datura vagy Sophora secundiflora) bizonyos dózisban már az. Amennyire tudjuk, a samanizmusban alkalmazott hallucinogén növények egyike sem okoz függőséget. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy ezek a növények nemcsak a kedélyállapotot módosítják, hanem drámaian és nemegyszer gyökeresen megváltoztathatják az érzékelést is. A színek felerősödnek, szellemek jelenhetnek meg, a szent növény istennek tetszhet az őt szertartásosan segítségül hívó sámán előtt, s talán kozmikus híd vagy füstcsatorna tűnik fel a sámán látomásában, lehetővé téve számára, hogy az égbe emelkedjék. Bárhogy nézzük is, a szent növény egy olyan tartományba vezet, amely egyszerre félelmetes és csodálatos, és ezt a vállalkozást nem veszik félvállról. Tehát ebben a vonatkozásban a hallucinogén növények rituális használata nem rekreációs hanem transzformatív célzatú – a személy azért fog a látomáskeresésbe, hogy „tanuljon” vagy „lásson”, nem pedig azért, hogy „álomvilágba meneküljön”.

A pszichológusok számos kifejezést alkottak az olyan szerek körülírására, amelyek ilyen radikális változásokat idéznek elő a tudatban. Dr. Hunphry Osmond angol pszichiáter megalkotta a „tudatot kitágító” avagy „tudatosságot fokozó” jelentésű pszichedelikus szót, ám sokan szívesebben használják a pszichotomimetikus kifejezés: az ebbe a kategóriába tartozó anyagok olyan intenzitású átmeneti pszichotikus állapotok előidézésére alkalmasak, hogy a „látomásbeli” vagy „álombeli” világ teljesen valóságosnak tűnik. Sámánhitű társadalmakban az ilyen élményeket igen nagyra becsülik. A szent növények elmossák a határokat az emberiség, valamint az istenek és szellemek világa között, s az ember bölcsességet és tudást kap tőlük. Az istenek tudnak; a szent növény beszél.

A szent növények pszichotropikus komponenseit általában a növények levelében, kérgében, szárában, virágában, nedvében, gyökerében vagy magjában fellelhető alkaloidák, rezinek, glükozidek és illóolajok tartalmazzák. A természetben előforduló hallucinogén növényekben leggazdagabb két terület Mexikó és Dél Amerika. Ezzel szemben Ázsiában (a védikus India árjai által Soma istenként tisztelt) Amanita muscaria, a maszlag és a marihuana kivételével nem nőnek ilyen fajok. És úgy tűnik, hogy használatuk Afrika és Ausztrálázsia sámánjai körében nem számottevő.

Mexikóban a sámánok által használt legfontosabb növények a pejot, a psilocybe gomba és a hajnalka, míg Dél-Amerikában a legelterjedtebb hallucinogén a Banisteriopsis kúszócserjéjéből készült ital, melyet változóan ayauasca-, caapi- és natema oryajeként ismernek. Az itt használt más növényfajok a San Pedro kaktusz, a hazai dohány, a brugmansias, egy yopo néven ismert hallucinogén tubák és a virola.

Ezeknek a növényeknek a használata évszázadokra, néhány esetben több ezer évre nyúlik vissza. A pejotot például nagyjából ezerkilencszáz évvel az európaiak megérkezése előtt a toltékok már ismerték, míg a San Pedro kaktusz rituális használata – a vele társított, szertartási agyagedényekre festett jaguár motívumok és szellemlények alapján – legalább háromezer éves múltra tekint vissza. A pszichotropikus gombák rituális használata Mexikóban kétségkívül sok évszázaddal megelőzi a hódítást – mint azt a fennmaradt maya „gombakövek” bizonyítják –, míg

a teotihuacáni azték falfestmény, amely- az aztékok előtt szent – hajnalkát vagy ololiuhqui-t megszemélyesítő anyaistennőt ábrázol, körülbelül i.sz. 500-ból való.

A PEYOT

A nevét az azték peyotl szóból kapó híres pejot kaktusz (Lophophora williamsii) volt az első hallucinogén növény, melyet az európaiak Amerikában találtak. Ezt a növényt elsősorban a mexikói Sierra Madre huichol indiánjaival hozzák kapcsolatba, bár ugyanígy használják a kora és tarahumara indiánok, az észak-amerikai kájovák és komancsok, valamint a nemrég megalapított s mára már hozzávetőleg kétszázötvenezer tagot számláló Native American Church hívei.

peyot Szent Növények Részlet Nevill Drury - Samanizmus című könyvéből

Peyot kaktusz

A pejot komplex hallucinogén növény, amely igen sokféle hatás kiváltására alkalmas. Fő alkaloid-összetevője a meszkalin, de közel harminc más pszichoaktív anyagot is tartalmaz. Fogyasztói élénken színezett képeket, a dolgok körüli fényes aurát, súlytalansági érzést, valamint a halláshoz és tapintáshoz kapcsolódó szokatlan érzeteket tapasztalhatnak.

A kaktusz első részletes leírását II. Fülöp spanyol király orvosa, Dr. Francisco Hernandez adta, aki behatóan tanulmányozta az azték gyógyászatot. Ezt írja:

A gumó nagyjából középméretű, s nem ereszt ágakat vagy leveleket a föld fölé, hanem felületéhez apró bolyhok tapadnak, minek következtében arról pontos leírást adni nem tudok. Férfira s nőre nézve egyaránt károsnak tartják. Íze édeskésnek s enyhén csípősnek tetszik.

Úgy mondják, porrá zúzva s fájó ízületekbe dörzsölve enyhet ad. Csodálatos hatásokat tulajdonítanak e gumónak, ha hitelt adhatunk annak, amit ezzel kapcsolatban egységesen állítanak. Akik lenyelik, képessé válnak előre látni s megjövendölni dolgokat.2

Nem meglepő, hogy a Mexikóba érkező keresztény misszionáriusok olyan keményen síkre szálltak a kaktusz ellen a hozzá tapadó „pogány” képzettársítások miatt. Egy pap, Nicholas de Leon atya ezzel fordult a keresztény egyház potenciális híveihez:

Jövendőmondók vagytok? Előre megmondtok eseményeket, olvasva a jelekből, álmot fejtve vagy köröket és alakzatokat nyomozva a víz színén? Virágfüzérrel díszítitek föl a helyeket, ahol bálványaitokat őrzitek? Kiszívjátok a másik vérét? Bolyongtok éjszaka démonokat szólítva segítőtársatokul? Ittátok már a pejotot vagy itattátok azt másokkal, hogy rájöjjetek titkokra vagy megtudjátok, hol rejteznek ellopott vagy elveszett tárgyak?3

Szerencsére a huichol indiánoknak sikerült megmenekülniük a keresztény misszionáriusok térítő befolyásától, még ha a Sierra Madre 1722-ben spanyol uralom alá került is. Ma az indiánok még mindig istenként tisztelik a pejot kaktuszt a Paradicsommal (Wirikuta) társítva a helyet, ahol nő, magát a növényt pedig az Isteni Szarvassal vagy a Szarvasok Urával.

Huicholok – rendszerint tíz-tizenöt fős – csoportjai tesznek zarándokutat minden évben, hogy összegyűjtsék a pejotot, melyet ők Hikurinak neveznek. Egy sámán vezeti őket, aki kapcsolatban állt Tatewarival, a pejot istennel: Tatewari az archetipikus „első sámán”, aki az első pejot-zarándoklatot vezette, és a későbbi sámánok igyekeznek követni az ő példáját.

A távolság Sierra Madre és a kaktusz lelőhelye, a San Luis Potosi magasföld között körülbelül háromszáz mérföld, s bár ezt az utat a múltban rendszerint gyalog tették meg, ma megengedetőnek tartják, hogy autóval, busszal vagy vonattal menjenek oda, útközben áldozatokat mutatva be, imádkozva és rituális tisztulási szertartásokat végezve. A sivatagi célállomást, Wirikutát a huicholok „eredetük mitikus helyének” tartják. Amint azt Peter Furst írja:

A szokást nagyon régen, még a mitikus időkben vezették be, amikor a Nagy Sámán, Tűz, akit Tatewarinak, Mi Nagyapánknak neveznek, az ősök isteneit az első pejotkereső útra vitte. Azt mondják, hogy a tűzisten akkor akadt össze velük, amint betegségeikre panaszkodva ültek körben a huichol-szentélyben. Mikor arra kérték, hogy tárja fel betegségeik okát, Tűz, a Nagy Sámán azt mondta, azért szenvednek, mert nem mentek el az isteni szarvas (Pejot) vadászatára Wirikutába, miként az őseik tették, és így megfosztattak a csodás hús gyógyhatásától. Elhatározták tehát, hogy íjat és nyilat ragadnak és követik Tatewarit, hogy „megleljék életüket” a Szarvas-pejot távoli földjén.4

Wirikutában laknak az isten ősök, a kakauyarixik, és a terület szent kaktusza áltla megszemélyesített Isteni Szarvasról úgy hiszik, hogy magát az életet jelképezi. Amikor a zarándoklatot vezető sámán megtalálja a pejotot, kijelenti, hogy „látta a szarvas csapásait”. Majd lenyilazza a kaktusz, mintha az egy vadászatban űzött szarvas volna.

A pejot kaktuszt azután leszedik és szétosztják a zarándoklat résztvevői között. A növényt vagy nyersen fogyasztják, kis darabokban, vagy (a száraz és esős évszakot jelképezendő) áztatva és vízzel elkeverve veszik magukhoz. A huicholok azt mondják, hogy a Szent Szarvas hátán lehet feljutni a Mindenség felsőbb szintjeire, és ő szellemsegítő is, akit gyógyító szertartások alkalmával hívhatnak.

Egy nyugati megfigyelő, a jelenleg Kaliforniában samanista tanulmányi központot vezető Prem Das, leírta azokat az érzeteket, melyeket a huicholokkal közösen fogyasztott pejot váltott ki benne:

Amikor lenéztem a földre, köröskörül pejot kaktuszokat láttam, s úgy tetszett, mintha ezek sajátos belső fénnyel ragyognának. A két gazdagon hímzett huichol pejottartó zsák, melyet viseltem, gyorsan megtelt, és legalább száz különféle méretű pejot kaktuszt tartalmazott. Jócskán ettem még, tovább figyelve a fényes és alakjukat folyton változtató felhőket Wirikuta félelmetes és átható csendjében.

Sírni kezdtem, amint eszembe jutott saját népem, saját fajom atombombáival és rakétáival készen arra, hogy bármelyik pillanatban mindenkit s mindent elpusztítson. Miért, tűnődtem, miért szigetelődtünk és idegenedtünk el annyira csodálatos bolygónk egyensúlyától és szépségétől?

Választ hallottam, mely mintha egyidejűleg több irányból szólt volna, és úgy bukkant fel lelki szemeim előtt, akár egy hatalmas, minden időket magába sűrítő vízió. Emberi lényt láttam kibújni a földből: egy pillanatra megállt, majd ismét beléolvadt. Csupán egy röpke pillanat volt ez, és ebben a pillanatban teljes életünk lezajlott. Aztán hatalmas várost láttam kiemelkedni az alattam elterülő sivatagból;egy pillanatig álltak a falai, majd az egész eggyé vált a sivatag végtelenjével. A növények, sziklák és a föld a lábam alatt ezt mondták: „Igen, valójában ilyen az életed, a város, ahol laksz”. Az egész olyan volt, mintha pejotizált állapotomban képes lettem volna észlelni és fogni a zengést és rezgést, mely körülvett. Azok a belső korlátok, amelyek meghatároztak „engem”, mint a „többitől” – környezetemtől – különálló egységet, eltűntek. Lenyűgöző felismerés ömlött végig rajtam – az, hogy az emberiség és annak valamennyi vívmánya nem egyéb, mint a föld virágai. A kínos probléma, mellyel szemben találtam magam, teljesen megszűnt, hogy helyét egy látomás foglalja el emberekről és vívmányaikról, mint átmeneti formákról, melyek által a Földanya kifejezi magát. Boldogság töltött el; örömömben felkiáltottam, és megköszöntem Wirikutának, don Josénak és a huicholoknak ezt a mélységes áldást.5

PSILOCYBE GOMBÁK

Mexikó „szent gombáinak” létezését a botanika szakértői sokáig kétségbe vonták. 1915-ben William Safford azzal fordult a Washingtoni Botanikus Társasághoz, hogy bódító hatású szent gombák nem léteznek – ezeket összetévesztik a pejottal. Richard Evans Schultes – jelenleg a Harvard Egyetem Természettudományi Tanszékének professzora és a Harvardi Növénytani Múzeum igazgatója – vállalkozott arra, hogy helyesbítse ezt a hibás észrevételt.

1938-ban Schultes Hautla de Jimenez kis városába látogatott a Sierra Mazateca hegységben, ahol a szent gombák példányaihoz jutott, és azokkal tért vissza a Harvardba. Egy protestáns hittérítő és nyelvész, Eunice V. Pike, aki a mazatékok között működött, szintén tudott ezekről a növényekről, és az ő levelei, valamint Schultes helyszíni kutatásairól írt cikkei késztették R. Gordon Wasson nyugalmazott bankárt és feleségét, Valentinát híres „zarándoklatuk” megtételére, hogy közvetlen közelről tanulmányozhassák a szent gombákat. Végül Wasson hozta előtérbe az ügyet egy, a Life magazinban 1957-ben megjelent cikkével, leírva (az ő szavaival): „egy sámáni gomba csodálójának … ámulatát és tiszteletét”.6 Akik netán még nem hallottak Gordon Wasson nevezetes kalandjáról, rövid ismertetőt olvashatnak arról e fejezet későbbi lapjain.

A mexikói sámánok által használt gombák közül legfontosabb a Psilocybe nemzetséghez tartozó Psilocybe mexicana, amely nedves legelőkön terem, bár más, rokon fajtákat ugyanúgy fogyasztanak.

A psilocybe gombák olyan intoxikus állapotot idéznek elő, melyre élénk és színes hallucinációk, valamint szokatlan hanghatások is jellemzők. Utóbbinak tudható be, hogy a mazatékok tiszteletteljesen azt mondják, „a gombák beszélnek”.

Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért birtokában lehetünk a gombákkal végzett helyi szokások költői leírásának Henry Munntól, egy olyan nyugatitól, aki évekig az oaxacai mazatékok között élt és az ottani közösség egy sámánjának és sámánnőjének unokahúgát vette feleségül. Amint azt Munn The Mushrooms of Language (A beszélő gombák) című cikkében írja: „Az őket fogyasztó sámánok feladata a beszéd, ők a beszélők, akik elkántálják és eléneklik az igazságot, ők népük szóbeli költői, a szó doktorai, ők, akik megmondják, hogy mi a baj és hogyan lehet azt orvosolni, a látók és jövendölők, a hangtól megszállottak.”7 A mazatékok mindinkább hajlanak arra is, hogy a helyi néphagyományokat és mitológiákat keresztény hiedelmekkel elegyítsék. Munn szerint a mazatékok úgy tartják, hogy „Krisztus egyszer keresztülsétált… az ős csodás fény és eső hegységeiken – ez Keccalkoatl legendájának egy változata –, és ahová vére, életének lényege lecsöppent, onnan nőttek ki a lelket feltámasztó, a megvilágosultak táplálékául szolgáló szent gombák”.8

A mazaték sámánok a szent gombákat csak betegségek diagnosztizálására használják – arra, hogy kapcsolatba lépjenek a betegséget okozó szellemekkel. Ha nincsen baj, nincs miért enni őket, és a gombákat puszta szórakozásból biztosan nem fogyasztják.

Az aztékok úgy féltek tőlük, hogy teonanacatl-nak nevezték a gombákat, ami „isteni húst” jelent. Ma rituálisan nemcsak a mazatékok használják őket, hanem a pueblai nahua indiánok és a michoacáni tarascanák is – különösen vallási és divináló szertartások során. A gombákat minden esetben éjszaka veszik magukhoz, énekekkel és könyörgésekkel kísért rítusok során. Érdekes módon, bár pszichoaktív gombák Dél-Amerikában is teremnek, úgy látszik, ott nem alkalmazzák őket olyan rituális célokra, mint Mexikóban.

A HAJNALKA

A szulákfélék családjához tartozó Rivea corymbosa hajnalkát az aztékok ololiuhquiként ismerték, és a növényt istenségnek tekintették. Ennek a jól ismert virágzó kúszónövénynek a magja a lizergsav dietilamiddal – közismertebb néven LSD-vel – kapcsolatban álló anyarozs-alkaloidákat tartalmaz. A hajnalka magjának hatása viszont az LSD kiváltotta élménynél rendszerint rövidebb, csupán hat órán át tart. Az émelygést okozó magvak fogyasztása erős fények és élénk színek észlelését, fokozottan jó közérzetet és gyakran mély nyugalmi állapotot és megbékéltséget teremt.

A napjainkban különösen zapoték sámánok által betegségek gyógyítására vagy a jövőbelátás képességének elnyerésére alkalmazott hajnalkamagokat gondosan előkészítik a rituális használatra. Kövön kell őket porrá zúzni, amit aztán hideg vízhez kevernek. A folyadékot ezután ruhán átszűrik és így fogyasztják. Egészben lenyelve a magvaknak nincs hatása, hallucinációk keltése nélkül áthaladnak a testen.

Mint a pejotról, az ololiuhquiról is van egy korai s némileg elfogult leírásunk Francisco Hernandez spanyol orvostól, aki 1651-ben azt írta az aztékokról, hogy „a papok akkor fogyasztották ezt a növényt az önkívület előidézésre, amikor értekezni akartak az istenekkel, és üzenetet kapni tőlük. Ezernyi látomás és sátáni hallucináció jelent meg előttük. Hatását illetően e növény vetekszik a Dioscorides Solanum maniacumával. Meleg helyeken nő a mezőkön”.9

hajnalka ololiuqui Szent Növények Részlet Nevill Drury - Samanizmus című könyvéből

Kerti hajnalka

Mint az várható volt, a hajnalka rituális használatát az aztékok körében a spanyol hódítás után elnyomták, bár az aztékok továbbra is rejtegettek magvakat titkos helyeken, hogy elkerüljék a lelepleződést és a büntetést. Ebben a vonatkozásban fontos még a fejezetben korábban már említett teotihuacánbeli azték falfestmény. A korábban Tlalok esőisten ábrázolásának hitt képet most egy, Xochikeccal termékenység-istennőhöz hasonló és a hajnalkát megszemélyesítő Anyaistennőnek tekintik. Gordon Wasson úgy véli, hogy a virágok azték istene, Xochipilli, „a hallucinogén növények és a virágos álom védőistene” lévén, szintén kapcsolatban áll az ololiuhquivel.

Ironikusan, mintegy a spanyol hódítók képzetében élő „sátáni” asszociációkat ellensúlyozandó, az oaxacai zapotékok most keresztény fogalmakkal jelölik a hajnalka magvait, „Mária Füvének” vagy „A Szűz Magjának” nevezve őket.

A BANISTERIOPSIS CAAPI

A növénytanilg Banisteriopsis caapiként ismert erdei kúszócserje Dél-Amerika kiemelkedő szent növénye. Kérgét megfőzik, hogy olyan italt nyerjenek, amely közvetlen kapcsolatot biztosít a természetfölötti tartománnyal, képessé téve a sámánokat arra, hogy ősökkel vagy segítő szellemekkel érintkezzenek és beavatási látomásaik legyenek.

Az ecuadori jivaróknál a banisteropsisból készült italt natemának mondják; másutt caapi, yaje vagy ayahuasca terminussal illetik – melynek jelentése „lélekinda”.

A banisteriopsis hallucinogén tulajdonságai a – természetfölötti érzékelést stimuláló képességük miatt régebben „telepatin” gyűjtőnéven ismert – harmala- alkaloidák, a harmalin és harmin jelenlétének tudhatók be. Ez a narkotikum sok – mind bennszülött, mind nyugati – fogyasztójában „a lélekutazás” érzetét, valamint erősen színezett és drámai víziók sokaságát kelti. Az ayahuascát használó sámánok találkozásokról számolnak be természetfölötti lényekkel – a konibók azt mondják, hogy segítségével látják a levegőben röpködő démonokat -, és a jivaróknál a sámánoknak hatalmas anakondákról és a trópusi őserdőn végigszáguldó jaguárokról is támadnak vízióik.

banisteriopsis caapi Szent Növények Részlet Nevill Drury - Samanizmus című könyvéből

Banisteriopsis caapi – „lélekinda”

Az igényeknek a fokozott telepatikus képességekre látszólag van némi alapja is. Tomas Roessner amerikai antropológus arról írt, hogy egy, a kelet-perui Ucayali folyó mellett élő törzs tagjai őszintén meglepődtek azon dolgok láttán, melyeket látnoki úton „észleltek” olyan mai nagyvárosokban, ahol valójában még sosem jártak:

(Az indiánok), akik rendszeresen gyakorolják az ayahuasca használatát, időnként összeülnek, és az italt fogyasztva azt javasolják, hogy mindnyájan valami hasonló dolgot lássanak, például: „Gyerünk, lássunk városokat!” Ez úgy lehetséges, hogy az indiánok már megkérdezték a fehérektől, mik azok a furcsa dolgok (aparatos), amelyek sebesen futnak az utcán: már láttak autókat, melyeket természetesen nem ismertek.11

Mindent egybevéve, a banisteriopsis levét arra használják, hogy visszahozzák a betegek lelkét, megtudakolják a szellemektől, az igézet okát, vagy – boszorkányság esetén – a fekete varázsló felvehesse egy madár vagy más alakját, hogy valakinek ártson. Mindamellett a szent szer arra is szolgál, hogy lehetővé tegye a sámánnak a közreműködést saját világa alakításában, az „eggyé válást a Teremtés mitikus világával”. A kolumbiai tukano indiánok sámáni látomásainak alábbi részletei Gerrardo Reichel-Dolmatoff tollából származnak:

A tukanók elbeszélése szerint először meghatározhatatlan mozgó alakzatokat és színeket látnak, majd a kép tisztulni kezd, és jelentős részletek adódnak. Feltűnik a Tejút és a Nap távoli, termékenyítő fénye. Az első asszony kiemelkedik a folyó vízéből, és megszületik az első emberpár. Az őserdő és a vizek állatainak természetfölötti Ura megjelenik, ahogy a vadaknak és a bontakozó növényi életnek – az életnek magának – hatalmas őspéldányai is. A Gonosz forrásai, jaguárok és kígyók, a betegségek és a dzsungel, magányos vadászra lesben álló szellemei ugyancsak megnyilatkoznak. Ugyanakkor hallani ezek hangját, szól a mitikus eposz zenéje, és látni a Teremtés hajnalán táncoló ősöket. A táncokban régtől fogva használatos eszközök, a tollkoronák, nyakláncok, karperecek és hangszerek egytől-egyik láthatók. A közösség most frátriákra oszlik, és a yurupari fuvolák életbe léptetik az exogámia szabályait. E látomásokon túl új „ajtók” nyílnak, és a réseken még újabb ,tán még ennél is mélyebb dimenziók derengnek át. Az indián számára a hallucinációs élmény alapjában a nemiséggel kapcsolatos. Hogy ezt magasztossá tegyék, hogy az erotikustól, az érzékitől a mitikus korral való misztikus egységhez, a méhen belüli szakaszhoz jussanak, ez a végcél, melyet csak kevesen érnek el, bár mind erre törekszenek. Ezt a célt legmegfoghatóbban egy misszionáriusoknál tanult indián fogalmazta meg, aki ezt mondta: „A yaje magunkhoz vétele szellemi coitus;ez az a lelki közösség, melyről a papok beszélnek.”12

Egy alapvetőbb szinten a banisteriopsist csupán hatékony gyógyszernek tartják, a gyógyítás egyik eszközének és módszernek a különleges tudás megszerzésére. A kashinahuák az átélt látomásokat eljövendő dolgok előjelének tekintik, és a szentséget „félelmetes dolognak” látják – olyasminek, amit félelemmel vegyes tisztelet övez. A jivarók ugyanakkor úgy hiszik, hogy segítő szellemeik, a tsentsakok egyedül natema kiváltotta víziókban láthatók, s mivel a betegséget elsősorban gonosz varázslat okozza, a szent szer betekintést enged a baj forrásaiba. Néhány tsentsak szellem egyfajta pszichikus pajzsot is biztosít a mágikus támadások ellen.

A DOHÁNY

Az igazat megvallva a dohány inkább méreg, semmint hallucinogén, bár Dél- Amerika egyes területein a sámánok használják.

A Kelet-Peru esőerdejében élő kampa indiánok mint sámáni szentséget keverik a dohányt és ayahuascát, viszont a dohányt magában erőforrásnak tekintik. A dohány és a banisteriopsis éjszakai szertartások során használt keveréke megváltozott tudatállapotot eredményez, melyben a sámán hangja titokzatos jelleget ölt. Amint a sámán énekelni kezd, lelke valamely távoli helyre távozhat, de maguk a szavak a szellemekéi – a révület közvetlen kommunikációt tesz lehetővé. „Amikor a sámán énekel, csak azt ismétli, amit a szellemek énekében hall – írja Gerald Weiss – , csupán velük együtt énekel. Szellem sosem szállja meg, mert a kampa kultúrához nem tartozik a megszállottság hiedelme.”13

Az alábbi sámánének azt mutatja, hogy a dohányt saját jogán tisztelik:

Dohány, dohány, tiszta dohány, Onnan jön, hol a Folyó ered Kaokiti, a sólyom hozza el neked Virágai szállnak, dohány
Azért jön, hogy segítsen neked (vagy nekünk), dohány
Dohány, dohány, tiszta dohány Kaokiti, a sólyom az ő ura

A venezuelai warao indián sámánok eközben napokig böjtölnek, majd erős helyi dohányból készült óriási szivarokat szívnak a kábulat önkívületi állapotának kiváltására. A waraók úgy hiszik, hogy a földet víz veszi körül, és mind a földet, mind az óceánt égbolt takarja. A négy égtájon, valamint a főégtájak közötti pontokon az égbolt hegyvonulatokon nyugszik, és Szellem Uralkodók (Kanobók) lakják ezeket a világvégi hegységeket.

A pap-sámán vagy wishiratu fel tudja keresni ezeket a szellemeket a dohány kiváltotta révületutazások során, még ha maga az út olyan akadályokkal és veszedelmekkel van is teli, hogy az ember aligha szívesen vág neki. A sámán először elutazik a manaca pálmához – az összes wishiratu sámánfájához –, aztán egy tórendszerhez utazik, ahol olthatja szomját és megtisztulhat. Ezt követően át kell vágnia egy szakadékon, ahol jaguárok, aligátorok, cápák és lándzsás démonok fenyegetik azzal, hogy elpusztítják. Valószínűleg csábító asszonyokkal is találkozik, akiknek ellen kell állnia, meg egy horgas csőrű, csapkodó szárnyú hatalmas sólyommal. A sámánnak anélkül kell elhaladnia mellettük, hogy elcsábulna vagy megijedne – csak ekkor ér célja közelébe:

Végül a sámánjelöltnek át kell jutnia egy roppant fatörzs folytonosan nyíló és záródó ajtókkal felszerelt odván. Vezetője és kísérője hangját a törzs túloldaláról hallja, mert ez a szellem már túljutott a veszélyes szakaszon, és most arra bátorítja a rémült újoncot, hogy kövesse az ő példáját. A jelölt beugrik a csapódó ajtókon, és körülnéz az odvas fa belsejében. Odabent hatalmas kígyót pillant meg négy színes csáppal és kiöltött nyelvének hegyén tüzesen izzó gömbbel. Ennek a kígyónak van egy hüllőtestű és emberfejű szolgája, aki a sikertelenül járt újoncok csontjait takarja el éppen az útból.

A jelölt kirohan, és a mindenség peremén találja magát. Oltalmazó kanobója hegye ott magaslik előtte. Itt majd kapni fog egy kis saját házat, ahová jövendő révületeiben elmehet tanácsot kérni a konobótól, s ahol végül földi sámánléte sikeres befejeztével örökké élni fog.14

SAN PEDRO KAKTUSZ

Legalább háromezer éves rituális szentségi múltjával a San Pedro kaktusz (Trichocereus pachanoi) egyike Dél-Amerika legősibb mágikus növényeinek. Már a spanyolok látták, amint perui sámánok e növény nedvéből készült italt fogyasztottak, és lényegét tekintve ez a szokás még mindig él. Ma a kaktuszt felszeletelik, nagyjából hét órán át főzik vízben, majd látomások előidézésre fogyasztják. Peruban egyszerűen San Pedróként ismerik, Bolíviában Achumaként. A sámánok által piacokon vásárolt kaktusz meszkalint tartalmaz, ami először álmossá és fásulttá tesz. Ezt azonbna a szellemi képességek feltűnő világossága követi. Végül pedig fogyasztója az időben és térben való szabad mozgás telepatikus érzetét tapasztalhatja meg.

A perui és bolíviai sámánok a kaktuszt szellemekkel való érintkezésre, betegségek gyógyítására, a fekete mágia ártó hatásainak elhárítására és jövendőmondásra használják.

 

EDUARDO CALDERÓN – PERUI GYÓGYÍTÓ

Kétségkívül adósai vagyunk Douglas Sharon antropológusnak, amiért napvilágra hozta Eduardo Calderón perui sámán gyakorlatát, akinek világképe keresztény és ősi indián elemeket egyaránt tartalmaz, és aki San Pedro kaktuszt használ munkája során. Sharon először 1965-ben találkozott Eduardo Calderónnal, és 1970-ben a tanítványa lett. Ennek eredményeképpen most nemcsak Sharon antropológiai beszámolói állnak rendelkezésünkre Calderón mágikus univerzumáról, hanem egy 1978-ban befejezett egyedülálló dokumentumfilm, az Eduardo the Healer (Eduardo, a gyógyító) is.

Calderón 1930-ban született Trujillóban, és egy spanyolul beszélő római katolikus családban nőtt fel. Kezdetben azt remélte, hogy vallástörténetet vagy orvostudományt tanulhat. Később kőművesként keresett pénzéből Limában elvégzett egy képzőművészeti kurzust, és a rákövetkező években felváltva dolgozott mint tonhalhalász és keramikus, ősi agyagedényekről készítve másolatokat turisták számára. Azonban mindkét nagyapja curandero volt a perui Andokból, így nem meglepő, hogy Eduardo belső sóvárgást érzett e világ után. Sharon szerint Eduardo különös álmokat látott, melyek sürgették, hogy „készüljön fel”. Huszonkét éves korában egy népi gyógyító kúrálta ki egy nyavalyából – miután a hagyományos kezelés eredménytelennek bizonyult.

Eduardo szellemi fejlődésére még második feleségének nagybátyja gyakorolt hatást: ez a férfi szintén curandero volt, és San Pedrót valamint mesát – különféle mágikus „erőtárgyakat” tartalmazó oltárt – egyaránt használt. Huszonnégy éves korában Eduardo a nagybácsi inasa lett, és egy alkalommal elhívták, hogy a tanult sámáni módszerrel kezelje egyik beteg unokatestvérét. Ezután már joggal mondhatta magát curanderónak.

A San Pedro kaktuszt elsősorban a Huancabamba környéki területen termesztik a Perut és Ecuardort elválasztó határ mentén, és sok sámán zarándokol el ide, hogy elnyerje a szentséget. Mások barátokat küldenek maguk helyett. A vékonyabb kaktuszokat részesítik előnyben, ezeket a kenyérhez hasonlóan szeletelik, és órákig főzik vízben. A főzethez rendszerint semmi más nem adnak, bár egyes sámánok a San Pedrót adaturával keverik. Calderón úgy hitte, hogy a kaktusznak és a mágikus füveknek általában nagy sámáni értéke van: „A füveknek saját szellemeik

vannak – mert ők beszélnek (és) irányítják a curandero tevékenységeit az éjszakai szeánsz alatt … (a szellemek) tanácsokkal láthatják el vagy figyelmeztethetik őt.”15

Mindamellett Calderón azt is hitte, hogy a gyógyító erőt sugározhat növényekbe, az ember szellemi és lelki tulajdonságaival töltve fel őket. A San Pedro és más mágikus növények „biztosítják a közeget, mellyel (a gyógyító) kapcsolata a földdel kölcsönös energiaáramlásban megújul”.

Eduardo gyógyító szeánszainak egyik legizgatóbb mozzanatát a mesa jelentette. Ennek a mágikus oltárnak a jó és a rossz zónáit jelképező két „mezeje” volt, valamint egyfajta középtere – egy semleges sávja, ahol a szembenálló erők kiegyensúlyozódtak. A mesa ellentétes pólusai meghatározóak voltak Eduardo gyógyító erejére nézve, mert mindegyik zónához különböző jelképes értelemmel felruházott tárgyak tartoztak. A Sátánnal társított kisebb, bal kéz felőli sávot például három démon őrizte, míg a Krisztus uralta jobb oldali sávban a pozitív mágiát jelképező tárgyak sorakoztak – szentképek, szenteltvíz, különféle illatszerek, San Pedro-főzettel megtöltött üvegcsék. Krisztusnak szintén nyolc támasza volt, beleértve Szent Pál és idősebb Szent Jakab pallosát. A középső mezőt azután a mágikus semlegesség tárgyai díszítették – egy varázsfüveket tartalmazó üvegedény, egy kristálytükör és az adott zónát uraló Szent Ciprián szobra.

Douglas Sharon szerint az oltáron álló kultikus tárgyak „egy saját erő gyűjtőpontjául szolgálnak. Ezek együtt (Eduardo) saját belső szellemi erejének vetületét adják, amely mindannyiszor aktiválódik, valahányszor a mesa-hatás a hallucinogén San Pedro-főzet ivásával kapcsolódik össze.”16

A gyógyító szeánsz éjszaka veszi kezdetét. Eduardo különböző szertartásokat végez este tíztől éjfélig, és a diagnózis felállítása a San Pedro látnoki hatásai segítségével akár hajnal négyig is elhúzódhat. A hét bármelyik napja alkalmas a gyógyító szertartásra, kivéve a hétfőt, amikor a purgatóriumban időző holt lelkek valószínűleg a vidéket járják.

Az éjfélig eltartó szertartásos énekeket és segélykéréseket követően valamennyi jelenlévő iszik a San Pedro levéből. Eduardo, a curandero számára ez főzet „aktiválja” a mesa tárgyait, képessé téve őt arra, hogy „lássa” a kliensét sújtó gonosz varázslat vagy balszerencse okát. Amint a rossz oka ezen a mágikus úton lelepleződött, azt rituálisan el lehet űzni.

Eduardo egészen pontosan elmagyarázta Sharon Douglasnak, miként hívta segítségül először a gyógyhatást:

Köszöntöm az ősöket, a hatalmasokat, a férfiakat, akik az ősidőkben éltek … az ő szellemi erejükért, hatalmukért, nagylelkűségükért, és a szenteket az ő … szellemükért, személyükért … az ő nagy tehetségükért mint filozófusok, írók, költők …, (úgy)hogy eszükkel majdan segítsenek kinyomozni ezeket a kellemetlenségeket (vagyis a páciens gondjainak okát), hogy megoldást találjak. Mindig segítségül hívom az ősöket, brujókat, curanderókat, akik már meghaltak (és) akik még élnek, szólítva szellemüket, személyüket. Ők olyan tanácsokkal látnak el, amelyek kihozzák az illetőt az önkívületből, eltérítik a rossz útról, amelyet tán most követ. Ezért Szent Ágostont, Mózest, Salamont, Szent Cipriánt, Szent Pált (is) szólítom, hogy segítsenek a kétség pillanataiban.17

Mindamellett az ő tanultságával és amiért olyan nyelven tudott érintkezni Sharonnal, melyet az megértett, Eduardo azt is elmagyarázta, hogy a San Pedro képessé teszi őt a „látásra” és egy „hatodik érzék” megnyitására – így téve lehetővé számára, hogy közvetlenül belelásson páciense lelkébe:

A tudattalan (az emberi) legkiválóbb része … amolyan tarisznyaféle, amelyben az egyén valamennyi emlékét …., mindahány tapasztalatát … elraktározta. Az embernek törekednie kell arra …, hogy „kiugrassza” a személyiséget a tudatból. Ez a curanderismo fő feladata. A varázsfüvek és –énekek, valamint a probléma gyökereinek keresése által a személy tudatalattija kinyílik, akár egy virág.

Sharon nagyon tömören összegzi a gyógyítás folyamatát is. „E tényekből kiderül – írja -, hogy a hallucinogén San Pedro kaktuszt olyan katalizátornak tekintik, amely képessé teszi a curanderót arra, hogy működésbe hozza valamennyi érzékét; kivetítse szellemét vagy lelkét; felmenjen vagy alászálljon a természetfölötti birodalmakba; azonosuljon és megküzdjön a betegség okozóival … egy szóval, hogy >>lásson<<.19

GORDON WASSON ÉS A SZENT GOMBÁK

R. Gordon Wasson számára a sámáni zarándoklat ideje későn jött el. Az 1989-ban született Wasson újságírói és pénzügyi pályafutása csúcsán a J. P. Morgan & Co. alelnöke lett New Yorkban. Wasson és orosz származású felesége, Valentina olvasták Richard Evans Schultes helyszíni beszámolóit Mexikóból és elbeszélgettek Eunice V. Pike-kal a mazaték indiánok szent gomba-szertartásairól. Úgy lett tehát, hogy 1953 és 1955 között három alkalommal – saját szavaikkal élve – „Gált kereső zarándokként” Mexikóba mentek, hogy megnézzék, tudnak-e közvetlen bizonyítékot találni a szent gombák használatára.

Wassonék úti kalauza a mazatékokat sok évig tanulmányozó ausztrál Robert Weitlaner volt, aki elkísérte őket első, öszvérháton megtett útjukra a Sierra Mazatécához. A férfi későbbi útjain is a házaspárral tartott.

1955 júniusában Wassonék lányuk, Mása és egyik barátjuk, Allan Richardson fényképész társaságában Hautla városába érkeztek. Miután egy ideig azon tűnődött, miként is vehetné fel a kapcsolatot a sámánokkal – akik feltételezhetően titokban, az idegeneket maguktól távol tartva működtek –, Wasson érintkezésbe lépett egy városi hivatalnokkal, Cayetano Garciával, hogy megkérdezze, nem tud-e valakit, aki bevezetné őt a szent gombák vagy – ahogy azt a mazatékok ismerték – a ntixitjo titkába, és meghívta Wassont otthonába a délutáni szieszta idejére.

Miután Wasson és Allan Richardson megérkezett, elvitték őket egy közeli vízmosáshoz, ahol a szent gombák egy cukornád-malom szennyvízét elvezető csatornában nőttek. A látogatók dobozba tettek néhány gombát, és visszatértek Garcia házába.

Garcia ekkor azt tanácsolta Wassonnak, hogy tolmácsként közreműködő öccse, Emilio kíséretében keressen fel egy híres sámánnőt, Maria Sabinát, akitől talán segítséget remélhet. Az asszony szerencsére kötélnek állt, és megígérte, hogy sötétedés után eljön Cayetanóhoz.

Akkoriban Maria Sabina ötvenes éveiben járt és mint una Senora sin mancha – egy makulátlan asszony – már elnyerte a mazaték közösség nagyrabecsülését. Ez volt első éjszakája annak a számos egymást követő virrasztásnak, vagy verladának, melyben ő, Gordon Wasson, Allan Richardson és más helybéli lakosok közösen részt vettek.

Azon a bizonyos éjszakán, Maria Sabina érkezését követően, együtt fogyasztották el a szent gombákat. Mivel a mazatékok tisztelettel tekintenek a gombákra, síri csendben vették magukhoz őket egy kis oltár előtt. Cayetano apja, don Emilio tanácskozni kívánt a szent gombákkal bal alkarjáról, melyet valami megfertőzött, de Wasson számára ez egy sokkal egyetemesebb beavatási élmény volt. Nemcsak a gombák fanyar ízét élvezte különösen, hanem valamivel éjfél előtt

nyilvánvalóan jelentkeztek rajta a további hatások is. Végül, amint Wasson írja, „teljesen és visszavonhatatlanul a hatalmukba kerítették őt”:

Nincs találóbb kifejezés annak leírására, amit éreztem, mint hogy az egész olyan volt, mintha lelkemet kiemelték volna a testemből, és egy űrben lebegő ponttá alakították volna, mely maga mögött hagyta a porhüvelyt, a testemet. Testünk ott hevert, míg lelkünk a magasban szárnyalt…

Először szögletes, kerek geometriai mintákat láttunk, élénk színekben, amilyenek szőttesek vagy szőnyegeket díszítenek. Azután a mintázatok építményekké alakultak a lehető legharmonikusabban és – ügyesebben megtervezett kolonnádokkal és architrávokkal, fejedelmi pompával ékeskedő, kis zárt belső udvarokkal, valamennyi az arany, ónix és ében ragyogó színeiben, oly bőkezű pompában, amilyet emberi szem még nem látott. Valamely oknál fogva ezek az építészeti látomások keletiesnek tűntek, bár magamban megállapítottam, hogy egyetlen konkrét keleti ország stílusában sem lehetne besorolni őket. Nem voltak sem japánok, sem kínaiak, sem indiaiak vagy mohamedánok. Mintha inkább a Biblia látnokai által leírt képzeletbeli építmények világához tartoztak volna. Ez újonnan felfedezett világ esztétikájából az attikai egyszerűség kiszorult: itt minden mérhetetlenül díszes volt.

Egy pontnál a hold sápadt fényében az asztalon álló csokor egy, csupán a mitológiából ismert állatok húzta, pompás kelmékbe öltözött nőt hordozó császári jármű, győzelmi szekér méreteit és alakját vette fel. Tágra nyílt szemmel figyeltük a végtelen sorban következő, egymásból kibomló látomásokat. Az az érzésünk támadt, hogy szerény kunyhónk falai eltűntek, hogy korlátait levetett lelkünk az űrben lebeg isteni szellőktől simogatva, az égiek mozgásától áthatottan, amely a gondolat szárnáyn bárhová elrepít. Most már világos volt, miért modta azt don Aurello 1953-ban, s mondták mások is, hogy a gombák le llevan ahi donde Dios esta – oda visznek el, hol Isten lakik. CDsak amikor tudatos erőfeszítéssel megérintettem Cayetano házának falát, jutottam vissza a szobába, ahol mindnyájan tartózkodtunk.

Minden egyes velada alkalmával – Wasson kettőn vett részt 1955-ös hauatlai tartózkodása során – Maria Sabina tizenhárom pár gombát vett magához, míg a többi jelenlévő egyenként öt vagy hat párat. Maria Sabina elmagyarázta Gordon Wassonnak, hogy a velada célja képessé tenni a pácienst, hogy beszéljen a sámánnal valamiről, ami aggasztja – betegségről, tolvajlásról, valamilyen veszteségről vagy egy baleset okairól. A velada alatt aztán a gombák a sámán hangján beszélnek – a szó szoros értelmében a gombák „mondják ki a szót”. A kinyilatkoztatásokat aztán közlik a pácienssel.

Hogy elérje ezt az égiektől ihletett párbeszédet, Maria Sabina – és hozzá hasonlóan leánya, aki ugyanannyi gombát fogyaszott és segítőként közreműködött – először mind mazaték, mind spanyol nyelven dúdol és énekel. Aztán hívják a szent gomba szellemeit. Maria maga ismertette a szent mámor hatását: „Látom alászállni az Igét, lejönni odaföntről, mintha a szavak a mennyből potyogó apró, fényes tárgyak lennének. Az Ige a Szent Oltárra hull, a testemre: kezemmel elkapom azt, Szóról Szóra”.21

Maria Sabina hangsúlyát az „Igén” alátámasztja Henry Munn is, aki, mint azt már láttuk, hasonlóképpen utal a mazatékok „beszélő gombáira”. Ám fontos emlékeznünk arra, hogy szent nyelv az, amelyről most beszélünk. A Teremtő az, aki beszél. A gombák az isteni Logos megtestesülései. A szent gomba által az Ige megtestesül.

(Nevill Drury – Samanizmus – kapcsolat a régmúlt isteneivel / 1994 Sweetwater Publisher Establishment)

A Szent Növények (részlet Nevill Drury – Samanizmus című könyvéből) bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Luis Eduardo Luna – Tanítómestereik a növények

0
0

Luis Eduardo Luna – Tanítómestereik a növények

(Négy iquitosi mesztic sámán Északkelet-Peruban)

Fordította: Hompó Éva

Bevezetés 

Az Amazonas bal partján fekvő Iquitos Északkelet-Peru egyik közigazgatási, gazdasági és kulturális központja. A gumi-, a batáta- és az olajkitermelés, kisebb mértékben pedig az illegális kábítószer – kereskedelem egyszerre teremtett jólétet és nyomort a városban amely az elmúlt 50 évben  hatalmasat nőtt. Ma 300 000 lakója van. többségük különféle őserdei településekről vándorol ide. Magukkal hozták hagyományos hitüket és szokásaikat. így a város és környéke kincsesbánya az etnológus és folklorista számára. A hivatásos sámán gyógyítók nagyon sokat tesznek a lakosság pszichoszomatikus sérüléseinek orvoslásáért. Lényeges szerepet játszanak azzal, hogy értelmet adnak e hiteknek és összefüggést teremtenek egymástól teljesen elütő hagyományok között, a már elenyészett vagy a nyugati civilizációban hamarosan felőrlődő indián kozmológiák maradványai között.

E fejezetet az iquitos vonzáskörében három alkalommal: 1981 júliusában és augusztusában, 1982 augusztásban és 1983 júniusában és júliusában végzett  terepmunka anyagából állítottam össze. Az első két időszakban munkámat Don Emilio Andrade Gómez. a várostól 12 km-re élő sámán személyére összpontosítottam (Luna. 1982, 1984). 1982-ben készítettem Don Emilio and his Little Doctors (Don Emilio és apró doktorai) című filmemet. A legutolsó alkalommal három másik sámánról is szereztem információkat. Don Alejandro Vázquez Záratétől, Don Celso Rojastól és Don José Coral Morétol. Az előbbi kettő Iquitosban lakik. Don José Coral pedig, Don Emilio jó barátja és nagyra becsült kollégája. egy kis ültetvényen, a várostól 18 km-re. Don Emilio házától másfél órányi járöföldre.

Az Adatközlők

Mind a négy adatközlő egyaránt folyamodik – ki alkalomadtán, ki rendszeresen – a könyéken kecsua nevén ayahuascának ismert hallucinogén italhoz. Ezt betegségek diagnosztizálásához és/vagy gyógyításához valamint más sámáni feladatok elvégzéséhez fogyasztják, például növények, állatok (élő vagy halott) emberek szellemeivel való kapcsolatteremtéshez, jövendőmondáshoz stb. Az ital. amelyet a beszámolók szerint az Orinoco és az Amazonas trópusi erdeiben őshonos és (a megadott irodalomban többször is említett) mesztic lakossága más-más neveken mindenfelé fogyaszt e vidéken egy őserdei szőlőfajta, a Banisteriopsis caapi (Spruce) Morton és egy cserje, a Psychotria viridis Ruiz Pavon leveleinek főzetéből készült. A későbbiekben még rátérünk az adalék anyagokra is.

Mind a négy adatközlő mesztic és a vegetalisták (növényszakértők) közé sorolható. A vidék lakói ezzel a kifejezéssel különböztetik meg őket az oracionistáktól, akik a hasonló sámáni feladatokat csak végzik, és az espiritistáktól, akik kizárólag szellemek segítségével dolgoznak. A vegetalista elnevezés is összefoglaló név: ide tartoznak a purguerók. akik (a purga, azaz „béltisztító” néven is ismert) ayahuascát használják; a tabaquerók, akik elsősorban dohánnyal gyógyítanak; a camalonguerók, akik az Andok camalonga nevű (eddig azonosítatlan) növényének magvait fogyasztják; a traguerók,, akik a cukornádból párolt erős alkoholt, a canazát alkalmazzák, a perfumerók, akik virágkivonatokkal dolgoznak stb. A legtöbb vegetalista, így az én adatközlőim is, több különböző növényt használ.

Don Emilio Andrade Gómez

Don Emilio Iquitosban született 1918-ban. 16 éves korában ivott először ayahuascát, amikor az Amazonason dolgozott, a Napo folyó torkolatvidékén. Azért tette, hogy „meggyógyuljon” (erre a curarse kifejezést használta, ami a test megtisztulását és megerősödését is jelenti). Amikor ötödik alkalommal ivott ayahuascát, miközben betartotta a mesterétől kiszabott előírásos diétát, álmában egy öregember jelent meg furulyával és dobbal, hogy icarókat, mágikus dalokat tanítson neki.

Három évig tartotta böjtjét, ezalatt szerezte meg sámáni erejét. Quistococha mellett, Iquitostól 12 km-re él, elsősorban betegek kezelésére és a munkában szerelemben szerencsét hozó fürdők készítésére rendezkedett be.

Don Emilio ayahuascát készít. Fotó: Dr. Luis Eduardo Luna

Don Emilio ayahuascát készít. Fotó: Dr. Luis Eduardo Luna

Don José Coral More 

Don José Yurimaguasban született, a Huallaga folyó bal partján, 1909-ben. Először 17 évesen ivott ayahuascát, mert erős gyomorfájdalmai voltak. Amikor huszadik alkalommal fogyasztotta az italt, látomásaiban (az általa murrayáknak nevezett) szellemek jelentek meg. Elmondták neki, hogy „a világ végén” laknak, és csak dohányvirággal táplálkoznak. Kihúzták gyomrából a varázsdárdát. Még két évig koplalt. Egy darabig különféle őserdei élőlények. pl. leche-caspi (Couma macrocarpa Barb. Rodr.), gumi, díszhal stb. gyűjtögetéséből élt, majd kialakította chacráját (kis ültetvényét) Pena Negra mellett, Iquitostól 18 km-re. Kétszer nősült. Mindkét felesége és öt gyermeke meghalt, Don José szerint gonosz varázslók mesterkedései miatt. Most Dolores Vázquez Balbarán 52 éves gyermektelen asszonnyal él. 74 évesen még mindig rendkívül erős ember, aki elsősorban saját munkájával, saját ültetvényéből tartja fenn magát. Elvétve hoznak hozzá beteget. Páciensei hónapokig vagy akár teljes gyógyulásukig is lakhatnak otthonában.

Don José Coral az egyik mesztic sámán áldozati dohányfüstöt fúj a rituális ayahuascás edénybe. Fotó: Luis Eduardo Luna 1982, Peru

Don José Coral az egyik mesztic sámán áldozati dohányfüstöt fúj a rituális ayahuascás edénybe.
Fotó: Luis Eduardo Luna 1982, Peru

Don Celso Rojas

Don Celso egy kis településen született, a Tapiche folyó felső folyása mentén, 1905-ben. 30 éves korában súlyosan megsérült a bal lába, és a seb később kezelhetetlen, gennyes tályoggá nőtt. Majdnem háromévi szenvedés után kénytelen volt Iquitosba menni, hogy orvost keressen. Négyhavi kórházi kezelés után az orvos közölte vele, hogy lábát amputálni kell. Ebbe nem egyezett bele, hát hazatért. Ayahuascát kezdett inni. A következő három évben nem evett sót, cukrot, disznóhúst, és tartózkodott az asszonyoktól. Miután fél évig hetente kétszer vett magához ayahuascát, látomásaiban megjelent egy kismadár. Ez elvitte és megette lábáról a férgeket, és amikor végzett, eltűnt az ayahuascás edényben. A növény szellemei megtanították gyógyítani, de megtiltották neki, hogy gyakorolja tudását a következő két évben. Az idő alatt meghalt a felesége. 1941-ben kezdett tevékenyen gyógyítani. Ma Iquitosban él második feleségével. Kedden és pénteken iszik ayahuascát és kezel betegeket. Ez a legfőbb jövedelemforrása. 78 évesen erős szervezetü, igen jó kedélyű ember.

Don Alejandro Vásquez Zárate

Don Alejandro 1920-ban született Santa Clotilde mellett, az Amazonas mellékfolyója, a Yavari mentén. 10 éves korában családja Puca Barrancába költözött, a Napo folyóhoz. Ott egy indián adott neki ayahuascát 17 éves korában. 2 éves diétát tartott, és a növények szellemei tanították meg gyógyítani. Őserdei termékek gyűjtögetéséből élt. 1973-ban Iquitosba költözött hogy gyermekeit jobb iskolába küldhesse. Ma csak alkalomadtán iszik ayahuascát ha éppen beteget hoznak hozzá. Egy fémáruraktártan dolgozik, és annak ellenére, hogy jó gyógyítónak tartja magát, sohasem a gyógyításból élt.

A Mitológia

Mind a négy adatközlő osztozik a vidék alapvető világképében: két világ létezik párhuzamosan, a földé és a vízé. Elismerik egy harmadik, térben magasabban elhelyezkedő világ létét, de ennek vajmi kevés szerepe van legendáikban. Általában igen csekély érdeklődést figyeltem meg részükről az égbolt iránt, csillagászati ismereteik pedig valószínűleg csak a Nap és a Hold korlátozott megfigyelésére szorítkoznak, amire tájékozódáshoz és növényeik fejlődésének ellenőrzéséhez van szükségük.

A víz világa azonban különösen fontosnak tűnik. Ez a yacurunák és a sirenák (szirének) otthona, akik emberi alakot öltve időnként elhagyják a vizet, főleg azért, hogy emberekkel egyesüljenek vagy társat raboljanak, akit aztán magukkal visznek víz alatti birodalmukba. A yacurunát igen gyakran a bufeókkal, az édesvízi delfinekkel társítják vagy éppen azonosítják, akiket rosszindulatú lényeknek tartanak; a sziréneket pedig az anakondákkal, a vízi óriáskígyókkal. Mind a négy adatközlőm számtalan történetet ismer elrabolt és víz alá vitt asszonyokról és férfiakról, vagy olyan nőkről, akik igazi mivoltukat éjszakánként fedték fel, amikor óriáskígyókká változtak.

A négy adatközlő közül három hiszi, hogy megszerezhető az az erő, amellyel az ember a víz alatti világba léphet. Don Emilio elmondta nekem, hogy ha az ember a raya-balsa (Montrichardia arborescens, Schott) hajtásainak nedvét issza és hat hónapig koplal, képes lesz a víz alatt utazni. Don José ugyanezt állította, de a renacóról (egy Ficus sp.). Meggyőződése, hogy némelyik murrayája, segítő szelleme életében emberi apa és szirén ivadéka volt. Don Celso elmesélte, hogyan szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy sume (víz alatt utazni képes sámán) válhasson belőle: diétája idején, az ayahuasca hatása alatt egy hatalmas boa jött felfalni őt, ám ő az utolsó pillanatban mégsem hagyta, hogy az elnyelje. Ha engedte volna, a kígyó a víz alatt kiokádta volna őt. Don Alejandro viszont nem hisz abban, hogy a víz alatt fizikailag lehetséges utazni.

Egy másik nagyon fontos mitológiai lény, aki az őserdő sűrűjében él, a Chullachaqui, más nevein Sacharuna, Shapshico, Yashingo vagy egyszerűen Supay (ez utóbbi kecsua szó manapság az ördöggel rokonértelmű ezen a vidéken). A Chullachaqui állítólag emberhez hasonló lény, de egyik lába kecske, szarvas, kutya vagy más állat lábához hasonlít. Ő az állatok ura, az „őserdő

királya”. Nagy ritkán barátságába fogadhat egy-egy embert, és akkor kivételes vadászszerencsét ajándékoz neki. A vele való találkozás azonban legtöbbször az illető megőrülésével vagy megbetegedésével végződik. Mindegyik adatközlőm azt állítja, hogy látta már, személyesen vagy álmában. Szerintük saját chacrája (kis ültetvénye tanyája) van, és nagyon gyakran olyan helyeken él, ahol a chullachaqui caspi (Tovomita sp., Guttiferae) fa nő. Ez a képzettársítás annak tudható be, hogy e fa gyökerei amolyan „lábformán” bújnak ki a földből. Egyébként ez a fa az egyik tanítónövény.

Don Emilio említette nekem a föld alatt élő, Mana Ocoteico, vagyis, „végbél nélküliek” névvel illetett lényeket, amelyek a Chaumeiltől (1979. 1982) leírt yagua samanizmus körébe tartoznak. Azoknak a mesztic sámánoknak a világképében azonban, akikkel én találkoztam, semmi komolyabb szerepet nem játszanak. Egészen elterjedt viszont az a nyilvánvalóan az Andokból származó hit, hogy vannak eltemetett városok, amelyekben az inkák szellemei élnek.

A sámáni gyakorlat szempontjából sarkalatos fontosságú az a hit, hogy sok növénynek, ha ugyan nem valamennyinek, van „anyja”, vagyis szelleme. Egyes növények – ezeket nevezem én tanitó növényeknek – szellemeinek segítségével szerzi meg a sámán emberfeletti erejét.

A Tanító Növények

Amikor négy adatközlőmtől tudományuk forrása felől kérdezősködtem, valamennyien azt válaszolták: La purga misma te ensena (Maga a tisztitó ital tanít), ezzel az ayahuascára utalva. Más növényeket is említettek, amelyeket, mint megtudtam adalék anyagként tettek az ayahuascához. Mivel sejtettem. hogy legalább egyikük-másikuk pszichoaktív, nekiláttam listát írni és összegyűjteni az összes olyan növényt, amely „gyógyítani tanít”. A sámánok beszámolóiból kiderült, hogy a doctoroknak nevezett és a vegetales que ensenan (tanító növények) közé sorolt növények (1) önmagukban fogyasztva hallucinációkat okoznak, (2) módosítják az ayahuasca hatásait, (3) szédítő hatásúak, (4) erős hánytatók és/illetve hashajtók, (5) különösen élénk álmokat idéznek elő. Igen sok növény valamennyi tulajdonsággal rendelkezik. de van, amelyik csak egy-kettővel. Fejtörést okozott, hogyan kell helyesen feltennem adatközlőimnek a tanító növényekre vonatkozó kérdéseimet. Ha a marear (szédülést okozni) spanyol igét használom, például a Don Celso, i marea esta planta? (Don Celso, okoz-e szédülést ez a növény?) mondatban, ilyen válaszokat kapok: „Hogyne,ez nagyon jó orvosság“ „Persze, álmodban megjelenik neked a növény szelleme“; „Igen, mindent kiokádsz tőle“; „Igen, tanít téged“; „Hogyne, csodálatos dolgokat láttat“; vagy „Igen, ha ayahuascával együtt iszod“. Hasonló válaszokat adtak akkor is, ha másként tettem fel a kérdést, például: „Don Emilio, es esta planta doctor?“ (Tanító növény ez, Don Emilio?); vagy „Don Alejandro, tiene madro esta planta?“ (Van „anyja” ennek a növénynek, Don Alejandro?) Ez a képzettársítás felettébb érdekfeszítő. Már Rodriguez és Cavin (1982) is felhívták a figyelmet a pszichoaktív növények és a hánytatók, illetve féreghajtók társítására. Az álmok és a hallucinációk összekapcsolása pedig a samanizmusról szóló irodalom ismert témája. Amennyire meg tudom ítélni, minden pszichoaktív növényben lehetséges tanítómestert látnak. Egyszer azt kérdeztem Don Emilio-tól, evett-e már valaha Psilocybe cubensis gombát, ami errefelé gyakran tenyészik tehéntrágyán. Igenlően válaszolt: Bonito se ve. Dietándole debe ensenar medicina. (Csodálatos dolgokat látsz. Ha diétát tartasz, még gyógyítani taníthat.)

Négy adatközlőm nem egyezik abban a kérdésben, hogy minden tanító növény előidéz-e látomásokat. Don Alejandro szerint minden növény, aminek „anyja“ van, szédülést okoz (marea). ez azt jelenti, hogy vannak „anyátlan“ növények amivel Don Celso és Don Emilio nem értenek egyet. Don Celso azt mondja: „A növény anyja az élete, a léte“. Don Emilio is megerősíti, hogy minden növénynek, még a legkisebbnek is van „anyja”. Vannak tanító növények, amelyek csak az ayahuascával együtt okoznak látomásokat. Mások pedig „vak szédülést” (una mareación ciega) idéznek elő. amikor az ember nem lát semmit. Megint más növények csak álomban tanítanak.

Megfelelő diéta mellett a következő növények „tanítanak gyógyítani“, illetve adhatók ayahuascához (azaz a Banisteriopsis caapi + Psychotria viridis keverékéhez):

  • dohány (illetve annak e vidéken mapacho néven ismert változata),
  • toé (Brugmansia suaveolens),
  • uchu-sanango (Tabernaemontana sp.),
  • ayahuma (Couroupita guinensis Abl.),
  • caupuri [Virola surinamensis (Rol.) Warb],
  • tangarana (Triplaris surinamensis Chamisso),
  • chuchuhuasi (Maytenus ebenifolia Reiss),
  • hiporuru [Alchornea castaneifolia (WilId.) Juss],
  • mucura (Petiveria alliacea L.),
  • lupuna (Ceiba pentandra)*,
  • clavohuasca (Tynanthas panurensis)*,
  • bellaco caspi [Himantanthus sucuuba (Spruce) Woods] (Soukup. 1970),
  • huairacaspi (Cedrelinga catanaeformis Ducke) (Soukup, 1970),
  • huacapú (Vouacapoua americana Aubl.) (Soukup. Aubl., 1970),
  • chullachaqui caspi (Tovomita sp.),
  • cumala (Virola sp.),
  • catahua (Hura crepitans L.),
  • abuta (Abuta grandifolia),
  • amasisa (Erythrina glauca) (Villarejo, 1979; Chaumeil, 1982),
  • nuc-nuc pichana (Scoparia dulcis L.),
  • bobinsana (Calliandra angustifolia), Poukup, 1970),
  • chiric sanango (Brunfelsia grandiflora D. Don ssp. schultesii Plowman),
  • remo-caspi (Pithecolobium laetum Benth.) (Williams 1936),
  • renaco (Ficus sp.),
  • tahuari (Tabebuia sp. Williams, 1936),
  • capirona negra (Capirona decorticans Spruce) (Williams. 1936) és a
  • cumaseba negra,
  • tamshi,
  • puca lupuna,
  • garabato,
  • millo renaquilla,
  • mururé és
  • palisangre, 

amelyeknek pillanatnyilag csak a spanyol nevét tudom. Némelyik növény (pl. a dohány, a toé, a catahua, a mucura, a chiric sanango stb.) önmagában is használható. Ugyanez a helyzet a suelda con suelda (Phtirusa pyrifolia HBK Eichler), a raya-balsa (Montrichardia arborescens Schott), az ajo sacha [Mansoa alliacea (Lam) A. Gentry] és az ojé (Ficus insipida) (Encarnacion 1983) nevű növényekkel.

Don Emilio szerint a tanító növények fogyasztásában és a megfelelő diétákban sorrendet kell tartani. A szerinte ideális sorrend: ayahuasca, dohány, renaco, chullachaqui, tahuari, huairacaspi, caupuri, palisangre, parfüm, camalonga, aqua florida, kovakő, creolina, kámfor, tambor huasca, chuchuhuasi és lupuna.

Listájában öt tétel nem növény: a parfüm, az agua florida („virágvíz”), a kámfor (három növényi kivonatból készül), valamint a kovakő és a creolina nevű erős  kommersz fertőtlenítő. Az adalékanyagok listája nem teljes, mindig hallok újabbakról. Esetenként nyilvánvaló, hogy valamely növény fogyasztásával és a megfelelő diéta követésével a sámán célja a növény bizonyos tulajdonságainak megszerzése. Sok tanító növény égig érő fa, amely dacol a felhőszakadásokkal, szélviharokkal és áradásokkal. A sámán így hozzá hasonlóan képes lesz szembeszállni az elemekkel.

A szellemek igen változatos formákban jelenhetnek meg. Emberi vagy állati alakot öltenek. Az egyetlen egybeesés, amit találtam, az volt, hogy az ayahuma szelleme egy fej nélküli ember. A szellemek gyakran apró, de szép és erős alkatú embereknek mutatkoznak. A tangarana „anyja” állítólag egy hangya, amely szimbiózisban él a fával. Don Alejandro beszámolt arról, hogy chacruna (Psychotria viridis) helyett használta ezt a növényt adalékanyagként ayahuascához, jó eredménnyel. Ez rendkívül érdekes, ugyanis az a mechanizmus, amely a feltételezések szerint az ayahuasca előidézte szóbeli tevékenység mögött lappang, és amelyet nemrégiben McKenna és Towers (1984) is megerősítettek, arra épül, hogy a Banisteriopsis caapiban jelenlévő β-karbolinok a monoamin oxidáz (MAO) reverzibilis gátlói. A MAO pedig a Psychotria viridisben (és a Diplopterys cabreranában is) jelenlevő N. N.-dimethyltryptamint (DMT) védi a deaminálástól. Ha az ayahuasca hatásai elsősorban a DMT-nek tudhatók be, akkor talán a tangarana hajtásai is tartalmaznak hasonló összetevőt.

Mind a négy adatközlőm kitart amellett, hogy a növények szellemei tanították nekik. amit tudnak. Don Celsónak sosem volt mestere. Egy alkalommal igen figyelemre méltó megjegyzést tett: „Hát éppen ezért hiszik egyes orvosok. hogy a növények tudománya (vegetalismo) erősebb a nyugati orvostudománynál (la medicina de estudio), mert amazok könyvolvasásból tanulnak. Mi meg csak ezt a levet (az ayahuascát) isszuk, betartjuk a diétát, és ezáltal tanulunk.” Don Alejandro elmondta, hogy kis idő után már többet tudott, mint a mestere – egy indián akit a caucherók (gumigyűjtők) tartottak fogva -, mert a növények szellemei olyan sokat tanítottak neki. Don José azt állítja, hogy mindenre murrayai tanították. Mint már említettem, halott sámánokkal azonosítja őket. Amikor eksztatikus transzba esik, testébe bújnak és a kokomák (egy perui törzs) nyelvén beszélnek vele. Négyük közül egyedül Don José viselkedése vall megszállottságra Néha hosszú beszélgetéseket folytat a szellemekkel, akik az ő szájával, fennhangon beszélnek.

A szellemek, akiket időnként doktorkáknak (doctorcitos), nagyapáknak (abuelos) szólítanak, látomásokban és álmokban jelennek meg. Megmutatják. hogyan kell betegségeket felismerni, miféle növényeket hogyan kell használni, miként kell helyesen alkalmazni a dohányfüstöt, hogyan kell elűzni a betegséget és visszaadni a beteg szellemét, hogyan védekezzen a sámán, mit egyen. és legfőképpen icarókat, azaz varázsdalokat. sámánénekeket tanítanak, amik a sámáni gyakorlat legfontosabb eszközei.

Arkana

A gyógyítás és más sámáni tevékenységek szörnyű veszéllyel fenyegetik a sámán személyét. Beszélgetéseik egyik leggyakoribb témája az a sok harc, amit a hatalmukra féltékeny rivális sámánokkal kénytelenek vívni, vagy azokkal, akik meg akarják akadályozni egy általuk megrontott ember meggyógyítását. A sámánnak védekeznie kell, amikor gyógyírt készit, mert még a növények is kárt tehetnek benne. Ezért az ilyen veszélyek elleni védekezés a tanulás igen lényeges része. A sámánnak fizikailag és szellemileg erősnek kell lennie. Mind a négy adatközlő, akikkel dolgoztam, számtalan fekete sámánnal vagy ártó szellemmel való találkozás túlélőjének tartja magát. Igen sok esetben alvás közben zajlanak e csaták. A sámán azt álmodja. hogy megtámadják. Ha alulmarad a küzdelemben, soha többé nem ébred fel. vagy súlyosan megsérül. A diéta egyik célja az ember megerősítése. Az állandó dohányfogyasztásnak is hasonló szerepe van, mivel a növény füstje hatásos védelmet jelent az olyan rontó emberek, mint a yacuruna, Chullachaqui és az ártó szellemek ellen.

Az arkana szó kecsua nyelven „védelmet” jelent (J. Szeminski személyes közlése). Mindegyik adatközlőmet kérdeztem arkanája felől. Don José négyféléről beszélt: a huairamanda arkanáról, a yaktamanda arkanáról, a yakumanda arkanáról, és a meolinamanda arkanáról. A huairamanda arkana egy hurrikán, ami elsöpri Don José ellenségeit. A többi három a földből, a vízből és a levegőből jövő ellenségeitől óvja. Nyílhegyeknek írja le őket, amelyeket murraya szellemeitől kapott. Ugyanakkor e szellemek őrzik a helyet, ahol ayahuascát iszik.

Amikor bűbáj okozta súlyos eseteket gyógyít, Don Celso összes védelmezőjét maga köré gyűjti. Ezek a levegőt, a vizet és a földet jelképező állatok: a condorpishu, egy kis vörös nyakú fehér madár a feje körül röpköd. Oroszlán (azaz puma) ül a jobb vállán, fekete jaguár a balon és elefánt vele szemben. A vízből jövő ellenségek ellen a naca-naca nevű szirén (Micruus sp., egy mérges-kígyó), egy fehér angolna és egy lobo marino, azaz nutria veszik körül. Shushupi, magyarul néma csörgőkígyó (Lachesis muta) tekeredik a nyaka köré, s fejét a sámán szájában tartja. Ha igazán nagy veszélyben van, végső oltalma egy raj pirana, apró falánk hal, amik felfalják ellenségeit.

Don Emilio kis kivont kardú angyalokat helyez otthona négy sarkába, amikor ayahuascát iszik. Személyes védelmét egy apró madár látja el, aki felriasztja, ha bűbájos közeleg, valamint egy fekete bika és egy hatalmas, szárnyas brazil néger, akinek keze és öve tele van törökkel, s aki az ártó szellemek nyomába ered, majd az Andok sötét gyomrába zárja őket.

Don Alejandro is négy őrt helyez maga köré. Ezek négy fa „anyái”, és puskákkal vannak felfegyverkezve. Végveszély esetén legyőzhetetlen fegyvere van: egy harci repülő, amely lebombázza, elpusztítja ellenfeleit. Amikor az iránt érdeklődtem, hogyan szerezhetett ilyen fegyvert a szellemektől, azt felelte, erre nem válaszolhat. Ez „szakmai titok”.

De még más védekezési módok is vannak. Don Emilio kiszárított varangyokat tölt meg dohány és patiquina (Diffenbachia alba) keverékével, mert ezek állítólag megfogják a lakóhelyük gazdájára hajított varázsdárdákat. Ehhez hasonlóan jár el a fekete kos szarvával is.

No és semmiképpen ne feledkezzünk meg az icarókról, amik éppen a sámán védelmére vannak. A gyógyító számára a hatásos icarók a túlélés elengedhetetlen feltételei. Meg kell említenem azt is, hogy Don Emilio és Don José néha azt is mondták nekem, hogy a legfelső és leghatalmasabb oltalmazó Jézus Krisztus, akihez segítségért folyamodtak.

A Hatalom Átadása

A beavatás egy adott pillanatában a növények szellemei vagy a mester, esetleg mindkettő, a beavatás előtt állónak yachay, yausa, mariri vagy egyszerűen „gyógyír“ néven emlegetett nyálukat adják át, aminek segítségével majd ki tudja szívni a betegséget mások testéből. Don José elmesélte, hogyan okádtak murrayái különféle kígyókat az ayahuascás edénybe, amiket aztán ő megevett. Egy naca-naca volt, egy csörgőkígyó, egy provinciana, egy néma csörgőkígyó és egy angolna, amit a helyiek kígyónak vélnek. Beavatása után pár nappal a murrayák megtanították, hogyan öklendezzen és hogyan szívja be dohányfüsttel maririjét, amivel aztán kiszívhatja a betegségeket. Mariri híján a betegség behatolna testébe és megölné. Don Alejandro elmesélte, hogy 3 hónapi tanulás után indián mestere azt mondta neki, yachayt fog „ültetni belé”. Egy pinshe, vagyis tukán csőrével dohányfüstöt és -levet fúj orrlyukaiba. Azután egy csészébe visszaöklendezett nyálat köpött, és a dohánylével együtt nekiadta, hogy igya meg. Don Alejandro szerint ez volt beavatása legnehezebb pillanata. Don Celso azt mondja. hogy a yausából vagy yachayból mindig kettő van, egy „hímnemű” és egy „nőnemű“, ezek kb. 12, illetve 8 cm hosszúak. Segítségükkel szívja ki a betegséget. Amikor az már a szájában van. elválasztja tőle a yachayt, és a betegséget eldobja. A váladékot pedig újra lenyeli. Azt mondta, szellemei adták neki a yachayt, ami négyszínű; fehér, sárga, kék és zöld. Kaphatott volna piros nyálat, csontokat. tüskéket és pengéket is, de ezeket visszautasította. Ezek arra jók, hogy másokban kárt tegyenek. Don Emilio mágnesként írja le yachayát, amely magához vonzza a betegséget. amikor a beteg testrészt szívják. Ha az ember nem elég éber, a bűbájosok ellophatják a yachayt. Hatalmának elveszítése előbb-utóbb a sámán halálát okozza, mivel így ki van téve ellenségeinek. Don José szerint ha az ember maririt kap mesterétől, de nem tartja be az előírt diétát, a mariri visszatér hozzá és kárt tesz benne, sőt meg is öli őt.

Mint már korábban említettem, a mágikus betegségeknek két oka lehet: a szellem élveszítése (ha például egy bűbájos elrabolja és elhajítja akár levegőbe. akár föld alatti járatokba, ahonnan a sámán vissza tudja szerezni), vagy egy mágikus nyílhegy, más szóval virote behatolása a testbe. Az ilyen virotékra adott leírás igen hasonlít a yachayére. Ezek is váladékok, amelyek az áldozatok testébe jutnak. Van a nyál okozta mágikus betegségek között egy nagyon elterjedt. Ezt Cungatuyának nevezik. Pár hét alatt megfojtja áldozatát.

Don Celso is. Don José is állította, hogy a betegeikből kiszedett viroték között néha „jókat” is találnak, amiket aztán maririjeik közé fogadnak. Más szóval különbséget tesznek virote és yachay vagy mariri között, de úgy tűnik, ez egy és ugyanaz a dolog különböző szerepekkel: gyógyít, véd vagy árt. Nyilvánvaló a hasonlóság a jivaro indiánok tsentsakjával amelyet Harner (1973) irt le és a yaguákflechetté“-jeivel (apró nyilaival), amelyről Chaumeil (1982) tájékoztatott. Ha egyszer a maririt „elültették” a beavatottban, az úgy nő, mint egy növény. Fejlődése a diéta időtartamától függ.

Luis Eduardo Luna - Tanítómestereik a növények Don Emilio Andrade Don Jose Coral

Don Emilio Andrade és Don Jose Coral

A Diéta 

Négy adatközlőm nem győzte hangsúlyozni, milyen kiemelkedően fontos igen szigorú diétát tartani és teljes szexuális önmegtartóztatást gyakorolni a tanoncidő alatt. A növények a diéta által nyilatkoznak meg a beavatandónak, látomásban vagy álomban. A diéta időtartamától függ, hogy a leendő sámán mekkora tudást és hatalmat kap. Esetenként maguk a szellemek jelennek meg, hogy előírjak a diéta idejét és jellegét. Még akkor is, amikor a sámán szükséges tanoncidő alatti elkülönülése véget ér és ő megkezdi sámáni tevékenységét, ajánlatos néha kúrákat tartania, kivált ha súlyos eseteket kezel és/vagy bizonyos gyógyszereket készít. Ayahuasca vagy más tanító növények fogyasztása után gyakran tartanak pár napos diétát, ha csak gyógyításra akarják használni. Amikor azonban tanulnak a növényektől, a diéta több hónapig vagy akár évekig is tarthat.

Az „eszményi” diéta főtt óriásbanánból, füstölt halból és időnként a carne de monte névvel illetett őserdei állatok húsából áll. Úgy tűnik, egyes ayahuascerók rizst és maniókát is esznek. Tilos azonban sót, cukrot és bármiféle ízesítőt, zsírt, alkoholt, disznóhúst, csirkét, gyümölcsöt, zöldséget vagy hideg italokat fogyasztani. Az ételt magának a sámánnak, egy még nem menstruáló kislánynak, vagy egy klimaxon túli asszonynak kell elkészítenie. A nőkkel való minden más érintkezést kerülni kell. Nem találtam világos indokot bizonyos állatok fogyasztásának tilalmára. Kétségtelenül őshonos étkezési tabukból eredhetnek, amelyeknek eredeti értelmét már elfeledték. Adatközlőim szerint a következő halakat szabad enni:

  • sábalo (Brycon metanoptherum, B. erythopterum), 
  • boquichico (Prochilodus nigricans), 
  • bujurqui (Cichlaurus festivum, C. severum), 
  • amshua (Crenicichla johanna), 
  • tucunaré (Cichla ocellaris),
  • sardina (Triportheus angulatusus, T. elongatus), 
  • paco (Colossoma bidens), 
  • gamitana (Colossoma macropomum), 
  • corvina (Plagioscion auratus, P. squamosissimum), 
  • paiche (Arapaima gigas), 
  • palometa (Mylossoma duriventris. M. aureum),
  • carahuasú (Astronotus ocellatus) és 
  • fasaco (Hoplias malabaricus). 

Bizonyos madarakat, így a

  • panguanát (Crypturellus untulatus),
  • pungacungát (Penelope jacquacu),
  • foglyot és a
  • pávát szabad enni,

csakúgy mint a

  • lagarto blanco (Caiman sclerops) nevű és
  • egyéb hüllőket, köztük több
  • boafajt (Fam. Boidae).

Másfelől a következő állatok fogyasztása tilos a diéta idején: az emlősök közül a

  • sajino (Tayassu tajacu),
  • huangana (Tayassu pecari), 
  • sachavaca (Tapirus terrestris),
  • motelo (Testudo Tabulata), 
  • huapo negro (Pitheca monachus), 
  • huapo coloradí (Cacajao calvus nubicundus),
  • coto (Alonata seniculus),
  • choro (Lagothrix lagothrícha), 
  • maquisapa (Ateles paniscus chameck. Ateles pamscus belzebuth),
  • fekete majom és
  • fehér majom;

egyes madarak, mint például a

  • guacamayo rojo (Ara macao), a
  • paujil (Mitu mtíu) és a 
  • trompetero (Psophia leucoptera),

némelyik hüllő, így a

  • shushupi (Fam. Crotalidae) és
  • ajergón (Bothrops atrox),

végül bizonyos halfajok. mint a

  • pana (Serrasalmus spilopleura. S. nattereri, S. rhombeus) és a
  • zúngaro (Trichomycterus spp.).

A teljes lista elkészítéséhez a vidék növény- és állatvilágának alaposabb ismerete lenne szükséges. amit mégnem sajátítottam el. Úgy vélem, a sámán tanulási folyamatához tartozik egy megváltozott tudatállapot folyamatos fenntartása. A diéta aprólékosabb vizsgálata igen lényeges lehet.

Az Icarók. Azaz Mágikus Dalok 

Korábban már említettem, hogy a növények mágikus dalokat, úgynevezett icarókat tanítanak a beavatandóknak. Ezek szerepe olyannyira fontos. hogy egy sámán tudása és hatalma mérhető le icaróinak menyiségéből és színvonalából. A beavatáskor tulajdonképpen a legelső feladat az icarók élsajátítása. Nagyon egyéni dalok ezek, a szellemek egyedi ajándékai, bár megjegyzendő, hogy esetenként egy mester is átörökíthet icarót diákjára.

Az icarók számtalan funkciót töltenek be. Vannak icarók, amelyek a hallucinációk erősségét növelik vagy csökkentik. Vannak, amelyek az oltalmazókat, az arkanát hívják, amelyek felerősítik a gyógynövények hatását; szerelmet ébresztenek egy asszonyban (huarmi icaro); halott sámánok szellemeit szólítják; esöt, szelet, mennydörgést hoznak; megigéznek; bizonyos állatokra vadásznak és halásznak; kígyómarást gyógyítanak; biztosítják a védelmet a nemi érintkezés előtt stb. Don Emilio hozzávetőleg 60-70 icarót ismer, legtöbbjüket rögzítettem. Don José, Don Alejandro és Don Celso állítják, hogy száznál is többet tudnak. Alfonso Padilla, a Helsinki Egyetem chilei etnomuzikológusa tanulmányozta az első terepmunkám idején gyűjtött anyagot. Lekottázta Don Emilio icaróit, és rövid leírásokat készített róluk.

Mind a négy adatközlő kecsua nyelven énekel. Don Emilio tud néhány spanyol nyelvü icarót is. Don José kecsua, kokoma és omagua nyelven énekel, néha a három keverékén. Ugyan a kokoma is, az omagua is a tupi-guarani nyelvcsaládhoz tartozik, beszélőik mégsem értik egymás nyelvét (Mason. 1950) Nagy a tekintélye és nagy hatalmat tulajdonítanak annak, aki indián nyelveket használ, így a sámánok e nyelveken szólnak szellemeikhez. Mind Don José, mind Don Celso azt állítja, hogy nem indiánoktól, hanem a szellemeiktől tanulták a nyelveket. Más vegetalistákkal folytatott társalgásaim során úgy találtam, igen elterjedt az a hit, hogy a növények őshonos nyelveket tanítanak.

Amennyire meg tudom ítélni, a sámánok harcai közül sok szintén icarók útján zajlik le, és így létfontosságú minél „erősebb” icarókat tanulni. Az icarók száma a diéta időtartamától függ. Don Alejandro elmondta, hogy ha az ember ismeri egy sámán fő icaróját. annak halála után magához csalogathatja oltalmazóit és elsajátíthatja tudását.

Hozzá kell tennem, hogy némelyik icaro, amit hallottam, valóban igazán gyönyörű, és sürgős feladat lenne megfelelő szövegkörnyezeti információval együtt összegyűjteni a vidék sámánjaitól annyi mágikus dalt. amennyit csak lehet.

Következtetés

Az ammóniai samanizmus kutatói számtalan hasonlóságot találhatnak az általam fent leírtak és a különböző indián törzseknél fellelhető jelenségek között. Kétségtelen, hogy a hiedelemrendszerek igen sokat veszítettek koherenciájukból, és ma már csak töredékeket gyűjtögethetünk innen-onnan. Ám a samanizmus tovább él, és egyes elemeinek átalakulása, amint azt kiválóan példázza a modern fegyverek beépítése az arkanába, csak életképességét mutatja. Másfelől azonban fennáll a veszély, hogy a városi életmód térhódítása előbb-utóbb véget vet e gazdag hagyományoknak. A négy sámán közül, akikkel dolgoztam, egynek sem volt utódja. Valamennyi panaszolta, hogy a fiatalok semmi érdeklődést nem tanúsítanak, vagy nem bírják ki azt a koplalást és önmegtartóztatást, ami a növényektől való tanuláshoz szükséges. Sarlatánok veszik át helyüket, akik még a töredékét sem ismerik a vidék növényés állatvilágának, valamint azoknak a mítoszoknak, legendáknak, amelyeket ez a négy sámán ismer.

*A Herbarium Amazonense (Iquitos) botanikusainak feltételes azonosítása és szóbeli közlése.

(Síppal, Dobbal… Hagyományos orvoslás az Európán kívüli népek körében. Szerkesztette Babulka Péter, Borsányi László, Grynaeus Tamás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989 153-163. oldal)

Kiegészítés az eredeti angol nyelvű tanulmányból, ami nem lett lefordítva

The Concept of Plants as Teachers Among Four Mestizo Shamans of Iquitos, Northeastern Peru 

Luis Eduardo Luna 

From The Journal of Ethnopharmacology, 11 (1984) 135-156 Elsevier Scientific Publishers Ireland Ltd. 

Appendix 

The Icaros of Don Emilio Andrade Gomez
This analysis is based on 7 out of 56 icaros taped by Luna in July and August 1981. ALFONSO PADILLA (Translated from Spanish by Luis E. Luna) 

Luis E. Luna has already explained the role and position of the music employed in shamanic rituals among the mestizo shamans of the Peruvian Amazon (Luna, 1984). I will not refer to this question, although it is of crucial importance from the point of view of ethnomusicology. Don Emilio’s icaros, like the shamanic music of the area in general, present two main issues: first, what relationship exists between the icaros sung by Don Emilio and the regional musical culture; second, whether there exists any semiotic connotation of the melodies, scales, rhythms and the other musical parameters used by the shaman. This last issue demands the analysis of all the icaros known by Don Emilio, the exact function of each of them in the ritual, and the revealing of the precise meaning of the icaros sung in Quechua or any other Indian language. As it is not possible to treat all these problems in this brief paper, we will concentrate our attention on the relationship of Don Emilio’s repertoire with the music of the area, through the analysis of the “style” of his icaros. 

Don Emilio has said that it was the spirit of the plants or doctores, not any human being, who taught him his icaros. Probably no particular individual taught him such songs and melodies, but he himself composed them, although attributing to a third person – the doctores – the creative function. The following analysis seeks to show that Don Emilio’s icaros present essential similarities with the Indian, folk and popular music of the area. This is not so by chance, as he seems to be rather familiar with the several types of music that it is possible to listen to in Iquitos. He himself plays the mouth organ for pleasure, i.e. it is not incorporated into the shamanic ritual.

It seems that the basic ideas of the “intonation theory” are applicable to Don Emilio (Ling,1982). Such theory maintains that the human being has in his mind, as a store-house, a number of the musical elements of a certain culture, such as melodies, scales, harmonies, harmonic functions, metric and rhythmic patterns, tempo, dynamics, timbres, etc. Such elements conform to the peculiar musical vocabulary of a culture in a given period, most of the components of which have been appropriated by the members of such a culture. In the traditional music (popular, folk and primitive music), these elements function as the ingredients or raw material which the popular musician uses when composing new pieces. That is the reason why very frequently a certain folk song resembles many others. Don Emilio sings or whistles icaros the primary elements of which are present in the musical culture that surrounds him. That does not prevent him, however, from using procedures that sometimes differ from the usual musical forms of the area.

In Don Emilio’s repertoire we find icaros that are tied to very old, even pre-Columbian, musical traditions. In others we find European (Hispanic) and African influences that came to Iquitos through the Creole folk and popular music. We will call the former “old”, and the latter “new”. But before starting the analysis, it is convenient to define the nature of the icaros. They are songs or whistled melodies used by the shaman during the ritual and other shamanic practices, and through which he increases the potency of the healing capacities of ayahuasca, tobacco or any other medicinal plant. Some icaros have other magical functions, such as the possibility of communicating with the spirits, to attract the spirits of people or game, etc. The shaman does not normally use any musical instrument except the schacapa – a bundle of dry leaves – which he utilizes sporadically.

Melody 

The “old icaros” ; in general, end their phrases in an ascendant shape (see icaros 1, 3, 4 and 6). The “new icaros“; on the other hand, due to the influence of popular music, have a tendency to end their phrases in a descendent shape. The construction of the phrases in the “old icaros” is freer than in the new ones. For instance the icaro del Brasileño presents a regularity that is typical of western music. The structure of the melodies is based both on steppy and leapy movements, sometimes very large. The minor second intervals are used considerably less than those of major second. The most used intervals are those of major and minor thirds. Quite common also are intervals of fourth. The larger intervals (from fifths to sevenths) are very infrequent in the music of the area. Don Emilio, however, uses them sometimes, which constitutes a peculiarity of his music. The abundant use of thirds is, on the other hand, in agreement with the Andean folk music. The internal relation of the intervals used by Don Emilio corresponds to those of the western tempered chromatic scale, which he assimilated through playing the mouth organ. The ranges most used by Don Emilio are those of fifth, sixth and octave, which agree with the regional music, but the two octave range used in icaro 5 is exceptional.

The scales used by Don Emilio offer great variety and include most of the scales found in the local music. In Don Emilio’s repertoire one can find the simplest of the scales of the Andean music, and one of the oldest: the triphonic, which comprises only the three notes of the major chord (Alvarez and Grebe,1974). The most frequent scale used by Don Emilio is, at the same time, one of the most characteristic features of Andean music, the diatonic pentatonic scale (icaros l, 2, 4 and 6). The tonal center of icaros 2,4 and 6 is fixed, but that of the icaro 1 alternates continuously between A and F#, a very common phenomenon in Andean folk music (The diatonic pentatonic scale contains both the major chord and its minor relative. It is possible therefore to modulate continuously from one chord to the other, and accordingly, its tonal center too). Something very interesting occurs in icaro 4, in which two pentatonic scales are used successively, when the scale B-C#-D#-F#-G#, with B as the tonal center modulates the scale E-F#-G#-B-C#, with E as the tonal center. This modulation in pentatonic songs is very rare, if it occurs at all, in the music of the region. Another type used is the church modal scales. For instance the Db-Myxolydian scale is used in icaro 7. A variety of the modal scales is the so-called synthetic scale, which is found in the icaros 3 and 5. In icaro 3 we have a Dorian scale, which is modified in the seventh grade thus, consisting of 8 notes, E-F#-G-A-B-C#- D-D#. In icaro 5 appears an Aeolian scale, where the sixth grade is missing, and the seventh is altered so that the complete scale is G#-A#-B-C#-D#-(E)-F#-Fx.

Harmony 

It is easy to see that Don Emilio’s icaros do not belong to classic Western harmony. However it is possible to apply to these icaros a modal harmony, is it occurs in the music of the area. Although such a problem will not be treated here, it is sufficient to point out that it is possible to apply to the icaro del Brasileño a harmony which is used in popular music, since the relationship of this icaro to such a musical tradition is evident.

Rhythm 

The analysis of the rhythms of the Don Emilio’s icaros shows that it is possible to find in them, all the existing rhythms of the region. In the first place, there are icaros that use a regular rhythmic pattern. Once again it is the icaro ? which reveals its relationship with popular music. The melodic rhythm carries internally the basic African rhythmic cell that arrived in Latin America, i.e. the syncopated motif. In this specific case, its external form is the rhythm of the Brazilian baion. (It is not fortuitous that this icaro is called the icaro of the Brazilian!). The rhythm of icaro 5 is also regular.

Another type of rhythm used is the additive, the basic structure of which is regular but which is sometimes lengthened by one or more beats. For example the material icaro, no. 4 has a regular meter of 2/4, which is lengthened by 3/4 during one measure at the end of each phrase, but which returns to the initial 2/4. In icaros 2 and 6 we find examples of irregular rhythm, where there are frequent changes of different rhythmic patterns. The most astonishing one is icaro 6, where there is an alternance of 2/4, 3/4, 2/8, 4/4, 9/8 and 5/8 meters. This icaro is rhythmically very rich and difficult to follow mentally, because the listener has no way of anticipating what follows. Its clear phrasing differentiates it from an icaro with free rhythm, as icaro 3, the first one that Don Emilio learned. In this last case the phrasing is more diffuse and it is full of syncopes that modify the position of the strong beats. Icaro 1 is an example of prosodic rhythm, which is very much used in the shamanic séance when the shaman calls the name of spirits or persons. In such cases the rhythm corresponds to the number of syllables contained in the words. This rhythm is the most fluid one, and it is difficult to fit it into precise rhythmic patterns.

Expressive features 

The dynamics of Don Emilio’s songs have few variations. He uses only piano and pianissimo. His singing is slow, quiet and denotes great security. It can be distinguished from the regional singing in that it does not use forte and fortissimo, or shouts. On the other hand it is possible to consider as part of the icaro the blows and suctions which often end the songs. The whistled icaros present more variation than the sung once, since they contain soft aspirations and inhalations along with strongly whistled parts. A very important expressive element is the constant variation and Don Emilio introduces in the execution of the icaro. Usually, an icaro consists of a few meiotic cells that are repeated several times. For instance icaro 5 consists of a 12-rneasures melody which is repeated five times. The 12-measures melody’s structure is AB (AB) CB. The five repetitions are different, because they contain subtle melodic and/or rhythmic modifications. This feature, repeated in each of the icaros, is even more evident if one compares different versions of one and the same icaro, since the possibilities of variations ar2 even greater, including variations in dynamics, tempo, timbre, etc.

Conclusions 

It is possible to conclude that the doctores who taught Don Emilio his icaros are none other than the thousands of popular musicians, most of them anonymous, who created, over the centuries, the rich musical tradition of the region where Iquitos is located. Here converge musical cultures from the jungle, the Andes, the coast and popular music containing European and African elements. Against this background Don Emilio has made personal contributions which proves that he is a person of great musical sensibility. A close analysis of his repertoire would certainly be of great interest, since his magic songs and melodies are a synthesis of the entire musical culture of the area.

Acknowledgements 

This work was supported in part by Norges almenvitenskapeiige forskningsrad (NAVF), Oslo, Norway, and by Donnerska Institutet for Religionshistorisk och Kulturhistorisk forskning, Turku, Finland. I wish to thank: Dr. Timothy Plowman (Field Museum of Natural History, Chicago), Dr. William Rodriguez (INPA, Manaus), Dr. Gerrit Davidse (Missouri Botanical Garden) and colleagues for identification of plant material; Dr. Ilkka Kukkonen (Botanical Museum of Helsinki University) for supporting the transportation and preservation of voucher specimens; Prof. Ake Hultkrantz (Institute of Comparative Religion, Stockholm), for his guidance and inspiration. In Peru I am indebted to Dr. Alejandro Camino (Centro Amazonico de Aplicacion Practica, CAAP, Lima), Dr. Fernando Cabieses Museo Peruano de Ciencias de la Salud, Lima), and Mr. Pedro Felipe Ayala (Centro Amazonico de Medicina Tradicional y Farmacologia, CAMTEF, Iquitos). Voucher specimens are deposited in the Botanical Museum of Helsinki University and Herbarium Amazonense, Iquitos, Peru.

Luis Eduardo Luna - Tanítómestereik a növények

References 

Alvarez, C. and Grebe, M.E. (1974) La Trifonia Atacamena y sus Perspectivas Interculturales. Revista Musical Chilena, Santiago 126-127, 21-46.

Bristol, M.L. (1966) The psychotropic Banisteriopsis among the Sibundoy of Colombia. Botanical Museum Leaflets, Harvard University 21,113-140.

Chaumeil, J.P. (1979) Chamanismo Yagua. Ama,zonfa Peruana 2, 35-69. Chaumeil, J.P. (1982) Representation du Monde d’un Chaman Yagua. L’Ethnografie LXXXVIII, 49-84.

Deltgen, F. (1978/1979) Culture, drug and personality – a preliminary report about the results of a field research among the Yebasama Indians of Rio Piraparana in the Colombian Comisaria del Vaupes. Ethnomedicine V, 57-81.

Deulofeu, V. (1979) Chemical compounds isolated from Banisteriopsis and related species. In: D.H. Efron, B. Holmstedt and N.S. Kline (Eds.), Ethnopharmacologic Search for Psychoactiue Drugs, Raven Press, New York.

Dobkin de Rios, M. (19?0) Banisteriopsis use in witchcraft and healing activities in Iquitos, Peru. Ecortomic Botany 24:35, 296-300.

Dobkin de Rios, M. (1972a) Visionary Vine. Psychedelic Healing in the Peruvian Amazon, Chandler, San Francisco.

Dobkin de Rios, M. (1972b) Curing with Ayahuasca in a Peruvian Slum. In: M. Harner (Ed.), Hallucinogens and Shamanism, Oxford University Press, New York, pp. 81-96.

Encarnacion, F. (1983) Nomenclotura de Ias Especies Forestales Comunes en el Perri. Proyecto PNUD/FAO/PER/81 /002. Documento de Trabajo No 7, Lima, p. 59.

Fischer Cardenas, G. (1923) Estudio sobre el Principio Activo del Yage. Ph.D. Dissertation, Universidad Nacional, Bogotá.

Friedberg, C. (1965) Des Banisteriopsis utilises comme drogue en Amerique du Sud. Journal d’Agriculture Tropicale et de Botanique Appliquee 12,1-132.

Harner, M. (1972) The Jiuaro: People of the Sacred Waterfalls. Doubleday/Natural History Press, New York.

Harner, M. (Ed. ) ( 1972 ) Hallucinogens and Shamanrsm, Oxford University Press, New York.

Harner, M.J. (1973) The sound of rushing water. In: M.J. Harner {Ed.), Hallucinogens and Shamanism, Oxford University Press, New York.

Hashimoto, Y. and Kawanishi, K. (1976) New alkaloids from Banisteriopsis caapi. Phytochemistry 15,1559-1560.

Holmstedt, B., Lindgren, J.-E. and Rlvier L. ( 19? 9) Ayahuasca, caapi ou yage – bebida alucinogenica dos indios da bacia amazonica. Ciencia e Cultura 31.

Karsten, R. (1935) The Head-Hunters of Western Amazonas. Societias Scientiarum Fennica, Commentationes Humanarum Litterarum, VII,1, Helsingfors.

Lamb, B. ( 1971 ) Wizard o f the Upper A mazon. The Story o f Manuel Cordoba R c’os, Houghton Mifflin Company, Boston.

Langdon, J. (1979) Yage among the Siona: cultural patterns in visions. In: D.L. Browman and R. Schwartz (Eds.) Spirits, Shamans, and Stars, Mouton Press, The Hague.

Ling, J. (I982) Asafjevin intonaatioteoria: analyysikoe. In: E. Tarasti (Ed.), Musükin Soiuat Nuodot, Jyvaskyla, pp. 11 77-94. (See also Tarasti, E. (1982) Musükin tulkinnasta, Synkooppi, Helsinki, No. 9, pp.19-25.)

Luna, L.E. (1984) The healing practices of a Peruvian Shaman. Journat of Ethnopharmacology 11,123-133.

Luna, L.E. (1982) Don Emilio y sus Doctorcitos (Don Emilio and his Little Doctors). Anthropological film in 16 mm, 30 min, colour.

McKenna, D.J., Towers, G.H.N. and Abbot, F. (1984) Monoamine oxidase inhibitors in South American hallucinogenic plants: tryptamine and a-carboline constituents of Ayahuasca. Journal of Ethnopharmacology 10,195-223.

Mason, J.A. (1950) The languages of South American Indians. In: J.H. Steward (Ed.), Handbook of South American Indians, Vol. VI, United States Government Printing Office, Washington.

Maxwell, M.M. (1937) Caapi, its sources, use and possibilities. Unpublished manuscript.

Naranjo, C. (1979) Psychotropic properties of the harmala alkaloids. In: D. Efron (Ed.), Ethnopharmacologic Search for Psychoactive Drugs, Raven Press, New York. Naranjo, P. (1979) Hallucinogenic plant use and related indigenous belief systems in the Ecuadorian Amazon. Journal of Ethnopharmacology 1,121-145.

Naranjo, P. (1983) Ayahuasca; Ethnomedicina y Mitologza. Ediciones Libri Mundi. Qauito, Ecuador.
Pinkley, H. V. ( 1969 ) Plant admixtures to ayahuasca, the South American hallucinogenic drink. Lloydia 32, 305-314.

Reichel-Dolmatoff, G. (1971 ) Amazonian Cosmos: The Sexual and ReIigious Symbolisn of the Tukano Indians. University of Chicago Press, Chicago.

Reichel-Dolmatoff, G. (1972) The cultural context of en aboriginal hallucinogen: Banisteriopsis caapi. In: P. Furst (Ed.), The Flesh of the Gods, Praeger Publishers, New York.

Reichel-Dolmatoff, G. (1975) The Shaman and the Jaguar: A Study of Narcotic Drugs among the Indians of Colombia, Temple University Press, Philadelphia.

Rodriguez, E. and Cavin, J.C. (1982) The possible role of Amazonian psychoactive plants in the chemotherapy of parasitic worms – a hypothesis. Journal of Ethnopharmacology 6, 303-309.

Schultes, R.E. (1972) De Plantis Toxicarüs E Mundo Novo. Tropicales Commentationes XI. The Ethnotoxicological significance to additives to New World hallucinogens. Plant Science Bulletin, Dec. 1972.

Schultes, R.E. (1982) The beta-carboline hallucinogens of South America. Journal of Psychoactive Drugs 14. Schultes, R.E. and Hofmann, A. (1980) The Botany and Chemistry of HaIIucinogens, Charles C. Thomas, Springfield, IL.

Soukup, J. (1970) Vocabulario de los Nombres Vulgares de la Flora Peruana. Colegio Salesiano, Lima, pp. 56, 74, 153, 368.

Spruce, R. (1908) Notes of a Botanist on the Amazon and the Andes, Vol. 2, Macmillan London.
Tessmann, G. (1930) Die Indianer Nordost-Perus. Grundlegende Forschungen für eine Systematische Kulturkunde, 

Friederichsen, De Gruyter & CO.M.B.H. Hamburg.
Villarejo, A. (1979) Asi es la setva. Publicaciones CETA, Iquitos, Pertz, p.118. Williams, L. (1936) Woods of 

Northeastern Peru, Field Museum of Natural History,Vol. XV, publication 377, Chicago.

A Luis Eduardo Luna – Tanítómestereik a növények bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Hoppál Mihály – Nanaj sámánok között

0
0

Hoppál Mihály – Nanaj sámánok között

(Részlet Hoppál Mihály – A Sámánság Újjászületése című könyvből)

Kutatástörténeti jegyzetek

A nanaj nép egy mandzsu-tunguz népcsaládhoz tartozó csoport, amely a távol- keleti hatalmas folyam, az Amur mentén él. Az ezredfordulón körülbelül 10–12 ezren lehettek, de élnek nanaj népcsoportok Kína észak-keleti területein is. Az ottani elnevezés hezshe és körülbelül négyezren vannak. A többség a Habarovsztól északra lévő területen található, más kis népek, mint orocs, ulcsa és orok szomszédságában. A nanajokat, amikor a XIX. század második felében megjelennek a szakirodalomban még gold néven nevezték és több jeles kutató járt közöttük – P. P. Simkevics (1896) L. Schrenk (1899), A. Lopatin (1946–49, 1960) –, majd a XX. század elején V. K. Arszenyev és a magyar Baráthosi-Balogh Benedek gyűjtött nálunk értékes folklór anyagot és tárgyat. A 60-as évektől a moszkvai és leningrádi kutatók közül többen végeztek monografikus gyűjtést a nanajok etnográfiájáról, így Yu. A. Szem (1973) és A. V. Szmolyak (1984, 1991), valamint a fiatalabb generáció részéről T. Bulgakova (1993, 1995, 1996, 1997, 2001, 2004). Megjelent már a helyi nanaj értelmiségi kutató is E. A. Gaer személyében, aki a sámánságot belülről nézve írta le. A legújabb kutatások eredményeként ma már világos, hogy a nanaj sámánok között három kategória különböztethet meg az általuk elvégzett feladatoknak megfelelően: 1. a gyógyító sámánok (siurinka) voltak a leggyengébbek; 2. a második csoport a nemati sámánjai, akik az elhunytak ünnepén működtek és ők is segíthettek a betegeken is; 3. a legmagasabb kategóriába a kaszatai sámánok tartoztak, ők a teljes sámáni tudás birtokában voltak képesek átkísérni a halottak lelkét a túlvilágra. (Gaer 1989).

A magyar etnológiatörténet külön fejezetét jelenti Baráthosi-Balogh Benedek munkássága. A XX. század elején ez a kitűnő tanár több alkalommal járt ezeken a távol-keleti területeken és kitűnő anyagot gyűjtött a nanajok és a szomszédos népek körében. Éppen ezért – utalással a magyar tudománytörténeti előzményekre – fontosnak érezzük, hogy munkásságát, hacsak vázlatosan is, de ismertessük. Baráthosi-Balogh Benedek (1870–1945) régi erdélyi székely földbirtokos családból származott. Tanulmányait Székelykeresztúron, Nagyenyeden és Kolozsvárott végezte. Érdeklődését már fiatal korától kezdve meghatározta a magyarság eredetével kapcsolatos kérdések kutatása. Későbbi utazásaira tudatosan felkészült, ezért elsősorban nyelvészeti és etnográfiai tanulmányokat folytatott. A XIX. század utolsó évétől Budapestre került, ahol 1927-ig polgári iskolai tanárként működött. Éppen ez tette lehetővé, hogy felkészüljön távol-keleti útjaira, mert érdeklődése elsősorban az ural-altaji népcsoport legkeletibb ága, a mandzsu-tunguzok felé vonzotta, és ehhez megszerezte a Közép- és Kelet-Ázsiai Társaság, valamint a Magyar Néprajzi Társaság támogatását is. Első útja ugyan még Japánba vezetett 1903-ban, majd később az anjuk között is gyűjtött igen értékes anyagot, de már ekkor is a távol- keleti útra összpontosított és elkezdett oroszul tanulni (Baráthosi életéről részletesen Hoppál 2002d).

Baráthosi először 1908-ban jutott el az Amur mentén él keleti tunguzok közé és mint leírta büszkén vállalta a nehézségeket, mert feladatát sorsszerűnek tartotta, és azt tervezte, hogy „keletről nyugatra tartva végigjárja az összes uráli népet, hogy múzeálisan és nyelvileg felgyűjtse őket” (Baráthosi-Balogh 1996:9). A fiatal kutató az Amur vidéki nanajok – ahogy írta a gold nép – között több tucat értékes és gyönyörűen díszített tárgyat gyűjtött, többek között szép faragásokat, halbőrből varrott ruhadarabokat és a rítusokkal kapcsolatos eszközöket. Hazaérkezése után gazdag néprajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályában helyezte el a fotókkal együtt. A következő évben, vagyis 1909 áprilisában ismét útra kelt és erről az útjáról több tucat fényképpel tért vissza.

Ezek a fényképek jelentik a magyar néprajzi fényképezés megindulását (Hoppál 1999:17). Tárgyunk szempontjából különösen értékesek azok a régi üvegnegatívok, amelyeket sámánokról készített, mert tárgyukat tekintve ezek világviszonylatban is az elsők közül valók. Csak Sakari Pälsi, Sz. D. Majnagasev és Kai Donner készítettek vele egy időben sámánokról fényképeket. Különösen érdekes dokumentum az a kép, amelynek leírókartonjára ráírta, hogy Ajdonu sámánt ábrázolja, akivel Baráthosi testvériséget fogadott (F. 15785) Udan faluban, az Amúr völgyében (1. tabló, 3. kép). A másik képéhez (F. 16644 – feltehetően 1909-b l) a következő magyarázatot fűzte: „A beteg sétáltatása, a falu minden házába betérnek, ott a sámán és segítői táncolnak. 9 tánc 9 emberrel. Ha a beteg képtelen járni, akkor a ház elé 8 karót szúrnak le, s az emberek e körül táncolnak egész éjjel”. (2. tabló, 1. kép) Egy másik fotón egy gilják sámán beteget gyógyít a leírás szerint, de csak a kamerába néző csoportot látjuk a dobot tartó sámán körül (F 17129). Igen szépek a medveünnep előkészületeit ábrázoló fotók, sajnos a legtöbb napjainkra már tönkrement (F 15927–15941 – a giljákok között készült). Szerencsére az üvegnegatívokról készült fényképekről az 50-es években jóminőségű reprókat készítettek, így sikerült azoknak egy részét megmenteni. Különösen érdekes egy gold, vagy nanaj sámánt ábrázoló fotósorozat Gardama faluból (F 16915–1698), amelyeken a sámán egy sátor előtt ül (3. tabló 1. kép) és ahogy ezt Baráthosi a képekhez fűzött jegyzetekben jelezte: „a halott emlékezési ünnepen a lelket a másvilágra segíti”. A helytelen tárolás miatt a tönkrement üvegnegatívról csak igen rossz minőség pozitívot lehet manapság készíteni. Mindezek mellett megállapítható, hogy Baráthosi fotógyűjteménye a magyar néprajzi fényképezés és szélesebb értelemben a vizuális antropológia kezdetét jelenti.

Baráthosi már erről az útjáról is értékes nyelvészeti és folklór szöveganyagot hozott (mesék, mítoszok, szólások), és közöttük van 12 sámánima, ezeket Diószegi Vilmos publikálta egyik utolsó cikkében (Diószegi 1972). Harmadik távol-keleti útjára 1914-ben került sor és Szibérián keresztül Szahalin szigetére, az ott élő ajnukhoz ment, ahol nagyon értékes tárgyi és nyelvjárási anyagot gyűjtött. A tárgyaknak egy része ma is megtalálható a budapesti Néprajzi Múzeumban, másik része pedig a hamburgi Museum für Völkerkunde gyűjteményében. Ugyanezen év júliusában Vlagyivosztokon keresztül az Amúr vidékére ment, hogy ott korábbi gyűjtéseit kiegészítse, és a helyszínen ellenőrizze az adatokat. Sajnos a balszerencse ezúttal utolérte és a közben kitört első világháború miatt, mint idegen állampolgárt és kémet letartóztatták. Szerencsére a tartomány főkormányzója, a híres tudós N. L. Gondatti kiszabadította a magyar utazót, mégis sietve el kellett hagynia Oroszországot, így a 24 ládába összecsomagolt gyűjtemény ott maradt a habarovszki múzeumban, amelynek igazgatójával, V. K. Arszenyevvel jó barátságot ápolt. Amikor 1993-ban az Amúr mentén élő nanajok között jártam néprajzi úton, néhány napra megálltam a városban. Szerencsém volt látni egy igen szép néprajzi kiállítást a helyi történeti múzeumban, melyet a régi sámántárgyakból állítottak össze. A helyi kollégák elmondták, hogy a kollekció legszebb darabjai a XX. század elejéről valók, és tulajdonképpen nem ismerik az eredetét. Nagy érdeklődéssel hallgatták, amikor Baráthosi történetét el adtam, mert ez lehetőséget adott nekik arra, hogy pontosan meghatározzák az addig bizonytalan eredetűnek leltározott tárgyakat.

Sohasem idézték Baráthosinak egy kéziratban maradt tanulmányát, melynek címe: A keleti tunguzság hitvilága. Jóllehet nem mindenben érthetünk egyet manapság Baráthosi összehasonlító szemléletével, mégis azt el kell mondani róla, hogy hihetetlenül értékes részletekkel gazdagította tudásunkat a távol-keleti kis népek 20. század eleji samanizmusáról. Érdemes idézni néhány gondolatát:

„A sámán világnézet szerint, ez a világ tele van különféle szellemekkel. Vannak jók és rosszak, erősek és gyengébbek, ártók és segítők, félelmesek és jóindulatúak. A földnek, égnek, erdőnek, mezőnek, állatnak és növénynek, betegségnek és egészségnek, szerencsének és balsorsnak, szóval minden teremtettnek meg van a jó vagy rossz szelleme, és ezekre vigyázni kell. Az ember legfőbb gondja, hogy a szellemeket megnyerje és megtartsa a maga részére, a rosszakat pedig igyekezzék távoltartani, jóindulatra serkenteni, és ha már más nem lehet, akár áldozatok árán is megbékíteni.” (Baráthosi 1996:67) „… A sámánt az emberek és szellemek közötti összekötőnek, közvetítőnek tartják. A sámán ereje, felfogásuk szerint ember- és természetfeletti, mert állandó összeköttetésben áll a szellemekkel, amelyek szükség szerint engedelmeskednek és segítik a sámánt. A sámán mondja meg, hogy melyik szellem bálványát, illetve bálványképét csinálják meg. Ezenkívül arra is ad utasítást, hogy miképpen forduljanak a bálványszellemhez. A sámánhoz fordulás minden esetben megtörténik, ha a házilag készített bálványszellem nem segített. Ilyenkor ezeket eldobják, megsemmisítik, s aztán szigorúan ragaszkodva a sámán utasításához, készítik el az általa javasolt új bálványszellem képét.” (Baráthosi 1999:69)

Az egyik faluban igen összebarátkozott az egyik helyi sámánnal, Ajdanuval, akivel testvériséget is fogadtak. (Baráthosi 1999, 17-es kép) Ez a nanaj sámán igen sok értékes részlettel szolgált a helyi sámánságot illetően. Például elmondta a magyar kutatónak, hogy a sámán mellére és hátára nagy, kerek fém tükröket (toli) kell kötni, mert ezek megvédik mindenféle fegyver ellen, amikor ellenségei megtámadják. Ezekben a tükrökben meg lehet látni a jövendőt és azt, amit a sámán látni akar. Elmondta továbbá, hogy a sámánok mindennapi élete alig különbözik a köznapi emberekétől, hiszen ők is éppúgy halásznak, vadásznak, mint sorstársaik. Ajdanu háza sem különbözött nagyon a többi épülettől, kivéve azt, hogy a padláson tartotta sámánfelszerelését. Tőle tudta meg Baráthosi, hogy a sámánok néha gyűlést tartanak, például a Bolony tó mellett, ahol minden sámánnak külön kis sátra volt a tó felé fordulva. Ajdanu elvitte a magyar kutatót az egyik ilyen gyűlésre, de kikötötte, hogy nem szabad fényképeket készítenie. Baráthosi így emlékezett: „Megkapó látvány volt ez az egy hétig tartó varázslati ünnepély. Este mindegyik sámán a sátra előtt ült, felöltözve varázslóruhájába, s kis tüzet gyújtva maga előtt. A félkör közepén nagyobbacska tűz lángolt, és e körül jártak táncoló lépésekkel a soros sámánok, dobolva és énekelve” (Baráthosi 1999:74).

A budapesti Néprajzi Múzeum adattára többszáz Baráthosi rajzot is őriz, amelyeket nagyrészt még a terepen készített, s később itthon kiegészítette őket magyarázatokkal. Ezeknek a tárgyaknak a legnagyobb része valamilyen rítushoz, hiedelemhez, vagy gyógyításhoz kapcsolódik, és éppen ezért felbecsülhetetlen értékű a gyűjtemény (Baráthosi 1999:87–102; természetesen csak szemelvényeket közöltünk a rajzokból a kötetben). Ha történeti perspektívából nézzük, akkor ez a gazdag rajzgyűjtemény, Baráthosi fotóival egyetemben a magyar vizuális antropológia mérföldkövének tekinthet , ezért is tartottuk fontosnak valamivel részletesebben foglalkozni az munkásságával.

Gyűjtőúton Baráthosi nyomában

1993-ban jutottam el az Amúr mentén él nanajok közé, éppen azzal a szándékkal, hogy a nagy előd nyomdokain haladva, bizonyos fokig az kutatásait is tovább folytassuk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy finn kollégával, Juha Pentikäinennel, a helsinki egyetem összehasonlító vallástudományi tanszékének vezetőjével együtt szerveztük meg az expedíciót, melynek során vizuális etnográfiai dokumentum filmet készítettünk (lásd a Függelékben lévő Filmográfia nanaj témájú filmjeit). A gyűjtőút során először az akkor már nyolcvanadik életévét betöltött sámánasszonnyal, Linza Beldivel (1912–1995) ismerkedtem meg, aki abból az alkalomból, hogy mi, távolról jött idegen kutatók látogattuk meg, áldozati szertartást mutatott be a helyi szellemeknek. Ez abból állt, hogy egy kakast áldozott fel (4. tabló) és estefelé az ételáldozatot, természetesen italáldozattal meglocsolva (libatio) ajánlotta fel az őt segítő szellemeknek. Daerge falu az Amúr mentén található és jellemző példája annak az elhagyatottságnak, amelybe ezek a birodalom szélein sínylődő falvak kerültek a peresztrojka idején. A házak szinte kivétel nélkül egyszer faházak, amelyekben többnyire együtt lakik több nemzedék és ugyan az iskola és a kultúrház épülete még meg van a faluban, a gyermekek már a szomszédos faluba járnak iskolába. Az egyik szomszédos falu neve megtalálható volt Baráthosi terepnaplójában is.

Az áldozati szertartás egyik jellegzetessége volt, hogy a család minden tagjának – az iskolás korú kislánytól az idős sámánasszonyig, a rokonság női tagjait is beleértve – kezébe kellett vennie a jellegzetesen lapos nanaj dobot, és fel kellett öltenie a csörg kolompokból álló nehéz sámánövet, hogy a zaj és a dobolás segítségével meghívják a szellemeket. Pontosabban a szellemeket tulajdonképpen szórakoztatni kell az énekkel és a dobolással. Az idős sámánasszony elmondta, hogy a szertartást jelölő szó – jajaori – eredeti jelentése szerint „sámán módra énekelnek” értelmű , vagyis az ének volt a fontos, meg a tánc, mint ahogy erről magunk is meggyőződhettünk. El kell mondani, hogy egyáltalán nem könny eltalálni a csörgős öv mozgatásához szükséges csíp ritmust és a dobolást is ehhez hangolni, és közben előre-hátra haladni a tánccal. A szertartás során, ahogy a sámánasszony elmondta, a segítő szellemeket fel kell ébreszteni és oda kell csalogatni a szertartás színhelyére, mert a szellemek általában alszanak a másvilágon, és amikor a sámán dobolni kezd, akkor ébrednek fel, hogy meghallgassák a sámán hívó énekét (lásd 5. tabló, 2. kép). Érdekes volt megfigyelni, hogy milyen kitüntetett szerepe volt a szertartás során a sámán segít inek, egyfelől a délelőtti kakasáldozat előkészítésében, így például a három jelképes áldozati fa (turu) felállításakor, majd este, a szertartás kezdetén például a dob felmelegítése, „megelevenítése” során. Ez utóbbi alkalommal háziasszonyunk, akinél laktunk, Neszulta Beldi működött közre és melegítette a tűzhely fölött feszülővé a dob bőrét, hogy az szépen szóljon. Jellemző volt, és ez más szibériai népek közében is megfigyelhető, hogy a sámán segítője szorosan a fő sámán/asszony nyomában jár és sok esetben valamilyen közvetlen kapcsolat is van közöttük. Ő veszi át elsőként a dobot, amikor a szellemek meghívására és egyben szórakoztatására kerül sor. Mint az idősebb nemzedék tagja, jól lehetett látni, hogy milyen különbség volt az doboló tánca és mozgása és a fiatalabb nemzedék, már teljesen rendezetlen, a hagyományos mozgáskultúrát nem ismer táncimitációja között (vö. 6. tabló). Ezt a szertartást teljes egészében megörökítettük a Sámánok: régen és ma című néprajzi dokumentumfilmünk második részében (lásd a Filmográfiában).

Ottlétünk alatt került sor egy családi ünnepség megrendezésére, amelyet a nemrég elhunyt családfő emlékére szerveztek meg. Erre a teljes rokonság bevonásával került sor, méghozzá először a temetés után negyven nappal, majd egy év múlva, és végül két év elteltével. Nekünk abban a szerencsében volt részünk, hogy ezen az utolsó emlékünnepen vehettünk részt, pontosabban résztvevő megfigyelőként rögzíthettük az előkészületeket, hiszen ott laktunk a háznál, és filmezhettük (pontosabban videón rögzíthettük) magát az egész szertartást és annak minden részletét. A nanajoknál az ilyen nagy halottbúcsúztató szertartás neve kaszataori (lásd Eliade 1972:210, valamint Lopatin 1960) és ennek során vezetik át az elhunyt lelkét a túlvilágra (buni). Az előkészületek során disznóáldozatot mutattak be a kertben lév hármas áldozati fenyőnél, amelyek már az évek során karvastagságúra nőttek, és mintegy a családi áldozatok szent helyszínét jelölték. Ott ölték le a disznót, melynek vérével bekenték a fákat és az előttük álló asztalon három pohár vodkát is odakészítettek az ősök szellemének (7. tabló). Még ugyanezen nap délutánján a házban lévő szellemtartó nagy cserépkorsó (panya) előtt is tisztelgett háziasszonyunk és egy rokonságba tartozó sámánasszony (Gara Gejker), amikor a disznó megfőtt fejét némi belsőséget, tésztaféléketés édességeket felajánlottak az sök szellemeinek. A korsót fehér terítővel leterítették, hogy a szellemek nyugodtan aludhassanak. Ide is, a korsótartó szekrény küszöbére három pohár vodkát helyeztek (8. tabló).

Egy nappal a nagy szertartás előtt elkezdődött az érkezők vendéglátását szolgáló ételek elkészítése is, ami a távol-keleti szokásoknak megfelelően több mint egy tucat fogából állt. Ez természetesen csak a rokonság asszonyainak közös munkájával, együttműködésével valósulhatott meg. A halottbúcsúztató szertartás napján el vették az elhunyt régi fényképét és még a szobában kis oltárszerűen elrendezve ételekkel, édességekkel és cigarettával tisztelték meg a megidézett lelket. Ezután egy még nagyobb áldozati asztalt terítettek kint a kertben, tűz mellett a földre, ahová a fényképek elé minden el készített ételből, köztük a mi csörögénkhez hasonló fánkból is kivittek egy-egy kis tányérral. Természetesen nem maradhatott el az ilyenkor szokásos italáldozat sem, ami különféle italokat jelent, vodkát, teát és valami piros színű üdítő italt. Az elhunyt fényképe mellett ott volt édesanyjának a képe is, és ezeket a fényképeket a tűz fölött háziasszonyunk kezébe dobta a meghívott sámánasszony, aki szemmel láthatóan Neszulta Berdivel együtt vezette és irányította az egész szertartást. Többek között például a tüzet körbeárkolták (9. tabló) és ezt az arasznyi árkot vízzel körbeöntötték és összekötötték a szabadtéri oltárral. A tűz és a víz együttesen segített a halott lelkének megmutatni a túlvilágra vezet utat. A rítus egyik fontos mozzanata volt továbbá, hogy a halottól még megmaradt utolsó ruhadarabokat részben kiosztották a rokonság tagjai között, de a megmaradt és viseltesebb darabokat a tűzbe tették, hogy a felszálló füst segítségével a halott után küldjék. A szertartás során megfigyelhettük, hogy a férfiak és a nők, legalábbis eleinte külön ültek, de később, a hangulat oldódása után már nem tartották be az ülésrendet, amely feltehetően korábban nemek szerint rendezte a jelenlévőket. A halotti ünnep természetesen fesztelen evés-ivásba torkollott és a jelenlév sámánasszonynak és segítőjének tulajdonképpen csak szertartásirányító szerepe volt.

A nanaj népművészet a mai világban

Terepmunkánk során lehet ségünk volt az egyik szomszédos faluba eljutni, mégpedig az iskolai évzáró ünnepély alkalmával. Az iskola mellett egy szerény épületben, amit kultúrháznak neveztek, kis helytörténeti gyűjteményt is láthattunk, amelynek tárgyai nagyrészt a messze földön híres nanaj hímzéseket és ruhakészít gyakorlatot mutatta be (lásd 10. tabló). Az iskolások csoportja az ünnepség alkalmával, tőlünk teljesen függetlenül, egy kis kultúrműsorral szórakoztatta a jelenlévőket, a kicsinyek álnépviseleti ruhában, bizonyos fokig a sámántáncot imitálva egy kis műsort mutattak be. Máshol is megfigyelhettük, hogy a népművészetnek ilyen ünnepi alkalmakra elővezetett változata mennyire széleskörűen elterjedt, és a hatalmas, multikulturális Szovjetunióban tulajdonképpen az identitásépítő kulturális tőke igazi megbecsülése ellen működik. A túlkoreografált álnépi táncok megjelenése, még egy ilyen távol-keleti kis faluban is, valójában inkább a valódi hagyományelemek elfedését szolgálják.

Mégis van valami biztató abban, hogy amikor a hagyományos nanaj hímzéskultúra továbbélése, vagy egyáltalán léte felöl érdeklődtünk, akkor még el tudtak venni néhány darabot a régi népviseletből, és elmondták, hogy a hímzések készítését nem hagyták el, hiszen aránylag jó piacot jelentenek az időről-időre megjelenő turistacsoportok, és különösen a nagyobb városok szabadpiacain. (Valóban, Habarovszkban a piacon, a már akkor megjelent kínai kereskedők portékái mellett, a helyi népművészet alkotásait, köztük a hímzéseket magam is láthattam.) Minden esetre elmondható, hogy ezen a távol-keleti vidéken, egy aránylag kis nép körében megfigyelhető volt a hagyományőrzésnek egy igen tudatos változata, ami egyfelől a régi elbeszélések, vagyis a narratív hagyomány (Van Deusen 2001) megtartásában nyilvánul meg, valamint a nanajokra oly jellemző , puha fából faragott különféle szellemábrázolások, apró idolok készítésében. Ez utóbbiakat aztán szívesen áruba is bocsátják, így aztán a finn kolléga és jómagam is hozzájutottunk ilyen szellembábúkhoz. Köztük olyanokhoz is, amelyeket korábbi szertartások folyamán már használtak, valódi rituális kontextusban, de valamilyen oknál fogva nem semmisítették meg azokat, s ezért könnyen megváltak tőlük az érdeklőd néprajzos kérésére. Az ilyen másolat- művészet végülis a XX. század végének egyik népművészeti formája, amely itt ugyan még megőrizte eredeti jellegzetességét, de máshol akár a reptéri művészet („airport art”) formáját is öltheti.

A nanaj népművészet eredeti továbbvitelét és egyben globálissá tételét jelenti Anatolij Donkán munkássága, aki hivatásos művészként indult, de az utóbbi évtizedben már Európában él és egymás után rendezi azokat a kiállításokat, amelyeken bemutatja az általa faragott szellembábúkat. A puhafából készített és a hagyományos formákat híven követ szellemábrázolások eredeti és nagyon modern szobrokként hatnak kiállításain (11–12. tabló). Továbbvitte a régi, halbőrből készített nanaj ruhaviselet hagyományát is, méghozzá egészen modern designt megvalósítva, és szép, távol-keleti arcú ifjú manökenek segítségével megelevenítette ezeket az újszerű ruhakölteményeket. Nem valószínű, hogy a távol-keleti halbőr ruházat (13. tabló) akármilyen formában is elterjedjen Európában, mégis nagy sikere van ezeknek a ruhabemutatóknak és az apró szobrocskáknak. Anatolij Donkán tehát megvalósított valamit abból az ideából, amit újabban „glocal” terminussal jelölnek, vagyis a lokális hagyományok globális színpadon való bemutatását.

A nanaj sámánság újjászületése talán nem olyan látványos, mint Szibéria más népeinél, mégis, ennek az Amúr-menti kis népnek a nagyon karakterisztikus népművészete olyan belső erővel rendelkezik, ami biztosítéka továbbélésének. Az egészen fiatal nemzedék számára az iskolákban az orosz kulturális fölényt csak a helyi hagyományok markánsan eltérő stílusával lehet ellensúlyozni – ezt a helybeliek is felismerték és ennek megfelelően nevelik a gyerekeket. Figyelemre méltó ez a hagyományőrzés még akkor is, ha egyelőre a folklorizmus szintjén próbálják a helyi népművészetet megőrizni.

Lindza Beldi samanasszony gyógyítás előtt énekel 1993, Daerge falu nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Lindza Beldi (1909-1995) nanaj samanasszony, 1993-ban szellemhivo eneket dobbal kiserte nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Lindza Beldi sámándob és samanöve nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Lindza Beldi sámándob és samanöve nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Lindza Beldi az idős samanasszony énekelve és dobolva hivja a szellemeket. 1993 Daerge falu nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Nanaj saman ötágú szarvassapkában nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán 1982-ben készült nanaj samanruha a sapkara erősített korona nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Halbőrből készített samanuha költemény Ajdonu nanaj saman hosszú, sötét köpenyben, 1911 nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Kaszatai saman a szentpétervári Kunstkamera gyűjteményéből XX.sz. eleje nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Nanaj kölyöksámán gyakorolja a dobolást 1929 nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Nanaj saman a sátra előtt (Néprajzi Múzeum, Ltsz 16918) nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Photographs of a Nanai shaman Museum of Ethnography, Budapest nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Photographs of a Nanai shaman Museum of Ethnography, Budapest nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán Nanaj Schamane, frühes 20. Jh. Foto: Russisches Ethnografisches Museum St. Petersburg nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán nanaj shaman baráthosi-balgoh benedek hoppál mihály sámán

A Hoppál Mihály – Nanaj sámánok között bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja

0
0

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja

“A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.

Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.

Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

Budapest, 2016. január 08. Prof. Dr. Füredi János A tanfolyam várható kreditértéke: 10 pont

A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Költségek:
Regisztrációs díj: 14.000 Ft/fő
Szállás egyágyas: 16.800 Ft/fő
Szállás kétágyas: 12.000 Ft/fő
Étkezés: 9.100 Ft/fő/két nap
IFA: 350 Ft/fő/éj
Kísérő költsége: 16.650 Ft/fő (Egyágyas elhelyezés esetén lehetőség van kísérő részvételére.)

Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége Galyatető, Galya Hotel, 2016. április 9-10.

„Igényünk a teljességre: a tudásban, az életben és a gyógyulásban” Szombat (április 9.)

9.30-tól érkezés

10.30 MEGNYITÓ
10.40-13.00 Válogatás a pszichiátria fejlődését (is) befolyásoló témákból

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja
Boldogkői Zsolt: Mégis, kinek az élete? – mikroorganizmusok a testben és a genomban
Bagdy Emőke: Sötétségből a fénybe: megküzdés a depresszióval Üléselnök: Füredi János

13.00-14.00 Ebédszünet
14.00-17.00 Kiscsoportos konzultációk (szupervíziós csoportok) 17.00-17.30 Szünet
17.30-19.00 Servier szimpózium

Janka Zoltán: ‘Gaia scienza’ Galyán: a kedvjavítás biológiája
Demetrovics Zsolt: Pozitív pszichológia – mentális zavarok – pozitív affektusok Faludi Gábor: Depresszió – Agomelatin – Remisszió
Üléselnök: Németh Attila

19.00 Radics Judit – Rózsavölgyi Éva: Francia Kapcsolat

Vasárnap (április 10.) 10.30-12.30 Kiselőadások – esetmegbeszélések

Moderátorok: Füredi János és Németh Attila 12.30-13.30 Ebédszünet

13.30 Füredi János: Teszt és zárás”

A Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Frecska Ede – A lélek fürtje: természeti népek tanítása a lélek hármasságáról

0
0

Frecska Ede – A lélek fürtje: természeti népek tanítása a lélek hármasságáról

A lélekkel kapcsolatos információk hallatán az emberek még mindig tele vannak prekoncepciókkal és emiatt igen szkeptikusak. Három csoportba sorolhatók a leggyakoribb reakciók. Az első, amikor a hallott információ-halmazhoz valakinek nincs meg az a háttér-információs hálója, amin ezek az információk fent tudnának akadni. Ha valaki nem tudja kötni ezt semmihez, akkor az információ egyszerűen végigesik rajta, nem érinti meg, furcsán néz az emberre, s nem ritkán bolondnak is nézik azt, aki ilyen témákról beszél. Egy másik, lényegesen ritkábban előforduló reakció, amikor valakinek már nagyon kifinomult az információs hálója és ő azonnal észreveszi, ha a közölt információkban van valami probléma. Ő talán ezért nem fogadja el, amit hall. Végül pedig vannak, akik mindennek automatikusan, azonnal az ellenkezőjét állítják. Ennek ellenére egyre többen és többen kezdik el érzékelni mégis, hogy van valami alapja a lélek létezésével kapcsolatos információknak.

Frecska Ede előadása a Vidd hírét a léleknek konferencián

A Frecska Ede – A lélek fürtje: természeti népek tanítása a lélek hármasságáról bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Richard Evans Schultes amazóniai utazásai

0
0

Richard Evans Schultes – ethnobotanist, taxonomist, író és fotográfus – őt tekintik az egyik legfontosabb növényi felfedezőnek a 20. században. 1941 decemberében lépett arra az útra, hogy az esőerdőket tanulmányozza. Miként használják az őslakosok a növényeket gyógyászati, rituális és gyakorlati szempontból. Schultes összesen több mint 24.000 növényfaj köztük 300 új fajt a gyűjtött össze a tudomány számára.

Richard Evans Schultes – ethnobotanist, taxonomist, writer and photographer – is regarded as one of the most important plant explorers of the 20th century. In December 1941, Schultes entered the Amazon rainforest on a mission to study how indigenous peoples used plants for medicinal, ritual and practical purposes. He would follow in the tradition of great Victorian era explorers, spending over a decade immersed in near-continuous fieldwork. In total, Schultes would collect more than 24,000 species of plants including some 300 species new to science.

Schultes’ area of focus was the northwest Amazon, an area that had remained largely unknown to the outside world, isolated by the Andes to the west and dense jungles and impassable rapids on all other sides. Schultes lived amongst little studied tribes, mapped uncharted rivers, and was the first scientist to explore some areas that have not been researched since. His notes and photographs are some of the only existing documentation of indigenous cultures in a region of the Amazon on the cusp of change.

Throughout his travels, Schultes’ love of plants and respect for indigenous knowledge of the forest helped him earn the trust of the native communities he encountered. He found that the shamans he met were often willing, if not eager, to discuss their plants and their practices with outsiders who had a common appreciation for plants.

Schultes was not only an accomplished scientist: his teachings at Harvard University had a profound impact on countless students. His vivid descriptions of Amazonian tribes and creative classroom demonstrations, such as the use of a blowgun, inspired hundreds of students into careers in biology, anthropology, medicine and conservation.

One of those students was Amazon Conservation Team President and co-founder Dr. Mark Plotkin, who—in large part inspired by Dr. Schultes—created a conservation organization focused on protecting the Amazon rainforest in partnership with indigenous communities. This inspiration lives on as ACT’s Colombia program has the great privilege to partner with many of the same indigenous tribes that Schultes met 75 years ago.

The special significance of Schultes’ research derives in part from ideal timing: he arrived in the Amazon at an inflection point for the peoples he encountered and ultimately for the great forest as a whole. In our map journal, we retrace Schultes’ journeys, exemplify his vast botanical collection—a great legacy to science—and explore the natural and cultural context of the environments he traversed, then and now, impressing upon us the immense importance of their conservation.

Richard Evans Schultes amazóniai utazásai-nak
teljes képernyős változatát itt lehet megnézni:
http://www.amazonteam.org/maps/schultes/

A Richard Evans Schultes amazóniai utazásai bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Mérgező növények, növényi mérgek – nadragulya, beléndek, csattanó maszlag

0
0

Mérgező növények, növényi mérgek

Dr. Juhász Miklós – SZTE Növénybiológiai Tanszék, Szeged

Forrás: Amega 2014 június

A mérgezésekkel, a mérgek fizikai és kémiai tulajdonságaival a mérgek tudománya, a toxikológia foglalkozik. Méregnek nevezünk minden olyan anyagot, amely az élő szervezettel érintkezve abban károsodást, betegséget, esetleg halált idéz elő. A gyakorlatban azonban csak azokat az anyagokat tekintjük méregnek, amelyek csekély mennyiségben is súlyos egészségkárosodást, vagy halált okoznak.

A mérgek csoportosítása

  1. Támadáspontjuk szerint
  • idegmérgek: a központi idegrendszerre hatnak, pilla- natok alatt lebénítják a szervezetet;
  • sejtmérgek: a szervezet valamennyi sejtjét károsítják;
  • enzimbénító mérgek: a szervezet működéséhez szük- séges enzimek valamelyikét bénítják;
  • vérmérgek: a vér festékanyagaihoz kötődve az oxigén- szállítást vagy a véralvadást gátolják;
  • izommérgek:a haránt csíkolt izmok sejtjeit károsítják;
  • immunrendszerre ható mérgek: az immunrendszer működését gátolják.
  1. A szervezetbe jutás módja szerint
  • szájon át, emésztőcsatornán keresztül bejutó mérgek;
  • kültakarón keresztül bejutó mérgek;
  • légzőrendszeren keresztül bejutó mérgek.
  1. Eredetük szerint
  • növényieredetűmérgek(pl.alkaloidák);
  • állati eredetű mérgek (pl. kígyóméreg);
  • ásványieredetűmérgek(pl.arzén);
  • szintetikusmérgek(pl.kábítószerek).
  1. Hatásmechanizmusuk alapján
  • szummációs hatású anyagok: a szervezetbe kerülve lebomlanak, majd kiürülnek, de ez idő alatt visszafordít- hatatlan károsodásokat okoznak;
  • kumulatív hatású anyagok: elraktározódnak a szerve- zetben, és minden újabb bevitel után nő a mennyiségük, majd egy küszöbszint elérése után kifejtik mérgező hatásukat;
  • koncentrációs hatású mérgek: a jellemző küszöbszint alatt nem fejtik ki hatásukat, idővel kiürülnek (Bordás– Tompa, 2006 után).

Mérgek előfordulása a növényekben gyakori. A növény nemcsak mechanikusan próbálja megvédeni magát egyéb élőlényektől (vastag epidermisz, tüskék, tövisek stb.), hanem másodlagos anyagcseretermékeik között olyan vegyületekkel, amelyek az őket „támadó” állat, ember számára károsak, sokszor halálosak. A szakirodalomban hosszú lista található azon növényekről, amelyeket mérgezőnek tartanak. Az 1. táblázatban néhány olyan fajt mutatunk be, amelyek halálosan mérgezőek is lehetnek, és hazánkban többnyire természetes vagy termesztett növényként élnek.

nadragulya, maszlag, beléndek

1. táblázat:
Az erősen mérgező növények szelektált listája

Többségük gyógynövényként is ismert, mert hatóanyagaikat kis koncentrációban gyógyszerként is használják. A legtöbb fajnál mérgező résznek a növény minden részét jelölik, mi azonban főként azokat a részeket hangsúlyozzuk ki, amelyeket a gyógyszerkönyvek drogként tartanak nyilván.

Az erősen mérgező növények rövid jellemzése

Nadragulya (Atropa belladonna)

Közép hegységeinkben gyakori, terebélyes növény. Magá- nyos virágai ibolyásbarna színűek. Termése éretten göm- bös, fénylő fekete színű bogyó. A bogyók jelentik a leg- nagyobb veszélyt a gyermekek számára, mert vonzóak és egy kissé édes ízűek. 2–5 bogyó fogyasztása a gyerme- keknél, 10–20 bogyó a felnőtteknél halálos lehet. Mérge a hioszciamin (melyből atropin keletkezik), a szkopolamin és a belladonin. A tünetek: torok és szájszárazság, szom- júság, rekedtség, nyelési nehézség, tág pupillák, fényér- zékenység, szédülés, szapora pulzus, magas láz. Súlyos esetben mozgáskényszer, nevető-síró rohamok, halluci- náció, őrjöngési roham, görcsök. A kórkép az „atropin ré- szegség”. A halál oka rendszerint légzés- és szívbénulás.

Bolondító Beléndek (Hyoscyamus niger)

Hazánkban gyakori, ragadós tapintású növény. Virága sárgás, rendszerint barnásan, lilásan erezett. Toktermé- se van. Mérge a hioszciamin és a szkopolamin, hatásuk hasonlít az atropinmérgezéshez, de a kezdeti izgalmi szakasz enyhébb. Száj- és torokszáraz- ság, rekedtség, nyelési nehézség, beszédkép- telenség, tág pupillák, bódultság, kábultság, részegséghez hasonló állapot, izomgyengeség, végül légzésbénulás következik be.

Csattanó maszlag (Datura stramonium)

Országszerte gyakori növény. Virágai fehérek, tölcséresek, toktermése eleinte zöld, majd éret- ten barnás színű, sokmagvú. Mérge a hioszcia- min (mely atropinná alakul) és a szkopol-amin. A növény apró, fekete, mákszemszerű magjainak elfogyasztása dühöngést válthat ki. A levelek za- vartságot, érzékcsalódást, bódultságot, aluszé- konyságot idéznek elő. Súlyos esetben kóma is bekövetkezhet.

Ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara)

Évelő növény, fásodó gyökerekkel. Szára elága- zó, felkúszó, alul kissé fásodó. A virágok szirmai lilásak, termései borsónyi piros bogyók. Mérgező hatóanyagai a szolanin és a szolanomargin. Mér- gezést főleg gyermekeknél észleltek. A tünetek néhány óra után jelentkeznek, hányinger, látási zavarok, fejfájás, izgatottság vagy kábultság, görcsök, delírium, majd légszomj formájában. A mérgezés néha halálos lehet (légzésbénulás).

Foltos bürök (Conium maculatum)

Hazánkban is élő, 1–1,5 méter magas, ernyősvi- rágzatú növény. Szára üreges, alsó részén vörö- ses- vagy ibolyásbarnásan foltos. Sötétzöld le- velei háromszögletűek. Fehér virágai kb. 2 mm- esek, termése ikerkaszat. A növény minden része tartalmazza a mérget. Mérge a koniin. A tünetek már 20–30 perc után jelentkeznek. Ezek kezdet- ben gyomor-béltünetek (nyáladzás, hányinger, hányás, hasmenés, bélgörcsök), majd általános izomgyengeség, szédülés, hallási és látási zava- rok lépnek fel. Pár óra alatt aszcendáló bénulás jelentkezik. Végül a légzőizmok bénulása következtében áll be a halál. Ez a méreg ölte meg Szókratészt („bürökpohár”).

Aranyeső (Laburnum anagyroides)

Az egyik legmérgezőbb őshonos cserjénk, aranysárga virágfüzérei májusban, júniusban pompáznak. Termé- se barna hüvelytermés, melyben számos, vese alakú mag lapul. A növény minden része mérgező. Fő mérge a citizin, melynek hatása hányinger, hányás, hasmenés, égető érzés a torokban, szomjúság, verejtékezés.

Farkas boroszlán (Daphne mezereum)

Hazánkban őshonos, 60–120 centiméter magas lombhul- lató cserje. Levelei visszás lándzsásak, ülők, ép szélűek. Erős illatú rózsaszín, ritkábban fehér virágai márciusban, áprilisban nyílnak, kettes-hármas csoportokban. Csont- héjas termése fényes korallpiros, borsó nagyságú. Mérge a daphnin, a hokkonin és a mezerin, melyek a bőrön már kis mennyiségben is gyulladást, hólyagképződést, fekélyt okoznak. Lenyelve felmaródásokat, hányást, hasmenést, súlyos esetben eszméletvesztést okoznak. A halál oka lég- zésbénulás lehet.

Csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus)

Terebélyes, 4 méter magas cserje, ritkábban kis fa. Apró virágai tavasz végén nyílnak. Termése négyrekeszű ró- zsáspiros tok, melyből beérve, felpattanva, rövid nyélen csüngve bukkannak ki a narancsvörös magköpennyel burkolt magok. Mérgező hatóanyaga az evonozid és az evonin. Hatásukra émelygés, görcsökkel járó hasmenés, hányás jelentkezik. Súlyosabb esetekben véres, vizes hasmenés. Pár óra elteltével keringési zavarok, rángó- görcsök, ájulás, elhúzódó mérgezésnél máj- és veseká- rosodás gyelhető meg. A halál oka szívbénulás lehet. Mérgezések gyakoribbak a atal gyermekeknél, akiket csábítanak az élénk színű gyümölcsök.

Farkasalma (Aristolochia clematitis)

40–50 centiméter magas évelő, hazai vadnövény. Hosszú sárga virágai májustól szeptemberig nyílnak. Toktermése tojásdad-körte alakú, dió nagyságú. Mérge a farkasal- masav. A mérgezés tünetei: hányás, hasmenés, gyomor- bélnyálka-hártya gyulladás, vizelési inger, görcsök, kerin- gési zavarok, alacsony vérnyomás, vese- és májgyulladás. A halál oka légzésbénulás lehet.

Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus)

Hazánkban is élő, közönséges, alacsony gyomnövény. A mákfélék családjába tartozik, a szárában sárga színű tej- nedv található. Az egész növény mérgező. Mérsékelt adagban tartalmaz izokinolin alkaloidokat: koptizint, berberint, kelidonint, keleritrint és szangvinarint. A kelidonin pupilla- tágulást, a szem-, a fül- és az orrnyálkahártya érzékenysé- gét, alvás- és érzészavarokat okoz.

Őszi kikerics (Colchicum autumnale)

Hagymagumós hazai, évelő faj. Levelei széles lándzsá- sak, a terméssel együtt tavasszal jelennek meg, míg lilás virágai ősszel. Mérgei a kolchicin és a demekolcin. Pár óra lappangás után (2–5 óra) lépnek fel a mérgezés tünetei. Ezek kezdetben: égető érzés a szájban, nyelőcsőben, szomjúság, szájszárazság, hányinger, hasmenés, bélgör- csök, vizes és véres hasmenés. A nagy vízveszteség, vala- mint a vérnyomáscsökkenés miatt sokkos állapot alakul- hat ki. A halál a mérgezés második vagy harmadik napján áll be, keringési és légzési elégtelenség miatt.

Májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis)

Hazánkban gyakori, 10–20 centiméter magas növény. Levelei széles-lándzsásak, kihegyezett csúcsú, fényes fonákúak. Áprilisban, májusban virágzik. Az egész nö- vény mérgező. Mérgező anyagai a konvallamarin, a kon- vallatoxin és a szaponin. Enyhe esetekben a mérgezés béltünetekben nyilvánul meg, hányással, hasmenéssel. Súlyos esetekben szédülés, fejfájás, zavartság, aluszé- konyság és görcsök lépnek fel. A pulzus kezdetben lassú, majd gyorssá válik. A halál oka szívbénulás.

Leander (Nerium oleander)

Mediterrán eredetű díszcserje (ún. „dézsanövény”). A nö- vény minden része mérgező, különösen a levelek és a fás szár. Méreganyagai: neriozid, oleandrozid, szaponinok és szívglikozidok. Súlyos emésztési zavart, szívpanaszokat és bőrgyulladást okoz. Az égő leander füstje káros a tü- dőre, és akár halálos is lehet.

Gyűszűvirág fajok (Digitalis)

A hazánkban élő gyapjas gyűszűvirág és a dísznövényként ismert piros gyűszűvirág leveleiből fontos szívgyógyszereket vonnak ki. Ezek: digoxin, digitoxin, gitalin, lanatozid.

(Ön)gyilkosfa (Cerbera odollam)

Trópusi fa, főként Indiában jelentős, mérgező növény. A dió nagyságú terméseiben nagy mag van. A magok a cerberint tartalmazzák, amely a digoxinhoz hasonló erős toxin. A méreg gátolja a kalcium-ion csatornák működé- sét a szívizomban. A cerberint nehéz felismerni a bon- colásnál, bár a mag keserű, az ízét is maszkolják az olyan erős fűszerekkel, mint a curry. Indiában gyakran használ- ják a gyilkosságra és öngyilkosságra.

Ricinus (Ricinus communis)

Magyarországon egyéves növény, fél métertől akár há- rom méter magasra is megnő. A termése három részre hasadó toktermés, melyet száraz tüskék borítanak. Bab- szem méretű sötétbarna magjai szürkésfehéren erezet- tek. 4–8 mag elfogyasztása már halálos adag felnőttek- nek. Mérge a ricin és a ricinin. A ricin rendkívül mérgező, vízben oldódó fehérje. (Egyesek szerint ez a világ leg- mérgezőbb növénye!) Ricinusolaj is van a magvakban, mely könnyen elválasztható a ricintől. Régóta használják hashajtóként, újabban a kozmetikai ipar fedezte fel. A ricin okozta tünetek 2–24 óra lappangás után lépnek fel. A szájban, torokban égető érzés, émelygés, hányás, has- görcsök, bélgörcsök, hasmenés jelentkezhetnek. Erős gyomortáji fájdalom, midriázis, láz, heveny máj- és vese- elégtelenség (sárgaság, vérvizelés, oliguria). A halál oka légzési vagy szívelégtelenség.

Sisakvirág fajok (Aconitum spp.)

Néhány faja hazánkban is él. Minden részük mérgező. Ré- gen farkasok irtására is használták. Fő mérgük az akonitin nevű alkaloida, amely gyors hatású méreg. Hatása: izga- tó, égető, viszkető, bizsergő érzést okoz a bőrön, majd az idegvégződéseket bénítja. Hatása hasonló a veratrinéhoz. A szájban, a torokban és a nyelven égető érzést okoz. 2–6 óra elteltével hányinger, nyálfolyás, erős hányás, általános bénulás, súlyos fájdalmak következnek be. A halál a 8. óra után áll be, fájdalmas (kólikás) hasmenés, nyakizom para- lízis, szívritmuszavar, konvulzió következtében.

Sáfrányos mételykóró, vízi bajmóca (Oenanthe crocata)

Mediterrán, lágyszárú, ernyősvirágzatú faj, a „mosolygó halál” okozója. A növényt az tette híressé, hogy egy év- századok óta ismert jelenség, az ún. „szardíniai vigyor” (egyes halottak gúnyos vigyora) kiváltó okaként azono- sították 2002-ben. A leveleit eszik az állatok, de a szára- kat, és különösen a szénhidrátokban gazdag gyökereket nem, mert azok nagyon mérgezőek. A méreganyag az oenanthoxantin, egy rendkívül hatékony neurotoxin, amely az izmok bénulását okozza. A mérgezés végső fá- zisában az arc izmainak összehúzódása idézi elő a bizarr „mosolyt”. Régen Szardínián a magatehetetlen öregek és az egyéb okból kivégzendők kapták a sáfrányos métely- kóró főzetét tartalmazó méregpoharat, amelyet kiürítve szörnyű kínok között, de sajátos vigyorral az arcukon hal- tak meg. A növény hatóanyagára nagy karrier várhat a gyógyszer- és szépségiparban, hiszen a botoxhoz hason- lóan kis mennyiségben az izmok időleges működéskép- telenségét, vagyis a mimikai ráncok eltűnését idézi elő.

Hazánkban élő testvérfaja, a vízpartokon élő borgyö- kér (Oenanthe aquatica) szintén tartalmaz oenantho- toxint, valószínűleg keveset, mert hasonló mérgezések- ről nincs hír. Drogként az ikerkaszat termését gyűjtik be, állati golyvák kezelésére is használják.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia)

Az Észak-Amerikából a 18. században hazánkba került fa fontos haszonnövényünk. Méreganyagai is vannak, a lekti- nek. Főként a gyökérkéregben, a termésben és a magvak- ban találhatók. Van a virágban és a levelekben is, de kevés. Kevésbé toxikusak, haláleset még nem fordult elő.

Nehézszagú boróka (Juniperus sabina)

A kevés mérgező nyitvatermő növény egyike. Hatóanya- ga a szabinen és a tujon. A mérgezés tünetei: bőrgyul- ladások, nyálkahártykárosodás, vérzések, vetélés, súlyos vese- és májelégtelenség. Ezekhez szív- és érrendszeri panaszok, továbbá légzésbénulás is társulhatnak.

Tiszafa (Taxus baccata)

Hazánkban is őshonos a nyitvatermő tiszafa. Szinte min- den része tartalmaz mérgező taxánokat (taxin, taxaka- tin), kivétel a mérgező magvakat körülvevő piros, húsos, enyhén édes arillus (lásd a címlapon). A magvakat önma- gukban különösen mérgező szétrágni.

Fehér zászpa (Veratrum album)

1–1,5 méter magas évelő, lágyszárú, egyszikű növény. A végálló virágzata 30–60 centiméteres füzéres fürt. A virá- gok zöldesfehérek. Védett növény. Mérgező összetevői: protoverin, jervin, rubijervin. Egyike a legmérgezőbb nö- vényeknek. Égető érzést okoz a szájban, a torokban és a nyelőcsőben, hányás, hasmenés, görcsök jelentkezhetnek. Nagy adagban a szív és a légzőközpont bénulását okozza.

Konkolyperje (Lolium temulentum)

Hazánkban vadon élő pázsitfűfaj. Ez a Bibliában emle- getett konkoly, melynek ugyanolyan szemtermései van- nak, mint a búzának és az árpának. Ha a gabonamagvak fertőzöttek, a konkolyperje is kicsírázik a termőföldön, ki- alakuló bojtos gyökérzetével beékelődik a gabonák közé, kiirthatatlan. Méreganyaga a temulin és a loliin, melyek ha lisztbe kerülnek, fejfájást és hányingert okoznak.

Konkoly (Agrostemma githago)

Ez a szegfűfélék családjába tartozó faj nem fordul(t) elő a Szentföldön, tehát nem az „igazi” konkoly. 50–70 centimé- ter magas, hazánkban is élő gyomnövény, a búzatáblák egykori károsítója. (Napjainkra állományai úgy megritkultak, hogy már-már védetté nyilvánítják.) Május és július között virágzik. Toktermése rengeteg fekete, vese alakú magot tartalmaz. Mérge a ghitagozid és az agrosztemma sav. Heveny mérgezés esetén az egész gyomor-bélrend- szerre kiterjedő gyulladás, nyálfolyás, hányás, hasmenés jelentkezik. Később fejfájás, szédülés, nehézlégzés, gör- csök és szapora pulzus. Súlyos esetben keringési elégte- lenség, kóma és a légzésbénulás miatt halál.

Mérgezőnek tartott, nálunk is termelt élelmiszernövények

Veteménybab (Phaseolus vulgaris)

Az amerikai kontinensről származó táplálék növénynek a magvait fogyasztjuk. Két mérgező vegyület is található benne: a tohemagglutinin és a lektin. A tohemagglu- tinin mérgezés elsődleges tünetei a hányinger, a hányás és a hasmenés. A babot 100 °C-on tíz percig főzve a vegyü- let elbomlik. Főzés előtt célszerű a szárazbabot 5 órán át áztatni, majd az áztatóvizet kiönteni.

Burgonya (Solanum tuberosum)

Egyik legnépszerűbb táplálékunk, a burgonya is – mint a Solanaceae család tagja – tartalmaz toxikus tropánalkaloi- dokat, amelyek közül a legelterjedtebb a szolanin. Ez a növény zöld részeire és a termésére koncentrálódik és nem az általunk fogyasztott gumókra. Azonban a fényre kitett gumók a bőrük alatt „zöldülnek”, megindul bennük a kloro llszintézis és a szolanin termelődés, amit célszerű elkerülni a burgonyagumók fénytől zárt helyen való táro- lásával. Egyébként a főzés magas hőmérsékleten (170°C felett) is csak részben pusztítja el a toxint.

Paradicsom (Solanum lycopersicum)

A szintén amerikai eredetű paradicsom levelei és szárai is tartalmaznak szolanint, ami mérgező, emésztési zavart és ideges izgalmat vált ki. Egyes helyeken a paradicsom le- veleiből gyógyteát készítettek, amely halált is előidézett. A levelek, a szárak és a zöld, éretlen gyümölcs még egy másik mérgező alkaloidot, tomatint is tartalmaz kis meny- nyiségben. Szintje általában túl alacsony ahhoz, hogy ve- szélyes legyen, az érett paradicsom pedig nem tartalmaz kimutatható tomatint, biztonságosan fogyasztható.

Irodalom

  1. Altmann, Horst. Mérgező növények és állatok. Magyar Könyvklub, 2004.
  2. Dános Béla. Farmakobotanika – kemotaxonómia. Argumentum, Budapest, 1997.
  3. Dános Béla. Farmakobotanika – gyógynövény-ismeret. Semmelweis Ki- adó, Budapest, 2006.
  4. Bordás Imre, Tompa Anna. Mérgező növények, növényi mérgek. Országos Kémiai Biztonsági Intézet, Budapest, 2006
  5. Kincses Ajtay Mária. Mérgező növények. Kossuth Könyvkiadó, 1993
  6. Marczal Gabriella. Mérgező növények, növényi mérgezések. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2008.
  7. Nelson LS, Shih RD, Balick MJ. Handbook of poisonous and injurious plants. 2nd edition. The New York Botanical Garden. Springer, 2007.
  8. Pokorny László. Mérgező növények kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Buda- pest, 2003.
  9. http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_poisonous_plants

A Mérgező növények, növényi mérgek – nadragulya, beléndek, csattanó maszlag bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.


Szexuális vágyat fokozó növények – Mandragora officinarum, Tabernanthe Iboga, Damiana

0
0

Szexuális vágyat fokozó növények

Dr. Juhász Miklós, Szegedi Tudományegyetem Növénybiológiai Tanszék, Szeged

Megjelent az Amega 2013 októberi számában

Az afrodiziákumok olyan anyagok (iboga, mandragora, damiana), amelyek élénkítik a nemi vágyat és a nemi aktivitást. Ősidők óta minden kultúrában kiemelt szerepet kaptak. Hol az impotencia vagy a frigiditás megszüntetése volt a cél, hol pedig a gyönyör- szerzés fokozására használták. Két fajtájuk van a termékenységet növelő szerek és a szexuális energiát erősítő, az élvezet felpezsdítését előidéző szerek.

Dél-Amerikában orron keresztül felszippan- tott porokat (őrölt chilit vagy kokaint) hasz- náltak. A XVI. századi fürdőkben rendezett orgiákon beléndek magokat gyújtottak meg, amelynek füstjével a gátlások is elszálltak. Két évszázaddal később már beöntésekkel fokoz- ták a hatást, a végbél nyálkahártyájáról köny- nyen és gyorsan felszívódtak az agávé- vagy mandragórabor, illetve az ópium hatóanyagai. A méz, az osztriga és a kaviár régóta számon tar- tott vágyfokozók. Felfedezése legelején még a hétköznapi burgonyát is erotikafokozó hatással ruházták fel. Négyszáz évvel ezelőtt a hiszékeny és gyönyöröket hajszoló angol urak 250 font- sterlinget is megadtak egy adag krumpliért. (Ez abban az időben egy cseléd 20 évi izetésének felelt meg!) A kínaiak, a koreaiak és a japánok a szerelem almáját, a padlizsánt, annak fallikus formája miatt tisztelték, és tulajdonítottak neki nagyon erős vágyserkentő szerepet.

Fizikai afrodiziákumok

Ételek
Egyesek olyan kémiai vegyületekben dú- sak, amelyek a nemi szervek optimális működé- séhez vagy hormontermeléséhez szükségesek.

Italok
A bódító hatású és tudatmódosító italok oldják a feszültséget és a gátlásokat, nyugtatják az idegrendszert. A pezsgő melegséggel tölti el a testet, míg a forralt borban a fűszerek kombi- nációja a vágyserkentő. Egyes gyümölcslevek, teák, fűszeres italok már a régi civilizációkban fontos szerepet töltöttek be a szeretkezés előtti szertartásokban.

Fűszerek
Nagyon sok fűszernövénynek tu- lajdonítanak vágykeltő és teljesítmény fokozó hatást.

Illóolajok
Nem csupán a fűszerekből kivont olajok, de virágok (pl. rózsa, jázmin) és zöldsé- gek olajai is lehetnek vágykeltők. Nőkre külö- nösen a vanília illata hat erotikusan, fériakra a bazsalikom.

Hormonok
A libidóért a tesztoszteron felelős. Minél magasabb a termelése a szervezetben, annál nagyobb a szexuális vágy. (A tengeri her- kentyűk vágykeltő hatásúak, mert magas cink- tartalmuk serkenti a tesztoszteron-termelést, míg a vörös hús fogyasztása 30%-kal csökkenti a tesztoszteron szintet!)

Állatok részei
A keleti orvoslás tigrispéniszből, orrszarvúak tülkeiből és egyéb fallikus szimbó- lumot jelképező testrészekből készült porokat és kivonatokat alkalmaz gyógyírként; Indiában a csikóhal népszerű, Afrikában pedig az életve- szélyes kőrisbogár.

Pszichés afrodiziákumok

Színek
A szerelem színe már régóta a vörös, az állatvilágban is a vörös szín hozza szexuális lázba az emlősöket. A vörös főként a fériakra, míg a nőkre a zöld (a termékenység színe) és a narancs- sárga (a boldogság színe) hat romantikusan.

Illatok
A virágok, fűszerek, ételek, füstölők, parfümök, krémek, gyertyák illata lehet csábí- tó, bódító és vágyserkentő. Bizonyos illatoknak szexuális izgalmat fokozó hatásuk van. Az ámb- rát az óriás tengeri emlősök, az ámbrás cetek tápcsatornájából vonták ki; a pézsma pedig egy magashegységi emlősállat „mellékterméke”.

Formák
Sok étel az alakja miatt vált afrodizi- ákummá. Ilyen például a banán, spárga, avoká- dó, füge, uborka, mandula.

Emlékek
Romantikus, szerelmi élményeinket az agyunk elraktározza, és később a tudatalat- tink az ezekhez fűződő részletek (illat, környe- zet, étel, zene stb.) megismétlődése során nemi vágyakozást idéz elő.
A következőkben részletesen ismertetjük a nemi vágyat fokozó növényeket.

Élelmiszerek és gyümölcsök

Egy amerikai táplálkozástudomány professzor mondása szerint: „A jó étel és a szex tulajdonképpen olyan, mint a kulcs és a zár, ráadásul mindketten az emberi szükségle- tek alapvető forrásai. A jó érzéssel elfogyasztott étel fel- szabadítja a szexualitás elzárt területeit.”

Trópusi élelmiszerek

Édesburgonya (Ipomoea batatas)

Csak küllemében ha- sonlít a krumplihoz, rendszertanilag a szulákfélék család- jába tartozik. Főzve, sütve, illetve pirítva fogyasztják, íze leginkább a sütőtökére hasonlít. Béta-karotint, E-, C-, B1-, B2- és B6-vitaminokat, fehérjét és értékes ásványi anya- gokat (kalcium, vas, foszfor, kálium, nátrium, magnézi- um, mangán, szelén, réz, cink) tartalmaz. Nem tartozik a gyógynövények közé, mértéktelen fogyasztása mégis fo- kozza a nők nemi vágyát, ugyanis hormonokhoz hasonló hatóanyagok találhatók benne.

Kakaó (Theobroma cacao)

Közép-Amerikai eredetű fa. A kakaóbab teobromint, kofeint és afrodiziákum hatású feniletilamint tartalmaz. Az aztékok „az istenek eledelének” nevezték, és a prostituáltakat is kakaóval izették, oly nagy volt az értéke. Montezuma azték uralkodó csokoládéval kí- nálta azokat a lányokat, akiket el akart csábítani. A kakaót és a csokoládét sokáig valóban vágyserkentőként tartot- ták számon. A csokoládéban lévő teobromin boldogság- érzetet és megelégedettséget kelt. Casanova szívesebben ivott egy csésze forró csokoládét, mint egy pohár pezsgőt. A kakaóban lévő feniletilamin hasonló hatású, mint a kábí- tószerként ismert amfetamin, az aktív hatóanyagtartalma azonban olyan csekély, hogy mintegy 250 tábla csokoládét kellene megenni ahhoz, hogy érzékelhető hatást fejtsen ki.

Kávé (Cofea arabica)

Kedvenc élvezeti szerünk Kelet-Af- rikai eredetű. Kardamommal és mézzel keverve afrodizi- ákumként is ismert.

Avokádó (Persea americana)

Bár az egzotikus, körte ala- kú, zöld, zsíros húsú termést hozó növény tipikusan a tró- pusi területeken él, itthon is jól ismert importtermék. Az avokádót elsősorban húsa miatt vásárolják, de héja, mag- ja, az avokádófa kérge, levelei a népi gyógyászatban elő- szeretettel használt alapanyagok. Nemi vágyébresztőként a növény húsát nyersen fogyasztják, magját lereszelik, és teát készítenek belőle.

Szerecsendió (Myristica fragrans)

A Malajziában őshonos fűszernövény a 16. század óta ismert Európában, húsos termésében nemcsak maga a mag, de a magról lehántott
magköpeny („szerecsendió virág”) is kedvelt fűszer. Nép- szerűségét különleges ízének, illatának és bódító, izgató hatásának köszönheti. A növény magjában szexuális izgal- makat ébresztő illóolaj található, melynek fő hatóanyaga a miriszticin. Afrodiziákumként szárított héját, illetve olaját fogyasztják.

Gránátalma (Punica granatum)

Már az ókorban ismerték ezt a kistermetű lombos fát, melynek vörös virágai és al- maszerű termései vannak. Maga a termés kemény, benne azonban számtalan apró, lédús burok található, melyben kis magok ülnek. A gránátalma gyümölcse Aphrodité jel- képe volt, vagyis a szerelme almája; már csak ezért is erős afrodisztikus hatást tulajdonítottak neki.

Betel pálma (Areca catechu)

A betelpálma magvaiban fellelhető alkaloidok erős stimulánsok. Az ayurvédikus or- voslásban hagyományos afrodiziákum. A brahmán hagyo- mány szerint mágikus tulajdonságú.

Mérsékelt égövi gyümölcsök

Sárgabarack (Armeniaca vulgaris)

A kínaiak úgy tekinte- nek a sárgabarackra, mint a szexuális vágy szimbólumára. Őszibarack (Persica vulgaris) Több ezer fajta ősziba- rackot nemesítettek ki a világon. A kínaiak azonban az őszibarackra mint szexuális aktivitást növelő gyümölcsre esküsznek.

Fűszernövények

Trópusi fűszernövények

Feketebors (Piper nigrum)

A magyar konyhában a pap- rika után a feketeborsból fogy a legtöbb, ami a borsok legcsípősebbike. Trópusi, felfutó szárú cserje, ami egész évben virágzik, termései állandóan érnek. Maga a fekete- bors a cserje termése, ami attól lesz fekete, hogy a napon szárítják. A bors azért kerülhetett fel az afrodiziákumok listájára, mert piperin nevű összetevőjének köszönhető- en a nyálkahártyát ingerli.

Gyömbér (Zingiber oicinale)

Kúszó gyöktörzse már minden nagyobb hazai zöldség-gyümölcs árusítóhelyen kapható. Az étvágytalanság, a hányinger, a gyomorfájás és a másnaposság kitűnő ellenszere. Menstruációs fájdal- mak enyhítésére is ajánlják. Nemi serkentő hatását a me- dencei vérkeringés fokozásával magyarázzák.

Kardamom (Elettaria cardamomum)

Fűszerként fo- gyasztva kiváló afrodiziákum. Akár egy inom kávét is íze- síthetünk vele. Remek íze mellett felgyorsítja a vérkerin- gést, ellazít és felmelegít.

Fahéj (Cinnamomum zeylanicum)

Dél-Kínából szárma- zó cserje, a kérgéből nyert őrleménynek tulajdonítanak „csodatévő” hatást. Szexuálisan izgató a benne levő illó- olaj és a fahéj-aldehid. Emellett emésztést segítő hatása is jelentős.

Szegfűszeg (Eugenia caryophyllata)

A szegfűszeget már Kr.e. 300 körül használták Kínában erős gyógyhatású gyógynövényként. Végül a szexuális vágyat fokozó ha- tásának felismerése után vált ismertté az egész világon.

Szegfűbors (Pimenta dioica)

Közép-Amerikai eredetű, az ősi amerikai és indián népi gyógyászat egyik leggya- koribb fűszere. Felmelegíti a testet, kezeli a neuralgiát és az emésztési problémákat. Afrodiziákumként is számon tartják.

Szent bazsalikom (Ocimum sanctum)

A Dél-Ázsiából származó bazsalikom az egyik legszentebb hindu nö- vény. Állítólag „soha el nem mulandó nemi életet ado- mányoz”. Egy mitológiai történet szerint maga Laksme, Visnu hitvese inkarnálódott e növényben a Földre, és sok évezredes imádkozás és vezeklés után nyerhette el ismét párját, Visnut. E mítoszok miatt a növény a hűség és a lemondás szimbóluma. A hinduknál naponta egy- egy levél elfogyasztása kifejezi a vallási tiszteletet, de az egészséget is megőrzi, jólétet és a termékenységet ad, soha nem lesz unalmas a szexuális élet és a démonoktól is megvéd.

Mérsékelt övi fűszernövények

Kerti bazsalikom (Ocimum basilicum)

Ázsia, Amerika és Afrika melegebb vidékein őshonos, hazánkban is ter- mesztik. Egyéves illatos, leginkább fűszerként elterjedt gyógynövény. Esztragol tartalmú illóolajat, glikozidát, cseranyagot, szaponint, keserűanyagot tartalmaz. Fiata- lító kezelésekhez, a iatalos izikum megőrzéséhez hasz- nálják.

Zeller (Apium graveolens)

Fériasságot serkentő jó tulaj- donsága köztudomású. Gumóját, szárát, levelét egyaránt afrodiziákumként említik a népi feljegyzésekben is. Ho- mérosz Odüsszeiájában a zeller mint bódító illatú növény kerül említésre Calypso szigetén, ahol Odüsszeusz sze- relmi bűbáj áldozatává vált. A zeller a nevét − a monda szerint − Dionüszosznak, a mámor istenének nevelőjéről, Selenosról kapta.

Koriander (Coriandrum sativum)

Már az ókori Egyiptom- ban és Palesztinában is ismerték. A koriandert borhoz adták, hogy növelje a sperma mennyiségét.

Petrezselyem (Petroselinum crispum)

A petrezselyem − elsősorban nagy káliumtartalmának köszönhetően − ser- kentőleg hat a vesék, illetve a vizeletkiválasztó-rendszer működésére. Fogyasztása javallott azoknak a fériaknak is, akik merevedési problémákkal küzdenek, mivel a pet- rezselyem apiol tartalma révén izgatólag hat a paraszimpatikus idegrendszerre, jelentős értágulatot okoz, így ja- vítja a merevedési relexet.

Vöröshagyma (Allium cepa)

Kéntartalmának köszön- hetően élénkíti az idegrendszert, kis mértékben oldja a gátlásokat. Hippokratész és Arisztotelész is számos betegség ellen javasolta. Vízhajtó, ezért ödémás betegsé- geknél is jótékony hatású. Reumát is kezeltek vele. Afro- diziákumként két egyszerű receptje ismeretes: a zúzott hagymát vízbe kell áztatni, fogyasztás előtt pedig mézet keverni bele. A másik módszer a fehér borban való ázta- tás, ami még étvágygerjesztő hatású is.

Fokhagyma (Allium sativum)

A fokhagyma hatására a vér a nemi szervekbe áramlik, a véredények kitágulnak. A fokhagymának az érfalak védelmén túl számos egész- ségvédő hatása is van. Az ókori görögök és rómaiak hit- tek a fokhagyma testi erőt növelő hatásában, de a ma- gyarok is csodaszerként tekintettek rá a múltban.

Vadnövények


Trópusi vágyserkentő növények

Damiana (Turnera difusa)

Főleg a Mexikói-öböl menti tájakon, a Karib-tenger régiójában honos. A damiana serkentően hat a szexuális ingereket közvetítő lumbális relexív központjára, alhasi vérbőséget okoz, javítja a ge- nitáliák vérellátását, ezáltal erősíti mindkét nemben a sze- xuális aktivitást. A potencia növelésére alkalmas, jól ismert gyógynövény. Működési mechanizmusa azzal kapcsol- ható össze, hogy blokkolja a progreszteron receptorokat, ezáltal hozzájárul a magasabb tesztoszteronszint fenn- tartásához. Ez a progreszteron szint változás természetes hormonális válaszként gyors zsírégetést tesz lehetővé, és sportolóknál serkenti a tiszta izomtömeg növekedését. Szárított levél- és virágőrleményét az interneten árusítják.

Marapuafa (Ptychopetalum olacoides)

Az Amazonas vidékén őshonos. Bennszülött neve muira puama, azaz „potencia fa”. Az őslakosok a gyökerét és a kérgét hasz- nálják a különböző betegségek ellen. Egy vizsgálatban a muira puama kivonat a fériak 62%-ánál a nemi vágy nö- vekedését, 51%-uknál az erekció fokozódását mutatta ki.

Koka cserje (Erythroxylum coca)

A dél-amerikai cserje erős stimuláló hatást fejt ki a központi idegrendszerre. Az indiá- nok szerint a koka az istenek ajándéka és szent növénynek tartották. A leveleket jóslatra, gyógyászati és vallási célokra használták. A friss leveleket oltott mésszel keverik és úgy rágják, élénkítő szerként és afrodiziákumként.

Maca (Lepidium meyeni)

Perui zsázsa, az inkák egyik kul- túrnövénye, mely az Andok lejtőin nő. Peru lakói már ie. 700 óta értékes tápanyagként fogyasztották. Növényi eredetű potencianövelő fériak számára, mely képes a szerelmi vágy serkentésére és a testi örömök fokozásá- ra. A termelt spermiumok száma, és ezek mozgékonysá- ga növekszik fogyasztásakor, de impotencia és erekciós problémák kezelésére is alkalmazzák.

Lila óriáshajnalka (Calonyction muricatum)

Főként In- diában közkedvelt ez a liánszerű szulákfaj, más néven Shiva inda. A Kundalini kígyó, az aktív női energia meg- testesítője (mellesleg Shiva isten szeretője) felébreszti a szexuális vágyat. A növény minden alkotóeleme 3,7% benehinsavat tartalmaz, amely központi ösztönző, és pszichoaktív afrodiziális vegyület.

Fo-ti-Teng vagy Gotu Kola (Hydrocotyle asiatica minor)

Ázsia számos országában trópusi mocsaras területeken él. Az egyik leghatásosabb szellemi működést javító, fiatalító gyógynövény. Franciaországban hivatalosan gyógyszerként ismerik el. Az orvosi irodalomból ismert, hogy már 2000 évvel ezelőtt is használták, mert segíti a relaxációt, javítja a memóriát és kivédi a láz és a megfázás tüneteit. Kínai és indiai orvoslás is használja bőrgyulladás esetén, enyhe vízhajtó is. Javítja a vér áramlását az egész testben, erősíti a vénákat és a hajszálereket, és sikerrel használják visszérgyulladás kezelésére. Bár nem tartalmaz kofeint, Gotu Kola enyhe stimuláns, és naponta lesz kumulált hatása a libidó növelésére. A fériak fériasságát védi az öregségtől és növeli a szexuális vágyat.

Gyapot (Gossypium herbaceum)

A gyapotot mint a pamut alapanyagát termesztik szerte Ázsiában, de fontos gyógynövény is. A nők a gyökérkérget a menstruációs vérzés ösztönzésére és szülés során beálló nehézségek esetén méhösszehúzásra, a méhlepény kilökődésének elősegítésére használták. A megerőszakolt nők gyapotgyökér teát ittak abortusz kiváltására. A gyapot gyökérkérgét jelenleg is használják Kínában féri fogamzásgát- lóként, mert állítólag gátolja a hímivarsejtek termelődését anélkül, hogy a féri erőnléte csökkenne.

Dita (Alstonia scholaris)

Indiából származik, papíralapanyagként elterjedt egész Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában. A magvai klorogenin alkaloidot tartalmaznak, ami erős serkentő hatást gyakorol a nemi szervekre.

Ylang-ylang (Cananga odorata)

Öt népszerű afrodiziákum illóolaj van: az ylang-ylang, a jázmin, a rózsa, a szantál és a levendula olaj. Közülük az ylang-ylang növényt emelem ki. E Délnyugat-Ázsiában honos növény illóolaja az egyik legerősebb afrodiziákum, fokozza a nemi vágyat és csökkenti a vérnyomást. A gazdag érzéki illat segít felkelteni a szexuális vágyat. Afrodiziákum jellegét annak tulajdonítják, hogy képes enyhíteni a stresszt és a szorongást.

Iboga (Tabernanthe iboga)

Egy egyenlítői-afrikai erdei cserje, ami évszázadok óta a bennszülöttek népszerű élénkítőszere és afrodiziákuma. A bokor kérge és gyöke- rei 6%-ban indol-alkaloidokat tartalmaznak, melyeknek fő aktív összetevője az ibogain, ami élénkítő és hallucinogén. 1 grammnyi kéreg vagy gyökér már afrodiziákum, gyógyítja az impotenciát. A felhasználók állítása szerint az iboga 6−17 órányi nonstop szexuális aktivitásra elegendő erőt ad.

Niando, iporuru (Alchornea loribunda)

Az egyik legerősebb afrikai afrodiziákum. Yohim-bin alkaloidot tartalmaz, amit a meddőség hagyományos kezelésére használnak fériaknál. Az Egyenlítői-Guineában a gorillák és a csimpánzok megtanulták használni a niando gyökerét, amely mámorító érzést nyújt nekik. A porított, szárított gyökér, illetve a gyökér kérge napokig pálmaborban áztatva és tonikként fogyasztva intenzív izgalmi állapotot hoz létre, amit egy mély, néha halálos kimenetelű álom követ.

Kóla (Cola nitida)

Brazíliában, Jamaicán és Afrikában növő fa. A kóladió javítja az állóképességet és a koncentrációt, könnyű afrodiziákumként viselkedik. Szexuális serkentőként is használják.

Yohimbe (Pausinystalia yohimbe)

Kongóban, Kamerunban őshonos örökzöld fa. Kérgét régóta használják különböző betegségek kezelésére, a potenciazavarokat is gyakran yohimbe segítségével próbálják megszüntetni. A nyugati világban is évtizedek óta használják. Serkenti a zsírmobilizációt, elősegíti a zsírszövet jobb vérellátását, támogatva a fogyást. Hatóanyagai indol-alkaloidok, ezek tisztítás nélkül kb. 3−6%-os koncentrációban találhatóak a fakéregben. A leggyakoribb vegyülete a yohimbin. Férierő-növelő hatása elsősorban csak potenciaproblémákkal rendelkező embereknél jelentkezik. Növeli a véráramlást a nemi szervekben: összenyomja a vénákat és megakadályozza a vér visszaáramlását a nemi szervek területén.

Ephedra (Ephedra sinica)

Kína, Mongólia, India a hagyományos előfordulási helyei. (Hazánkban másik faja él.) Az emberiség egyik legrégebbi növénye. Ephedra mag és egyéb bioaktív anyagok kerültek elő a Shanidar barlangjaiból (mai Irak), a Neander-völgyi ősember egyik temet- kezési helyéről (mintegy i.e. 30 000 tájáról). Hatóanyagai a szárított szárakból és gyökerekből nyerhetők. Fő vegyületei az efedrin, a pszeudoefedrin és a norefedrin. A hagyományos kínai orvoslás több mint 5000 éve sikerrel használja asztma kezelésére. Hagyományosan erős stimuláló, afrodiziákum és bódulatkeltő hatású.

Mérsékelt égövi vadnövények

Királydinnye (Tribulus terrestris)

Egyéves, tövises terméseket hozó, körben heverő szárú gyógynövény. Kína és Japán homokos, parlagos tengerpartjairól származik, de az egész világon, forró égövi és mérsékelt éghajlatú tá- jakon egyaránt megtalálható. Hazánkban is él, a laza, homokos talajú, száraz helyeket kedvelő kellemetlen gyom. Kínában több mint 400 éve tradicionálisan a libidó és a féri szexuális teljesítmény fokozására használják. A királydinnye igazi „csodaszer”. Fokozza a nemi hormonok kiválasztódását, megnöveli a spermiumok mennyiségét, élettartamát és mozgékonyságát. Elősegíti a peteérést, megszünteti a menstruációs zavarokat. Segít harmonizál- ni a szervezet tesztoszteron és ösztrogén szintjét. A növény jótékony hatásai főleg fériaknál, valamint 40 éves-nél idősebb hölgyeknél nyilvánulnak meg, akiknél a saját hormontermelés folyamatosan csökken. Leggyakrabban tea formájában fogyasztják.

Kanadai (amerikai) ginzeng (Panax quinquefolius)

Észak- amerikai lágyszárú, évelő növény. A növény gyökerét és villás leveleit még ma is hagyományosan használják gyógyászati célokra az indiánok. A ginzeng erősíti az immunrendszert, fokozza a szexuális élvezetet, növeli a termékenységet. Időtlen idők óta használják afrodiziákumként. Rendszeres használata emeli a spermiumok számát és növeli a féri nemi potenciát.

Ázsiai ginzeng (Panax ginseng)

Ázsiában az egyik legismertebb orvosság és afrodiziákum. Az évelő növény gyökerét évszázadok óta fogyasztják, a nyugati orvoslásban azonban csak a 16. században jelent meg. Számtalan vitamin (A, E, B1, B2, B6, B12, C) és nyomelem található benne, melyeknek köszönhetően nemcsak immunerősítő, de élénkítő és erősítő hatású is. A növény gyökeréből készült kivonat jótékony hatással van a nemi életre, úgy tartják, felébreszti a szexuális vágyat, erősíti a féri nemi erőt, de hatása csak rendszeres fogyasztással érezhető.

Szibériai ginzeng (Eleutherococcus senticosus)

Kelet-ázsiai eredetű. Hatóanyaga, az eleuterozid, hozzájárul a meg- felelő szellemi és fizikális erőnlét fenntartásához.

Mandragóra (Mandragora oicinarum)

Gyökere alkaloid tartalmú. Nyersen a gyökere és a levele is mérgező, ideg- rohamokat kiváltó hatású. A középkorban a termékeny- ség jelképe volt, fájdalomcsillapítóként is alkalmazták. Bogyóit az arabok az „ördög almájának” nevezték.

mandragora officinarum

Páfrányfenyő (Ginkgo biloba)

Kínai eredetű reliktumfaj. Nálunk is jól fejlődik. Afrodiziákum azáltal, hogy javítja a keringési rendszer működését a szervezetben. Kivonata segítheti az impotencia kezelését rossz vérkeringéssel bíró fériaknál. Az egészségeseknél pedig hozzájárul a gyors és tartósabb erekcióhoz és az intenzívebb orgazmushoz. Csökkenti a szexszel kapcsolatos gátlásokat és oldja a szorongást, kivonata segíthet létrehozni a megfelelő hangulatot a szexuális örömhöz. Grillezett magja fériaknál nagyon jó élénkítő hatású.

Csalán (Urtica dioica)

A jól ismert gyom- és gyógynövény csak kevesekben ébreszt kellemes emlékeket, hiszen csalánszőrjei által okozott támadását saját bőrén tapasztalta mindenki. A csalánszőrőkben található mérget azonban már az ókor embere is saját hasznára fordította, nemi serkentőszerként használta. A partner meztelen testét, az intim tájakat addig verték csalánnal, amíg a hímvessző merevedését, illetve a szeméremajkak duzzadását elérték. A ma embere afrodiziákumként inkább teát készít a magvaiból.

Édesgyökér (Glycyrrhiza glabra)

Kínában már évszázadok óta használják az édesgyökeret gyógyászati célokra. Gyermekkorunk jól ismert édessége, melynek íze és illata az ánizséra emlékeztet. A gyógyszeriparban ízfokozóként használják. Afrodiziákumként élénkítő hatása miatt alkalmazzák, tea vagy por alakjában fogyasztják.

Összefoglalás

Az afrodiziákumnak tartott szerek jó részéről mára bebizonyosodott, hogy nincs konkrét serkentő hatásuk, de legtöbbször önmagában a hit elég ahhoz, hogy hassanak. A leghatásosabb afrodiziákum az agyunk és a szer- vezetünk. A boldogság, a nyugodtság, az önbizalom és a bizalom a sikeres szerelmi élet alapja.
A legtöbb afrodiziákumnak vélt étel különösen egész- séges – vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag. Te- hát az egészséges étrend betartása pozitív hatással van a libidónkra.
Van, aki esküszik a szerelmi serkentő szerek, az afrodiziákumok hatékonyságára, van, aki csak legyint rá, de szögezzük le: ezek mindenképpen csak szerény segédek a szerelem világában. Bizonyított, hogy a rendszeres test- mozgás is afrodiziákum, ugyanis sportolás közben az agy endorint termel, amely örömérzetet vált ki és serkenti a libidót. 

Irodalom

  1. Antonio J, et al. The effects of Tribulus terrestris on body composition and exercise performance in resistance-trained males. Int J Sport Nutr & Ex- erc Metabol 2000; 10(2): 208-15.

  2. Burkill HM. The useful plants of tropical West Africa. Royal Botanic Gar- dens, Kew, Richmond, United Kingdom. 2nd Edition. Vol. 2, 636 pp. 1994
  3. De Smet PA. Some ethnopharmacological notes on African hallucino- gens. J Ethnopharm 1996; 50: 141-146.

  4. Neychev VK, et al. The aphrodisiac herb Tribulus terrestris does not influ- ence the androgen production in young men. J Ethnopharm 2005; 101(1-3): 319-23.
  5. Oliver-Bever B. Medicinal plants in tropical West Africa. Cambridge Uni- versity Press, Cambridge, United Kingdom. 375 pp. 1986

  6. Pallavi KJ, et al. Aphrodisiac agents from medicinal plants: A review. J Chem Pharm Res 2011; 3: 911-921.

A Szexuális vágyat fokozó növények – Mandragora officinarum, Tabernanthe Iboga, Damiana bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Dionüszosz bora – A Bor, a Légyölő Galóca és az Ambrózia

0
0

Dionüszosz bora – A bor, a Légyölő Galóca és az Ambrózia

Éppen emellett tenyészik az ambrózia, ahogy általában nevezik. Bár nagyon dicsérik: mások mégis kételkednek benne, vajon arról az ambróziárót van-e szó, melyet a régiek könyvei oly gyakran emlegetnek. Az orvosok bizonyára gyógyszert látnak benne; italként magunkhoz véve annyi vért von el a szervezettől, amennyi folyadékot gyógyítóén vissza is juttat belé.

légyölő galóca ambrózia szóma

Dionüszosz, a bor és mámor istene amforákkal és borostyán­ indákkal díszített hajóján utazik a tengeren, a szent delfinektől kí­sérve.

A 9. században Walahfried Strabo „Hortulus” című művében így írja le azt a növényt, amelyet az ókori istenek italára utalva ambróziának nevez. A jótékony gyógynövény, amelyre utal, a cickafark. De mi is volt valójában az ókori ambrózia? Sem Plinius, sem Dioszkuridész nem tudott erre a kér­désre válaszolni, és egyetlen ismert forrás sem említ kifejezetten pontosabb nevet vagy növényfajt.

Az ambrózia olyan ital volt, amely­nek élvezete csak az isteneknek adatott meg. Aki megízlelte, megismerte a má­mort, és halhatatlanná vált. Az istenek féltékenyen őrizték a csodálatos elixírt, mert nem akarták, hogy az emberek is halhatatlanok legyenek. A halandók hát valamilyen pótlékot kerestek, amely számukra is elérhető volt. Meg is találták ezt a pótszert egy különleges fűszerezésű borban.

A borszőlőt több mint 5000 éve ter­meszti az ember, már a folyamvölgyi kultúrák is ismerték. Nincs róla tudo­másunk, mikor préselték az első bo­rokat, de a legtöbb ókori keleti kultú­rában megemlítik, mégpedig a szent italok között, vagyis az istenek itala­ként. Az ókori Babilonban a közös val­lási ünnepeken borból készült, mámort hozó italt fogyasztottak, amely afrodíziákumként hatott. Akiket lángra gyújtott, a szerelem istennőjét megszemélyesítő főpapnővel keltek nászra. Gyakran a királynak jutott ez a szerep. A nép figyelemmel kísérte a szent aktust és eksztatikus izgalommal ujjon­gott. Bort szolgáltak fel a köznépnek is, míg a megmámorosodott tömeg felhe­vülten egymásnak nem esett, s így vitte beteljesüléshez Istár ünnepét. A ba­biloni varázsital bizonyára főként borból készült. Datolyából vagy szőlőből, amihez minden bizonnyal néhány hatá­sos fűszert is kevertek. Sajnos a pontos recept feledésbe merült.

Az ókori egyiptomban is fontos sze­repe volt a bornak a kultikus szertartá­sokban és az erotikus életben is. Az áldozati ceremóniák során a bort az isteneknek szánt ajándékok között említik. A gyönyörök kertjében időző szerelmesek pedig azért fogyasztották, hogy izgalomra gyújtsa őket. Az egyiptomiak szőlőből készítettek bort, de néhány varázserejű fűszerrel vegyítet­ ték, amelyek a kívánt hatást kiváltották.

légyölő galóca ambrózia szóma

Az érzéki örömök ókori istene. Dionüszosz vagy Bacchus hozta Kisázsiából a mámorító bort és a hozzá kapcsolódó eksztatikus és orgiasztikus kultuszt Görögor­szágba, majd később Itáliába.

Ránk maradt néhány recept, amelyek kétségkívül bizonyították, hogy a bor roppant hatásos afrodiziákummá tehe­tő. Az egyiptomiak mandragórával, beléndekkel, kattal, kék tengeri ró­zsával és más varázsszerekkel erősí­tették.

Ismert az ún. „Kleopátra bora” nevű ital, amely nyers ópium mellett néhány burgonyaféle növény kivonatát tartal­mazta, és állítólag afrodiziákum volt.

Mégis a legnagyobb szerepet az is­tenek italaként Dionüszosz erotikus­ eksztatikus kultuszában nyerte el a bor. Dionüszosz, a mámor trák-frigiai ere­detű istene Ázsiából került Európába. Nemcsak a föld vérének, a bornak a re­ceptjét hozta magával, hanem egy se­regnyi pajzán szatír és nimfa is beletartozott ebbe a mámorvilágba. A duhaj istennek sok követője akadt a vidéki lakosság körében, papnőit baccháns-nőknek (menádoknak) nevezték.

légyölő galóca ambrózia szóma

A kínai filozófus-költő. Li Taj-po újra és újra a bor és a részegség dicséretét zengi verseiben Kínában a bort ősidők óta a taoizmussal és az erotikával hozzák összefüggésbe.

A kicsapongó dionüszoszi ünnepe­ken (bacchanáliákon) mámort hozó afrodiziákumot tartalmazó italokat fo­gyasztottak, majd addig táncoltak és énekeltek, amíg a dorbézolók eksztá­zisba nem zuhantak. A megmámorosodott lélek az egekbe emelkedett, miközben a test is eljutott a betelje­sülésig. Az erotikus élvezetek legtöbb­ször a teljes kimerülésig tartottak. A bacchanáliák titka a bor volt. A szőlőfürtökből ma préselt bor is felébreszti az érzékiséget, nem képes azonban olyan erotikus eksztázis kiváltására, amely misztikus élményt is jelent egy­ben. Milyen lehetett az a bor, amely Dionüszosz követőit ilyen érzéki Őrü­letbe kergette és fantasztikus élveze­tekkel ajándékozta meg?

légyölő galóca ambrózia szóma

A szőlőszüretnek az ősi Egyip­tomban nagy kultikus jelentő­sége volt. Sírfestményeken is ábrázolták, mint Nakht sírján Thébában, melynek részlete a képen látható. A bor kedvelt atrodiziákum volt, különösen, ha ópiummal, valamelyik burgonyaféle növénnye! vagy más szerekkel felerősítették

Az ókori görög szerzők gyakran megénekelték műveikben a bor eré­nyeit, kiválóságait és veszedelmeit. Sok recept maradt fenn arról is, hogyan lehet gyógyításra felhasználni. A fris­sen préselt musthoz még a forrás előtt sokféle növényi anyagot kevertek. A hozzávalók listája hosszú: leanderrügy, cédrusolaj, borókaág, borostyánlevél, ciprusfa, babérlevél, fenyőtüske, ka­kukkfű, rozmaring, fehér üröm, izsóp, mirtusz, mandragóra (gyökér és a gyümölcs), esetleg nadragulya, hunyor, sisakvirág, ópium és hasis. Sok antik szerző leírja, hogyan hatott a bor afrodizíákumként. Eubulosz úgy tartotta, hogy az első amfora bor elfogyasztása az egészséget erősíti, a második a jó­ kedvet és a szerelmet, a harmadik az elalvást segíti elő, a negyedik a féktelenséget, az ötödik a lármázást, a hatodik az ingerkedést, a hetedik a vere­kedést, a nyolcadik a bizonyítás kény­szerét, a kilencedik a haragot, a tizedik az őrültséget vagy az eksztázist váltja ki az emberből. Epiktétosz költői módon fejezte ki magát:

„A szőlőtőke három fürtöt terem. Az első az érzékekre hat, a második má­mort hoz, a harmadik a bűnhöz vezet.”

Az ókori görögök nem tisztán itták a bort, mint manapság szokás. Vízzel hígították 1:3 arányban. Mégis ez a csekély alkoholtartalmú ital afrodiziákum volt, erős mámort keltő hatással. A fennmaradt források említenek olyan példákat, amelyek szerint hozzá­ értők különböző borokból olyan kok­télokat tudnak keverni, melyekkel a kívánt hatást érték el. Szimpóziumokon (a lakomát követő iddogálás során) a kijelölt mester volt hivatott a bor ke­verési arányának és összetevőinek szertartásos meghatározására. A bor minőségét „virággal” jelölték. A „bor virága” volt az a bizonyos hatásos adalék.

Figyelemre méltó módon a legtöbb görög forrás elhallgat egy növényt, amely különösen a dionüszoszi bor esetében elengedhetetlen volt: ez a légyölő galóca. Már alakját tekintve is az isten legfontosabb ismertetőjegyére, falloszára emlékeztet. A légyölő galóca váltotta ki a duhajságot, amely a misz­tériumok során olyannyira fontos sze­repet játszott.

légyölő galóca ambrózia szóma

L. Lippi Lót és lányai című festménye az afrodiziákumként ható bor bibliai történetét eleveníti meg

Az ókorban ismerték a gombákat, de gyakran féltek is tőlük. A „föld élesz­tőjének” nevezték és nem használták gyógyításra őket. Néhány kucsmagomba-fajtából kitűnő ételt készítettek. A légyölő galóca a gombában egyébként szegény Görögországban is terem. Vá­za festményeken megörökítették, ahogy a hozzáértő gyógynövény gyűjtő galó­cát szed le. Vannak olyan ábrázolások is, ahol a gombát és a borhoz kötődő eseményeket együtt tüntetik fel. Minden bizonnyal volt tehát Összefüggés a dionüszoszi kultúra és a gomba között.

légyölő galóca ambrózia szóma

A tudás fája a Plaincourault-kápolna (13 sz) római kori freskóján megdöbbentően hasonlít a légyölö galócához Talán ebben az időben kiáltották ki az ördög teremtményének az egyébként ártalmatlan légyölő galócát

légyölő galóca ambrózia szóma

A légyölő galócáról régóta azt tartják, hogy szerencsét hoz Különösen Karácsonykor, a régi július-ünnepeken, illetve Újévkor ajándékozzák mint szerencsét hozó jelképet. Ez a szokás talán egy régi eurázsiai tradícióból ered, amely során a gombát ősszel gyűjtötték be, megszárítot­ták, és a napforduló idején ritu­álisan elfogyasztották

A légyölő galóca ősi eurázsiai varázs­szer. Észak-európai és szibériai népek sámánjai is fogyasztották, hogy profeti­kus transzba essenek, vagy hogy az elrejtett gyógyerőt felszínre hozzák. Az eksztatikus erejű Wotánhoz a germán mitológiában a légyölő galóca őrültsé­get kiváltó erőit asszociálják. Világszer­te kimutatható a légyölő galóca afrodizíákumként való használata. A gom­bák szárított kalapját vagy megették, vagy füstjét lélegezték be. Előfordult az is, hogy alkoholtartalmú italokba áz­tatták a gombát. Oroszországból szár­mazik az a recept, amely szerint a légyölő galócát vodkába vegyítették. Csaknem mindenhol, ahol ez a gomba terem, rituális szertartások kötődnek hozzá, a növény szorosan kapcsolódik az erotikához.

légyölő galóca ambrózia szóma

Balra: Sok tudós tartja azt. hogy a dionüszoszi ünne­peken a légyoló galóca kiemel­kedő szerepet játszott Borba ve gyítették és Dionüszosz tisztele­tére el is fogyasztották A vörös falloszra emlékeztető gomba egyesítette magában a mámort és az erotikát, és megnyitotta a mennyei kapukat. Jobbra: A friss légyölő galócának igen gyenge pszichedelikus hatása van Az afrodiziákum jelleg a szárított gombánál sokkal in­tenzívebb Különösen dicsért af­rodiziákum a száritott légyölő ga­lóca, a maszlaglevél és a kendervirág keveréke pipában vagy cigarettaként elszívva A gomba az izmokba vetett hitet emeli és erőt ad, a maszlag fokozza a bőr érzékenységét a hasis pedig fokozza az érzékelés intenzitásai és az erotikus fantáziát

 

Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből Terra Bp. 1994

A Dionüszosz bora – A Bor, a Légyölő Galóca és az Ambrózia bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

A yohimbé ereje – A yohimbéfától az iboga cserjéig

0
0

A yohimbé ereje – A yohimbéfától az iboga cserjéig

CORYNANTHE YOHIMBE – Yohimbéfa és TABERNANTHE IBOGA Iboga cserje

Az idők homályába vész, mikor fe­dezték fel a yohimbéfa erejét. Mivel a fa leggyakoribb előfordulási területe Nyugat-Afrika őserdeje, bizonyára a pigmeusok és a busmanok is már rég­ óta éltek vele, de a bantu nyelven be­szélő törzsek is ismerték. A törzs tagjai a fa kérgének párlatát házassági szertartások és rituális orgiák során alkal­mazták. Ezek állítólag tíz napig is el­ tartottak, és a végtelenségig elhúzódó szexuális tivornyákba torkollottak. A résztvevők naponta egyre nagyobb dózist fogyasztottak a szerből.

iboga yohimbe

Sok modern gyógyszerkészítmény, amely afrodiziákumnak tekinthető, a yohimbéfa kérgéből készül, illetve tiszta yohimbin- hydrochloridot tartalmaz.

Ennek a fának a kérge volt az afrikai varázslók és mágusok legjobb varázs­szere. A belőle készített italt minden rászorulónak, elsősorban azonban a főnököknek adták, mivel nekik gyak­ran kellett nyilvánosan is potenciájukat bizonyítani. A yohimbé a nyugat-af­rikai életmód szilárdan meghonosodott alkotórésze volt, amikor az európaiak meghódították a földrészt. A yohim­béfa a 19. században világszerte ismert­té vált. Délnyugat-Afrikában (Namíbia) élő német telepesek hallottak először a benszülöttektől a fa hatásáról. A „szerelemfa”, illetve a „potencia-fa” nevek beszédesek voltak. A fa kérgéből pár­latot főztek, s ezt az italt fogyasztották. A növény hírét tengerészek terjesz­tették, akik nagyon is érthető módon minden elképzelhető szexuális szóra­kozás iránt igen fogékonyak voltak. Talán prostituáltaktól tanulták meg a kéreg használatának módját. A ten­gerészek vitték a fakérget Németor­szágba, ahol 1896-ban Spiegel vette vizsgálat alá. A tehetséges kutató egy igen hatékony főalkaloidát talált, ame­lyet a fa afrikai nevére utalva yohimbinnek nevezett. Nem sokkal ezután elmegyógyintézetek lakóin végeztek tesztvizsgálatokat az alkaloidával, amely a vizsgált egyéneknél hosszan­ tartó, spontán és kemény erekciót váltott ki, amihez erős nemi izgalom is társult. Ez a felfedezés világszerte nagy feltűnést keltett, rövid időn belül már alig tudták a nemzetközi szükségletet fedezni. Dragées d’amour néven szere­lem-drazsékat állítottak elő belőle. Nyugat-Afrikában lendületes keres­kedelem bontakozott ki a fakéreghez kapcsolódva.

iboga yohimbe

A yohimbéfa a nyugat-afrikai ős­ erdőben nő, először német ku­tatók számoltak be róla a 19. században (Színes metszet, 19. század)

Szisztematikusan ültet­ték, nevelték és „szüretelték” a yohimbéfát. Kongó és Kamerun bővelkedett ilyen ültetvényekben, ők voltak a legfőbb szállítók. A tiszta alkaloida szintézise azonban az 1950-es évekig váratott magára. A yohimbin-hidroklorid iránti nemzetközi szükségleteket a mai napig is a fakéregdrog iparilag előállított kivonatból fedezik. A yohimbéfa-kéregkivonatot és az alkaloi­dát már a század elején is sokat hasz­nálták. Előszeretettel éltek vele a szexu­ális kicsapongást kedvelő körökben és a nagyvárosok bohémvilágában. A ku­tatás homlokterébe az 1960-az években került ismét. Szexuális problémákat, pl. impotenciát kezelő orvosok kezdemé­nyezték az újabb kísérleteket. Az eredmények egyértelműen őket igazol­ták. Yohimbin-hidroklorid hatására az erekciók és orgazmusok száma három­ szorosára növekedett. Rövidesen az is beigazolódott, hogy a yohimbin a teljes szervi impotencia esetén hatástalannak bizonyult. Sok férfi, aki pszichikai eredetű erekciós zavarokkal küzdött, egészen pozitív hatásról számolt be.

Az iboga és a fallosz formájú duna-gomba egyidejű elfogyasztása a női és a férfi princípium egyesülését jelképezi az eredetmítoszban. A rituális ünnep csúcspontján minden jelenlévő a legmélyebb egyetértésben egymásba fonódik. Egyén és közösség, élet és halál olvad össze a misztikus egységben és az afrodisztikus ölelésben. Az impotensek meggyógyulnak. (Claudia Müller-Ebeling)

Egy későbbi tanulmány a nemi vágy fokozódását, a heti közösülések szá­mának megduplázódását adja hírül. Az orvosi laboratóriumi vizsgálatok az összes szükséges bizonyítékot felmu­tatták, s beigazolódott a tény: a yo­himbin az egyetlen bizonyítottan afro­disztikus hatású szer. Az orvosi ku­tatás pragmatikus nézeten alapul: A férfi potenciája nem volt működőké­pes, azaz ezt a „technikai” problémát meg kellett oldani, s a yohimbin volt erre a megfelelő szer.

Csak jóval később vették észre, hogy a yohimbin, illetve a kéregkivonat valójában pszichotróp hatást váltott ki. A hatékony dózist 5 mg hidrokloridban jelölték meg. Néhány tanul­mány említést tesz 50 mg-os adagokról is. A szexuális forradalom idején, az 1960-as években és az 1970-es évek elején a yohimbé-kéreg a hippitársa­dalom ünnepelt kábítószere volt, mely a kicsapongások előidézésében játszott fontos szerepet. Abban mindenki egyetértett, hogy a drog feldob és izgalomba hoz. Mi többet lehetett még elvárni tőle? Richard A. Miller így írta le a yohimbé-kivonat pszichoszexuális hatásmechanizmusát: „Az első hatás a végtagok letargiára emlékeztető gyen­geségében és bizonyos nyugtalanságban mutatkozik, ez az LSD kezdeti hatásához hasonló. Hideg- és meleg­ hullámok futnak végig a háton, ezt enyhe szédülés és rosszullét követi. Ezután oldott, bódító érzés önti el a testet és a lelket, amelyhez enyhe hang- és képhallucinációk is társulnak. A hátgerinc-idegeket elérve következik be a nemi szervekre és az erekcióra kifejtett hatás.”

Néhány emberre a yohimbin, illetve a kéregkivonat különösen erős vize­lethajtóként hat. Ez a kellemetlen mel­lékhatás vizelés után megszűnik, és szabad teret enged a szexuális érzetek­nek. Sokan tettek említést csodálatos hangulatváltozásról, felfokozott élet- és szerelmi vágyról. Ez a gyakran leírt erotikus minőség a bőr érzékenysé­gének szokatlan kifinomultságában és az ezzel összefüggő szexuális gyö­nyörérzetben mutatkozik meg. A yo­himbin hatása két, három, négy órán át is tarthat. A nemi érintkezés során kü­lönleges élményekről is beszámoltak, ahogy pl. Adam Gottlieb említi:
„További kellemes érzést okoz a melegség, amely időről időre elönti a gerincoszlopot, s amely különösen gyö­nyörteljes koitusz és orgazmus idején. Olyan érzés ez, mintha a másik testével összeolvadna az ember. Lelki stimu­láció, enyhe érzékcsalódások, amelyet nem kísérnek hallucinációk, valamint a szexuális gyönyörérzet fokozódása társul a jótékony hatáshoz.”

Az 1980-as években a yohimbin afrodisztikus hatását az USA-ban is vizsgálták. Érdekes módon a kutatások Kaliforniában az igencsak konzervatív és polgári Stanford Egyetemen folytak. Először patkányokon tesztelték a yohimbint. Az állatok fantasztikusan rea­gáltak. Egy óra alatt 50 erekcióra voltak képesek. Mivel Amerikában még min­dig a patkányok visekedése alapján vonnak le következtetéseket az ember­re vonatkozóan, ezek után önkéntes kísérleti alanyokat kerestek. A Stanford diákjai körében könnyen meg is ta­lálták őket, mivel sokan siboga yohimbezerették volna az „új afrodiziákumot” magukon ki­ próbálni. Szinte minden, a kísérletben résztvevő személy lelkesülten nyilatkozott a szerről. Gyors és megbízha­tó erekcióról, az izgalmi állapot kü­lönösen hosszú tartamáról, fokozott nemi vágyról és több egymást követő közösülésről számoltak be. A tudomá­nyos tesztvizsgálat eredménye: a yo­himbin valódi afrodiziákum! Az ered­mények publikálása után közbelépett az Egészségügyi Hivatal (Food and Drug Administration), és azonnali ha­ tállyal betiltotta a yohimbint, mégpe­dig erkölcsi és nem egészségügyi okokból.

A yohimbin alkaloida nem ritka a növényvilágban. A nyugat-afrikai niandófa (Alchornea floribunda) kérgében, néhány kígyógyökérfajtában (Rauwolfia serpentina, Rauwolfia volkensii) a Dél- Amerikában honos quebrachofában (Aspidosperma quebrachoblanco) és a Mitragyna stipuloséban is megtalálható. Az alkaloida bizonyára még egy sor más növényben is jelen van, amelyek vegyi vizsgálata még nem történt meg.

yohimbe

A yohimbéfa kérge az afrodiziákumokra jellemző alkaloidot tar­talmaz. A kéreg főzetét fogyaszt­ják.

A század elején sok yohimbé-, illetve yohimbé tartalmú gyógyszert dobtak piacra. Ezek között növény kivonato­kat, valamint a tiszta alkaloidot is meg­ találhatjuk (mely jól oldódó hidroklorid). Ezen túl voltak még kombinált preparátumok és a homeopathián ala­puló potenciaszerek. Gyakoriak az olyan szerek is, amelyek a yohimbé mellett strychnint (amely tiszta formában vagy kivonatként az ebvész- magból, illetve az ignatiusbabból nyer­hető), atropint, ephedrint, damiánát és különböző hormonokat (metiltestosteron) tartalmaznak. Különösen az olyan szerek váltak be, amelyek yohimbé-kivonatból, atropinszulfátból, ephedrinhidrokloridból és strychnin-nitrátból (tonaton) álltak. Ezek a kombinált szerek meglehetősen gyorsan hatnak, elsősorban az altestre és a bőrérzékeny­ségre. Az utóbbi időkben a strychnin alkalmazása erősen megkérdőjelező­dött. Jelenleg a strychnint a kombinált késztíményekből is ki kell hagyni. Az USA-ban és Németországban is eljárás van folyamatban a yohimbének a for­galomból való kivonásáról. Felhívták ugyanis a figyelmet arra, hogy orvosi szepontból mégsem ártalmatlan.

Nyugat-Afrikában honos az a nö­vény, amely a legközelebb áll a yohim-béfához, s ez az iboga cserje. Nyugat-Afrika övezeteiben a cserje gyökerét varázserejűnek tartják és beavatási szerként alkalmazzák. Központi sze­repet játszik több titkos szertartásban, pl. a bwitiben. A szertartás kiválasz­tottjai a különleges beavatási ünnepen nagymennyiségű gyökeret rágcsálnak el. A pszichedelikus hatóanyag befo­lyása következtében időutazáson vesz­nek részt. Őseikkel és ősi szellemeikkel teremtenek kapcsolatot, hogy a terem­tés és az egyéni élet értelmét felismer­jék és felmérhessék.

iboga yohimbe

A nyugat-afrikában honos iboga cserje magja a varázslók által alkalmazott gyógyfüvek és va­rázsszerek egyike. Az iboga na­gyon megbízható afrodiziákumnak bizonyult.

Az ibogagyökeret azonban nemcsak ilyen titkos rituálékon, hanem afrodiziákumként, bájitalként is fogyasz­tják, gyakran a yohimbékéreggel kom­binálva. Használják a gyökér- és ké­regdarabok közös főzetét. Ennél a pár­latnál a hatás kisebbnek mutatkozik, mint a tiszta yohimbin készítménynél. Kisebb dózisoknál az ibogagyökér egyedül is jó afrodiziákum és potencia­ növelő szer. Az iboga fő hatóanyagá­ról, az ibogain indolalkaloidról azt állítják, hogy akár 6 órán át tartó erekciót is előidézhet. Az ez alatt az idő alatt a partnerrel megélt élvezetek ál­lítólag leírhatatlanok. Az utóbbi évek­ben az ibogain a heroin-függőség le­küzdésében ismert pszichoterápikus gyógyszerré vált, kevés az afrodisztikus kvalitásairól szóló híradás. Még nem folytattak ilyen irányú tudomá­nyos vizsgálatokat.

A yohimbin a legvonzóbb szentség, amit egy „pogány” esküvői ceremónián alkalmazni lehet. (Richard Allen Miller)

iboga yohimbe

A nyugat-afrikai régió tradicio­nális kuruzsló orvosai sok máig ismeretlen növényi, illetve állati eredetű gyógy- és varázsszert ismernek. A legújabb beszámoló egy igen erős afrodiziákumról és pszichedelikus szerről (voacanga) az egész világon feltűnést keltett.

A YOHIMBÉFA KÉMIAI ÖSSZETÉTELE
A törzs kérge 0,5-1,5% legtöbbször indol típusú alkaloidákat tartalmaz. A fő alkaloida a yohimbin. A többi alkaloida főleg yohimbin-isomer, ajmalicin, alloyohimbin, corinantein, dihidro-corinantein, corinantin (rauhimbin). A yohimbin és a mellék-alkaloidák is specifikus szimpatikus hatást fejtenek ki, tágítják a véredényeket és csökkentik a vérnyomást. A medence vérellátása és ingerelhetősége ezáltal megnövekszik. A yohimbin depresszió elleni és enyhén pszichedelikus szerként is ismert.

FONTOS ÚTMUTATÁS
A yohimbin MAO-gátlóanyag. A MAO (monoaminooxydase) olyan enzim, amely lebontja a testidegen aminokat. Ez a test fontos védelmi rendszere mérgező anyagokkal szemben. A mindennapi táplálékkal sokféle mérgező anyagot fogyasztunk, ezek azonban testünk számára nem veszélyesek, mert a MAO ártalmatlan metabolitokká alakítja őket. A MAO-gátlóanyagok blokkolják a méregtelenítő enzim bontó hatását. Ha ilyen gátló anyagot veszünk be, nagyon fontos figyelni arra, hogy bizonyos anyagok ne jussanak be szervezetünkbe. Ha a MAO hiányzik, ezek az anyagok veszélyes mérgező hatást fejthetnek ki. Ha az ember yohimbint vett be, a következő élel­miszereket nem fogyaszthatja: érett sajtok (mérgező tyrosint tartalmaznak), banán, alkohol tartalmú italok (sör, bor, égetett szeszek), savanyúkáposzta, ananász, csokoládé, amfetaminok és bizonyos alkaloidák (mescalin, LSD, MDMA). Ugyancsak figyelni kell arra, hogy ne vegyünk be túlzott adagot. A túladagolás priapizmussal, fájdalmas erekcióval, izomrángással, keringési elégtelenséggel, nyálfolyással, hasmenéssel, görcsökkel, szívműködési za­varokkal és rosszulléttel járhat. Injekcióban beadott különösen magas dózis szívizomelégtelenség és légzésbénulás miatt halálos is lehet.

AZ IBOGAGYÖKÉR KÉMIAI ÖSSZETÉTELE
A gyökér 6%-ban tartalmaz indol típusú alkaloidákat. A fő alkaloida az ibogain, a 11-12 mellékalkaloid vagy izomer, vagy egészen közeli rokon. Az ibogain kolinesterasegátló, étvágygerjesztő, emésztést elősegítő, MAO-gátló, antidepresszív, a központi idegrendszerre stimuláló hatást fejt ki, a fantáziát is serkenti. A gyökérháncs-kivonat hatékony dózisa 300 és 1000 mg között van, a tiszta alkaloidé testsúlykilogrammonként 3 és 5 mg között. Túladagolás esetén görcsök, kényszerképzetek, izomgyengeség, illetve légzésbénulás léphet fel. A yohimbin és az ibogain kombinációja, úgy tűnik, mindkét anyag hatását kölcsönösen erősíti. A legnagyobb elővigyázatosságra van azonban szükség: inkább kevesebbet, mint túl sokat vegynünk be belőle.

Egy vegyész majdnem ezerszeres dózis yohimbint (1,8 g) vett be. Néhány óráig eszméletlen volt, eközben erős priapizmus lépett fel nála, mégis egy napon belül elhagyhatta a kórházat. Lutz Roth

Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből.

Az alábbiak az internetről valók, valóságtartalmukat nem tudom megerősíteni ahogy semmiféle felelősséget nem vállalok az itt leírtak alkalmazásában, kipróbálásában.

Kísérlet Yohimbe-vel
2009.11.30. 13:14 pszichoaktiv.blog.hu
Olvastam, hogy a yohimbe könnyű hallucinogén, így hát ki is próbáltam. Először alaposan utánajártam az adagolásnak, meg láttam azt is, hogy enyhe, rövidtávú MAO-gátló. Első kísérletem a MAO-gátlás kockázatának ismerete ellenére jól bekávézva, némi csoki után történt, ezeket ugye mind nem kéne fogyasztani ilyenkor, meg még egyéb dolgokat sem, de semmiféle ebből eredő probléma nem jelentkezett (hallottam olyat is, hogy testépítők kávéval együtt fogyasztják).
Az első adag két teáskanál (azaz 3 gramm) kéregpor 10-15 percig bögrényi vízzel főzött teája volt, amit aztán leszűrtem, és a növényi anyagot ki is facsartam, majd jégkockákkal lehűtöttem a teát és megittam. (Ezt írták valahol minimál adagnak, ezért kezdtem innen.)
Fél órán belül jött is a könnyű “high” érzés, ami ilyen növények fogyasztásakor jönni szokott, tapasztaltam már ilyesmit Kék Lótusznál és egyéb növényeknél is. Nálam ez nem sokban különbözik, érzed a fejedben, hogy van valami, és ez nem egy rossz érzés.
Ezen hatásoknál azonban sokkal kifejezettebben jelentkezett az afrodiziáló hatás. Hát, áll a zászló tőle, szinte spontán is – na jó, azért legalább egy pajzán gondolat kell hozzá nálam ennél az adagnál :)) Szóval rendben, a leírások nem hazudtak, ez tényleg afrodiziákum.
A szívemmel ugyan nincs semmi baj, de hevesebben vert, pedig ennél az adagnál nem vártam ilyesmit. Mondjuk én egy olyan alkat vagyok, hogy könnyen elkezd dobogni a szívem mindenféle dolgoktól, pl. egy komolyabb kávé is elég hozzá, ha fáradt vagyok. Szóval éreztem, hogy nekem a yohimbe kisebb dózisban is elég lesz. Meg azt is tapasztaltam, hogy fázni kezdtem. Utánanéztem alaposabban, mire jó a yohimbe – mert hát ugye alapvetően gyógynövény -, és azt találtam, hogy többek közt lázcsillapító hatású is. Ja, akkor ezért fáztam, nem a fűtéssel van gond. Másnap már csak 1,5 grammal próbálkoztam, viszont jól becitromléztem a teát, mert olvastam, hogy az lágyítja, egyben fokozza a hatást. Eredmény: még mindig afrodiziákum, még mindig beállok tőle némileg, és még mindig jön a fázás. A következő kísérlet 1 gramm citromos, fél bögrényi yohimbe-teával történt, és a beállás, amit magas dózisokra írnak amúgy, már elmaradt, de az afrodiziálás és a kismértékű fázékonyság még mindig megvan. Kíváncsi vagyok, meddig kell lemennem, hogy ne legyen fázás, és hogy akkor van-e még afrodiziálás. A legközelebbi adag már csak fél gramm lesz. A legutóbbi kísérlet: Fél gramm yohimbe 15 percig főzve némi citromlével (kb. 1-2 kiskanál) kellemesen enyhe zsongást hozott (erre már nem is számítottam), még érezhető afrodiziáló hatással. Fázás és szívdobogás már csak annyira enyhén, hogy nem is zavaró. Azt hiszem, számomra ez a megfelelő adag. Hát anyagilag nem vág földhöz 🙂 Igen Fontos! A különböző Yohimbe szállítmányok különböző erősségű kérget tartalmazhatnak, ezért az első próbát nagyon kevéssel, legfeljebb fél grammal kezdem.

A A yohimbé ereje – A yohimbéfától az iboga cserjéig bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.

Az akasztófamanó titka – A Mandragóra és rokonai

0
0

Az akasztófamanó titka – A Mandragóra és rokonai

Mandragora Officinarum

mandragóra mandragora officinarum

Az ókor leghíresebb varázsgyökere, az ember formájú mandragóra késő középkori áb­rázolása. A gyökérnek erőteljes nemi izgató képességet tulajdonítottak.

Aligha volt növény, amely úgy meg­mozgatta volna az emberek fantáziáját, mint a mandragóra. Nagyon sok ma is használatos népies neve van (varázs­gyökér, kutyaalma, ördögalma, manó di gloria, méla canina, pomo di cane, mardami, giatya bruz, hunguruk koku, Adam koku, astrang-dastam harysh, lakmuni, lakhashmana, putrada, rakta vindu, bagner, luffat, lebruj, lufahat). Dioszkuridész a következő ókori neveket sorolta fel: „A mandragórát néhányan antimelon (az alma helye), mások dirkaja illetve kirkaja (Kirké növénye) névvel illették, miantimenion („harag ellen”), bombochylos („tompa bódulatot keltő lé”), minős, egyiptomi apenum, antropomorphon („ember ala­ kú”), altergis, tridakias, kammaros („végzetes”), zoroaster diamonon, archine, Hemionus próféták, gonogeonas, római mala canina („kutya­ alma”), mala terrestria („földialma”) /IV.76/. Mindezek az elnevezések arra utalnak, hogy sokfelé, sokan ismerték és értékelték a mandragórát, az em­berformájú gyökeret.

Növénytanilag a burgonyafélék csa­ládjába tartozik, közelebbről a maszlag, a nadragulya és a csüngőbelénd (far­kasbogyó) rokona. A közös vonásokat már Theophrasztosz is felismerte. Azt állította, hogy a mandragóra és a nad­ragulya állnak a legközelebbi rokon­ságban. A mandragóra Délkelet-Eu­rópában, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában honos. Örményországban különösen nagyméretű válfaja tenyé­szik, a Mandragóra turcomanica mizgir. Erről a növényről feltételezi Khlopin, hogy a perzsa Awestában említett haomával és a Rig Vedában leírt legendás somával azonos.

Az ókori Egyiptomban a mandra­ góra a szerelem szimbóluma és nagy becsben tartott afrodiziákum volt. A legtöbbször Erosszal és az érzékiséggel összefüggésben ábrázolták. Különösen kedvelték a mandragórával vegyített bort, amely afrodiziákum és mámorító ital lehetett. A világ legrégebbi orvosi receptgyűjteménye, az Éberf-papirusz ránk maradt feljegyzései tele vannak a mandragóra felhasználására vonatkozó utasításokkal. Az egyik recept a mandragóra terméséből tej, méz, „földi fűszerek” és bor hozzáadásával készített főzetet javall. A görögök ugyanúgy kedvelték a mandragórát, mint az egyiptomiak. Elképzeléseik szerint nemcsak az emberek éltek a szerelmi varázsszerekkel, a szerelem­ ittas szatírok is fogyasztották őket. Theophrasztosz a vele rokon nadra­gulyára a következő pontos receptet közli, amelynek elfogyasztása után állítólag csábító nőalak jelenik meg az illető szemei előtt: „A növény leveleit árpamagokkal keverve hatásosan gyó­gyíthatjuk a fekélyeket, a levágott gyö­kér ellenben ecetbe áztatva orbánc és köszvény gyógyítására, illetve altató­ ként és szerelmi bájitalként is felhasz­nálható. Borban vagy ecetben kell áztatni, kis darabokra vágni, amelyek idővel beereződnak, majd pedig akasszuk ki egy időre a füstre.” /Hist. Plant. IX. 10.1./

A mandragórát minden régi keleti nép jól ismerte. Mindenhol szerelmi varázsszerként, afrodiziákumként, nar­kotikumként, kábítószerként, illetve gyógyításra használták. Különösen is­ mert az Ótestamentum vonatkozó passzusa, ahol a szerelem-alma (a mandragóra bogyói) afrodisztikus ha­tása isteni áldást közvetít:

mandragóra mandragora officinarum

A híres görög orvos, a növények titkának ismerője, Dioszkuridész, Heureszisztől, a találmányok is­tennőjétől átveszi az antropomorf, mágikus mandragóragyökeret. (A Codex Juliana illuszt­rációja)

“És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezőn mandragórabogyókat, s vivé azokat az ő anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek fiad mandragórabogyóiból. Az pedig monda neki: Talán keveselled, hogy elvetted tőlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragórabogyóiért. Mikor Jákob este a mezőről jőve, elibe méné Lea, és monda: Énhozzám jöjj be, mert meg­vettelek a fiam mandragórabogyóiért, és nála hála azon éjszaka. És meg- hallgatá Isten Leát, mert fogana az ő méhében és szüle Jákobnak ötödik fiat.” (Genesis 30,14-17)

Az ókorban erősen mitikus elkép­zelésekkel magyarázták a mandragóra hatalmát. Mivel a gyökér gyógyító ha­tása nem volt jelentős, inkább a nemi vágy fokozására, a partner ellenállásának leszerelésére látszott alkalmas­nak, varázsszerként hittek benne. Ezt segítette a növény antropomorf külseje is. A mandragórát valami titkos, ho­mályos köd vette körül. Azt tartották, hogy emberalakú lelke van, amely egy fájdalmas kiáltással megöli azt, aki a földből kihúzza (rizotóm). Igen sok szertartást végeztek a növény fel­kutatására, sok történet maradt fenn a gyökérrel kapcsolatos csodás ese­ményekről. A legendák egészen a kö­zépkorig éltek. Agrippa von Nettesheim, a nagy mágus a mandragóráról szóló ókori ismereteket így foglalja össze Magische Werke című írásában:

„Csodálatos és szinte hihetetlen, amit a tudós és figyelemreméltó történetíró, Josephus, Jeruzsálemről szóló fejeze­tében a mandragóráról (Baaras) állít. Szerinte a növény tűzpiros színű, éj­szaka ragyogó fényt bocsát ki, de na­gyon nehéz hozzáférni, mert a feléje nyúló személy kezéből kisiklik, eltűnik előle, s csak akkor válik mozdulat­lanná, ha egy menstruáló nő vizele­tével megöntözik. De még így sem le­het a növényt veszélytelenül kihúzni, mivel aki kihúzza, abban a szempil­lantásban szörnyethal. Ez ellen csak egy ugyanilyen gyökérből készült amulett véd meg. Azok tehát, akik ilyen amulettel nem rendelkeznek, körös körül felássák a földet, a gyö­kérhez kötéllel hozzákötnek egy ku­tyát, s eltávoznak azonnal. A kutya, miközben igyekszik kiszabadulni, ki­húzza a gyökeret, s ott pusztul gazdája helyett. Ilyenkor már bárki veszély nélkül kezébe veheti a gyökeret.”

mandragóra mandragora officinarum

Egy gyökérkereső férfi (rizotom) kutya segítségével húzza ki a földből a mandragóra még szen­dergő gyökérszellemét. Később mágikus ígéretek és rituálék kíséretében életre keltik ezt a szellemet. (A Medicina sanitatis illusztrációja a Codex Vindoboniensisben)

Később alakult ki az „akasztófamanó” legendája, amely valószínűleg egészen az ógermán hagyományokban gyökerezik. Tacitus megemlíti, hogy a germánok a múltba, illetve jövőbe látó asszonyokat Alrune vagy Alraune néven tisztelték (Ahaune=mandragóra, német). A rúna jelentése „titok”, alruna annyit jelent, „a titok tudója”, illetve „a rúna ismerője”. A rimák varázsjeleket jelentettek, amelyeket Odin/Wotan az extázis, a tudás, a mámor és a költészet istene talált ki, amikor kilenc napig a világfán lógott. A rúnák tehát az akasztott isten titkai voltak. Az akasz­tás akkoriban a legelterjedtebb kivégzési mód volt. Senki előtt nem volt titok, hogy az akasztott ember élete utolsó pillanatában ejekulációt él meg. Ennek a különös, nem erotikus csele­kedetből fakadó spermának varázserőt tulajdonítottak. Azt állították, ha az anyaföldet benedvesíti, meg is ter­mékenyíti. Csodálatos hatalmú növény fejlődik ki belőle. Gyökere a leg­hatásosabb afrodiziákum és csodálatos amulett. Ha ezt a gyökeret bizonyos szertartások közben húzzák ki, az akasztófamanó (Galgenmannlein) kel életre belőle. A kereszténység korsza­kában ezt a manót a mandragórával együtt ördögi jelenségnek, a sátán művének tulajdonították. A “Galgenmánnlein” a pogány hit szerint a dé­monokat is feltüzelte, körtáncuk köz­ben megköpdöste őket, amitől felizzott bennük a szenvedély. Nagy gondot okozott a mandragóra ilyen pogány kiközösítése, mivel a Biblia is megem­líti, mégpedig áldott hatású, isteni ajándékként. Végül megszületett a meg­oldás, a gyökeret az istenanyával azonosították, keresztény köntösbe búj­tatták, és kissé átértelmezték a hatását: „A mandragóra olyan növény, amely olyan mély álmot bocsájt az emberre, hogy a testét akár megvághatják, még­ sem érez fájdalmat. A mandragóra az embernek az elmélyedésre való tö­rekvését jelképezi. A szemlélődés álla­potából olyan édes álomba lehet me­rülni, hogy semmit sem érzünk a sé­relmekből, amelyekkel földi ellensé­geink illemek, elfordulunk a világi dolgoktól, mivel a lélek minden külső érzékelés elől elzárkózott, és jótékony belső álomba merül.” (Thomas Cisterciensis)

Ha már a mandragóra szerelmet éb­reszt, legyen az Isten iránti áldott sze­retet.

mandragóra mandragora officinarum

„Ha egy tolvaj famíliából származó földi halandó tolvajlásra adja a fejét, vagy akinek várandós édesanyját lopáson érték, illetve lega­lábbis nagy vágyat érzett a tolvajláshoz, szóval ha egy ilyen szűz fiatalembert fel­ akasztanak, s ő eközben vizeletét kiengedi, ott, azon a helyen nő a mandragóra, il­letve az akasztófamanó. Ki­ásásakor nagy veszélyben vagyunk, mert amikor ki­ húzzák, oly fertelmesen sóhajtozik, vonyít és ordít, hogy aki kiássa, legott ször­nyethal. Hogy mégis hozzájussunk, pénteken nap­ felkelte előtt, miután fülünket gyapottal, viasszal vagy szurokkal beduga­ szoltuk, egy fekete kutya társaságában kell odamen­nünk, három keresztet kell vetnünk a mandragórára, és a földet körülötte fel kell la­zítanunk. Ezután a növényt a kutya farkához kell egy kötéllel hozzákötni, a kutyá­nak egy darab kenyeret mutatni, majd nagy sebesen elfutni. A kutya utánunk ered, kihúzza a gyökeret, s legott kileheli a lelkét. Ekkor vegyük fel a gyökeret, mos­suk le tisztára vörösborral, burkoljuk be egy fehér és piros selyemkendőbe, te­gyük egy dobozba, fürdes­sük meg minden pénteken és újholdkor, adjunk rá tiszta, fehér inget. Ekkor megkérdezhetjük a mandragórát, s meghalljuk, hogy jövőbeli és titkos dolgokat jövendöl meg az üdvözü­lésről és a gyógyulásról. (Grimm után, Deutsche Sagen (Nr. 85.): Az akasztófamanó mondája)

mandragóra mandragora officinarum

A nadragulyát már az ókorban is a mandragóra test­ vérének tartották. Mindkét nö­ vény a burgonyafélék családjába tartozik, és hasonló pszichede- likus, bódító és afrodisztikus ha­tásúak.

Az összes teológiai bizonytalanság ellenére a mandragóra továbbra is je­lentős afrodiziákum és csodaszer volt az egyszerű nép körében. Az újkor kezdetén boszorkányok varázsszeré­nek hitték, mivel a „boszorkányzsír” egyik fontos alkotórésze volt, amit szerelmi vagy „repülőzsír” néven is emlegettek. A néphit szerint ezt a ke­nőcsöt a boszorkányok a vagina illetve a végbél nyálkahártyájára kenték. Röviddel ezután megmerevedett porhü­velyüket hátrahagyva a boszorkány­ szombat színhelyére repültek, amely fajtalankodásba, a kecskelábakat viselő sátánnal űzött szexuális orgiába torkol­lott. A boszorkányzsírral való tapasz­ talatokról keveset tudunk, a sovány utalások erotikus színezetű bódulatról tesznek említést. A boszorkányzsír a mandragórán túl ópiumot, hasist, betelt, bürököt, néha maszlagot, nad­ragulyát és beléndeket tartalmazott. A boszorkányzsírról, a repülésről és a sátáni orgiákról szóló történeteket talán úgy kellene értelmeznünk, mint egy pogány termékenységi kultusznak a kereszténység által félremagyarázott töredékeit. Vajon az újkor kezdetén üldözött és elégetett boszorkányok nem az utolsó germán jósnők (Alrunen), titkot tudó asszonyok voltak?

Romániában ma is él a mandragóra kultusza. Nem ismert azonban az akasztófamanóhoz (Galgenmánnlein), illetve a gyökérnek a kutya segítsé­gével való kihúzásához fűződő magya­rázat. A mandragórát az „élet és a halál füvének” nevezik, de elsősorban sze­relmi varázsszernek tartják: „Szerel­met, házasságot és termékenységet ké­pes előidézni, de megvan az a mágikus tulajdonsága is, hogy megsokszorozza az ember vagyonát. A szerelem (ter­mékenység) és a jólét forrása.”

A mandragóra gyökeret csak bizo­nyos magatartásmódok és tabuk betar­tásával lehet kiásni, ide tartozik a szűzi tisztaság és a hallgatás. Ezt mások tudta nélkül, a lakott részektől távol eső, elhagyott helyen, titokban lehetett megkísérelni. Kibontott hajú nőknek, illetve lányoknak kellett párban körbe­ táncolni a mandragórát, vad táncuk közben megsimogatták és megölelték egymást. A növény leveleinek meg­ kaparintására a táncolók a szexuális aktust utánozva egymásra feküdtek. A mandragóra szedése közben varázs­ igéket is mormoltak. A gyökereket az út közepén el kellett ásniuk, és meztelenül kellett áttáncolniuk fölötte, mi­közben ezt énekelték:
“Mandragóra, jó anya
Házasíts ki még ebben a hónapban!
Ha nem ebben, Majd a következőben,
De tedd, hogy ne maradjak tovább leány.”

Ó, Mandragóra, zöld fű,
szép madár, mely oly bohó,
hogy este a holdvilágnál zengi énekét.

(Román népdal a mandragóráról)

mandragóra mandragora officinarum

A mandragóra hatalmas gyökere mélyen kapaszkodik a földben. Szokatlan külső formája és óriási farmakológiai hatása tették az ókori világ leghíresebb csoda­szerévé.

A mandragóra szedését a húsvét és Mária mennybemenetele közötti teli­ hold idején javallottak. Azt tartották, ha a kihúzásakor nem fejezzük ki a hálánkat és nem teszünk engesztelő áldozatot, a növény elveszti jótékony hatását. A mandragórát Nagyasszo­nyunk, császárné vagy jó anyácska né­ven szólították: „Nagyrabecsült mand­ragóra császárné, kenyeret, sót áldozok neked és meghajlok előtted. Add ne­kem ruháidat, tisztíts meg és világosíts meg engem, s szabadíts meg minden varázslattól. Tedd, hogy tiszta maradjak és ragyogjak, mint a tisztára mosott és megszitált ezüst, mint a Szentanya, aki engem a világra ho­zott.”

A lyukba, amiből a gyökeret kihúz­ták, ajándékot helyeztek, sót, kenyeret, cukrot, bort, pálinkát, templomban megáldott tojást, leveles tésztából készült süteményt, töltött káposztát, pénzdarabokat. Aki a mandragóra sze­désénél nem tartotta be ezeket a szo­kásokat, annak számolnia kellett azzal, hogy a mandragóra varázsereje éppen ellene fordul.

mandragóra mandragora officinarum

A gyökeret kiásó férfiak mágikus fegyverekkel tartják sakkban a növény felébresztett szel­ lemét. A mandragóráról szóló történetek bizo­ nyára a sámánizmusban gyökereznek, és az emberiség korának ősi kezdeteibe vesznek. A mandragóra eleinte az istenek növénye volt, majd késóbb az ördög szerének tartották (Medicina Antiqua, Codex Vindobonensis)

mandragóra mandragora officinarumNémet nyelvterületen a mandra­ góragyökeret és a hozzá hasonlókat még mindig az „Atzmann” névvel il­letik. Valódi vagy hamis mandragó­ ragyökeret felvágnak, agyaggal, vi­asszal, lisztkásával, menstruációs vér­rel, hajjal és szeméremszőrzettel össze­ gyúrják, néha fekáliát is hozzáadva. Az ebből a masszából gyúrt emberszerű alak a szeretőt vagy a riválist jelképezi, s amit a figurával (Atzmann) tesznek, az fog történni az igazi emberrel is. Ha szeretik, ő is viszontszeret. Ha meg­kínozzák, tűvel szurkálják, vagy tűzbe vetik, így jár majd az eredeti személy is. Az is előfordult, hogy az Atzmann készítője közösülést imitált a figurával, hogy így kényszerítse a kiválasztottat a nemi kapcsolatra.

Az európai mandragóra hiedelmekhez hasonló népi magyarázat sok nö­vényhez kapcsolódott világszerte, kü­lönösen azokhoz a csodás növények­hez, amelyeknek gyökérzete antropomorf asszociációkat keltett. Egyébként a mandragórakör bizonyos elemeit Eu­rópán belül is megtaláljuk más növé­nyekhez kapcsolódóan. A cigányok a karengo vagy kosbor (Orchis mascula) néven ismert növényt nagyra tartják mint szerelmi amulettet, illetve afrodiziákumot. A kosborgyökér kihúzása­ kor alkalmazott szertartás a mandragóráét idézi fel: „A közönséges kosbor tövéhez egy fekete kutyát kell farkánál fogva odakötni, miután a növény gyö­kerét egy addig még sosem használt késsel félig kiástuk. Ezután kínáljunk oda egy darab szamárhúst a kutyának, erre az az étel felé ugrik, és kitépi a gyökeret. Az ily módon megszerzett gyökérgumókból emberi genitáliákra emlékeztető faragásokat készítenek, amit szarvasbőrbe burkolva a bal kar­jukra erősítve viselnek. A cigány hiede­lem szerint ez a titkos szer elősegíti a fogamzást.”

Észak-Dalmáciában a vérehulló fecs­kefűhöz társulnak a mandragóráéhoz hasonló szokások. Egy varázslónő így jegyezte le a szer hatását: „A fecskefű gyökeréből egy olyan gyűrűt kell formálni, amelyet a férfi rá tud húzni a hímvesszőjére („életerejére”), majd háromszor kell így az ejakulációig eljutnia. Ettől újra visszatér férfiereje, s képes lesz asszonyával vétkezni. A fecskefűben nagy erő lakozik. Ha meg­ érintesz vele egy olyan asszonyt, aki iránt feltámadt benned a vágy, de eddig nem mutatkozott készségesnek irányodban, ettől az érintéstől fogva szinte megbomlik a szerelemtől, amíg te ki nem elégíted. Menekülnöd kell majd előle, mert az egész erődet ki­ szívná. Sosem tudod majd kimeríteni. A célodat akkor érheted el, ha a nőnek ezt a gyökeret megőrzésre adod át. De nem szabad elmondanod, milyen cél­ból. A fent említett módokon túl szokás a gyökeret mosdóvízbe áztatni. Ebben a vízben arcot kell mosni, és utána há­romszor a hímvesszőt kell szeretkezés előtt megfüröszteni.”

A legérdekesebb etnológiai párhu­zam mégis a mandragóra és az ázsiai ginszenggyökér között mutatkozott.

mandragóra mandragora officinarum

A középkorban és az újkor kezdetén sok növényi gyökeret használtak a mandra­góra helyettesítésére. De ezek közül a növények közül egynek sem volt közelítőleg hasonló ha­tása sem a valódi mandragóráéhoz. Balról jobbra: Allium alpinum, fehér földitök, fekete föl­ ditök, majd négy különféle nagy fecskefűpéldány látható. (Tabernaemontanus, 17. századi fa­ metszet)

mandragóra mandragora officinarum

A MANDRAGÓRA KÉMIAI ÖSSZETÉTELE

A mandragóra minden növényi része tartalmaz alkaloidákat 0,3-0,4%-ban, ezek: (L)-scopolamin, (D, L)-scopolamin, atropin, apoatropin, L-hyoscyamin, hyoscyn, cuskhygrin (=bellaradin), nor-hyoscyamin (=szolandrin), mandragorin, 3a-tigloyloxytropan, 3,6- ditigloyloxytropan és belladonin. Nem alkaloida jellegű alko­tórészek: szitoszterol, b-methylesculetin, ramnóz, glukóz, fruktóz, cukroz. Az alkaloidák a legnagyobb koncentrációban a gyökérben és a gyümölcsökben találhatók. Az alkaloidák igen nagy mértékben felfokozzák az érzékelést és anti-kolinerg hatásúak. A mandragóra afrodisztikus hatása bizonyára az alkaloidákra vezethető vissza.

Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből.

A Az akasztófamanó titka – A Mandragóra és rokonai bejegyzés először a Sámán, Sámánizmus, Entheogének avagy a pszichedelikus szerek sámánok általi használata jelent meg.